SG.hu·

Az MSN oldalain tanyázik a spamküldők egytizede

A Microsoft saját blogszolgáltatása kiemelkedően népszerű az internetezők életét megkeserítő spamküldők körében, akik feltűnő gyakorisággal veszi igénybe a szoftvercég által biztosított oldalakat.

Az MSN Spaces veszélyeztettségéről a silicon.com számolt be, mégpedig a SurfControl biztonsági cég nyilatkozatára hivatkozva. Eszerint a spamküldők egy része a blogszolgáltatást felhasználva terjeszti a káros tartalmakat, kéretlen üzeneteit, így a szoftvercég akaratlanul is hozzájárul ezek terjedéséhez.

Charles Heunemann, a SurfControl ügyvezető igazgatója szerint ennek elsősorban az egyszerű és könnyű regisztráció az oka, ami lehetővé teszi a spamküldőknek, hogy több álnév alatt végezzék tevékenységüket. Hozzátette, hogy bár az MSN szolgáltatásának népszerűsége rohamosan nő, még mindig lemaradásban van a Yahoo! GeoCitieshez képest, amely magasan vezet ezen a téren. "Három héttel ezelőtt a világhálón fellelhető kéretlen üzenetek 30 százaléka az itt fellelhető oldalakra irányította a felhasználókat, különféle gyógyszereket reklámozva. A spamküldők azonban egyre inkább az MSN Spaces oldalaira térnek át, és a szolgáltatás részesedése - amely jelenleg 10 százalékos az összes spam arányában - gyorsan emelkedik" - jelentette ki Heunemann.



Ez azonban nem feltétlenül a Microsoft hibája. Tim Hartman, a Symantec mérnöke szerint a biztonságosabb beléptető rendszer sem jelentene megoldást, mivel ez fokozott veszélynek lenne kitéve. A kéretlen üzenetek jellege miatt az úgynevezett fekete listák sem hatékonyak, ezért új módszerekre van szükség az áradat megállítására.

Mindenesetre az MSN Spaces kétes népszerűsége a vállalat arculcsapását jelenti, tekintve, hogy a Microsoft hadjáratot folytat a spamküldők ellen. Legutóbb arról számolhattunk be, hogy a szoftvercég hétmillió dollárt sajtolt ki egy ilyen személytől. A befolyt összegből mintegy ötmillió dollárt közvetlenül a kormányokkal és a különböző hatóságokkal folytatott közös biztonsági programok fejlesztésére fordítanak, és egymillióval támogatják a hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek megsegítését célzó számítógép-programot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Piscator2005. 09. 02.. 00:29||#67
Webes felület, nem program a webmessenger.
Köcsög MS, rászólgáltak a múltbéli viselkedésükkel. Ennyi. Persze biztos vannak divat fikázók is.
© Piscator2005. 09. 02.. 00:22||#66
Rászolgált tehát MS sux. Esetleges fejlesztéseit elismerem ettõl függetlenül.
© Balumann2005. 08. 30.. 04:00||#65
Na ja.
Én is elismerem hogy sok idegesítõ tényezõ van az MSN-be, de olyannal neten még, nem volt még ICQ-ja...
Másrészt szerintem ha mûködik valami, akkor az annyira nem zavaró ha jól néz ki (itt az MSN-re gondolok), azért nem térek át másik csevegõre, mert jól néz ki (mikor mindenki ezt használja)
Ugyan így windows-al... Tényleg szeretem ha jól néz ki amit nap mint nap használok, és a Windows-on megy a legtöbb minden, úgyhogy nemhiszem hogy fogok váltani oprendszert se, mégha van stabilabb, gyorsabb is.
/És a .exe kiterjesztés küldésére van megoldás az MSN-be, egy kis patch, kiiktatja hogy ne tiltsa le ezek küldését./
És reménykedem az új Windows-ba, hogy tényleg nem csak a kinézetet újítják meg...talán
© Pheel2005. 08. 30.. 00:57||#64
Ismétlem önmagam: igazad van <#hawaii>
© Pheel2005. 08. 30.. 00:56||#63
"Nekem 1 oprendszer ne tiltson le semmit! És méginkább ne akarja megmondan, hogy mit akarok! (Ez a bajom az xp sp2-vel) Én már eldöntöttem, hogy veszek 1 g5-öst meg 1 tiger oprendszert azt csáó"

Remek választás! Majd pont a tökhülyéknek gyártott Tiger nem fog téged korlátozni, illetve megmondani, hogy mit akarsz! <#lama><#taps><#wilting>
© FecaA2005. 08. 30.. 00:32||#62
Áh! Hogy csatlakozzak az ms-t és a messenger "fikázókhoz"! Nekem már vagy 1 hónapja nincs semmi kedvem msn-ezni! Nemtudom SZERINTEm ez az új izé, hogy az azureust nem tudtam átküldeni havernak 1 nagy "izé"! A vista is csak arra lesz jó, hogy a sok "izé" Amerikai szórakozzon vele! Nekem 1 oprendszer ne tiltson le semmit! És méginkább ne akarja megmondan, hogy mit akarok! (Ez a bajom az xp sp2-vel) Én már eldöntöttem, hogy veszek 1 g5-öst meg 1 tiger oprendszert azt csáó! Game-elni ott lesz a 360 + a ps3, netezni + a g5-ös! Nemtom én még mindig a win 98-at szeretm a legjobban.....!
© FTeR2005. 08. 29.. 23:42||#61
ja, csak az egy m$ szolgáltatás neve és valszeg hamar szanálásra került volna.
© Pheel2005. 08. 29.. 23:07||#60
Igazad van, bár szerintem MSNPlusként többen megértik. :)
© FTeR2005. 08. 29.. 22:20||#59
egyébként msGplusz, mert messenger plusz
© FTeR2005. 08. 29.. 22:19||#58
2x van benne licenszelõs szöveg, az egyik erre vonatkozik...