SG.hu

Disztributor.hu névre váltott a Számalk Kereskedőház

A társaság közgyűlésének valamint a cégbíróság döntésének értelmében végképp lezárult a vállalat korában megkezdett átalakulási folyamata. A Számalk Kereskedőház Rt. a mai naptól Disztributor.hu Kereskedelmi Rt. néven folytatja tevékenységét.

A cég közleménye szerint az új elnevezés - az öt éve felépített, bejáratott és céghez köthető disztributor.hu márkanéven alapuló Disztributor.hu Kereskedelmi Rt. - egyértelműen kifejezi a cég önállóságát és függetlenségét. A névváltásról a társaság közgyűlése szavazott, s azt most a cégbíróság bejegyezésével véglegesítette.

A korábban Számalk Rt. Disztribúció néven működő cég az elmúlt öt év során folyamatosan arra törekedett, hogy az ügyfelei, versenytársai és a piac számára is egyértelműen azonosítsa önmagát, piaci szerepét és céljait. A cég 2002 szeptemberében Számalk Kereskedőház Rt. néven önálló részvénytársasággá alakult, és forgalma folyamatosan növekedett. Ugyanakkor azzal is szembesülnie kellett, hogy a többi, Számalk néven futó cég mellett tevékenységi köre és eredményei a piaci szereplők számára nem különülnek el egyértelműen, ezért markánsabb lépésekre szánta el magát önállósága hangsúlyozására. 2004 novemberében megváltoztatták a cég arculatát, amelyet már a saját, disztributor.hu márkanévre épített fel. Februárban átalakította üzleti modelljét, majd ezt megerősítve "fizikailag" is különvált a Számalktól, amikor új irodába költözött a budapesti Infoparkban.

"Az arculatváltással, a vállalat üzleti modelljének átalakításával és a költözéssel megkezdett folyamat végső lezárását jelentő mostani névváltással végre egyértelműen kifejezhetjük önállóságunkat és függetlenségünket. Mindezzel immár végképp lezártunk egy fejezetet: megkülönböztethetővé tettük a saját identitásunkat, piaci helyünket, tevékenységi körünket és céljainkat" - mondta Darvas Krisztián, a vállalat vezérigazgatója."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!