COMPUTERWORLD

Intel bejelentések az IDF kiállításról

Az Intel napokban megnyitott Developer Forumán Paul Otellini, a vállalat elnöke máris számos újdonsággal szolgált.

Többek között bejelentett egy teljesen új processzor-architektúrát, amelyet a lehető legalacsonyabb fogyasztás és legnagyobb teljesítmény elérésére terveztek. A látogatók számára a chipek prototípusaira épülő tesztrendszereket is bemutattak: összefoglalónk a fontosabb újdonságokat gyűjti csokorba.

A következő generációs mikroarchitektúrában a Pentium 4 és a Pentium M előnyeit igyekeznek egyesíteni az Intel mérnökei. Ez az architektúra lesz az alapja a 2006-ban megjelenő kétmagos processzoroknak, amelyek már 65 nanométeres csíkszélességgel készülnek. A notebookokba szánt változatot Merom néven fejlesztik, az asztali gépekbe szánt chip kódneve Conroe, a szerverekhez tervezett kivitelé pedig Woodcrest. A vállalat elképzelései szerint a Merom maximális fogyasztása 5 watt, a Conroe-é 65, míg a Woodcresté 80 wtt. A ma elérhető Intel chipek közül a mobil gépekbe szánt Pentium M-apkák maximális fogyasztása 22 wtt, az asztali gépekben és a szerverekben a legerősebb Intel chipek pedig akár 80-110 wattot is elfűtenek.


Az alacsonyabb fogyasztású, hatékonyabb felépítésű processzorok nem csupán kényelmesebben, csendesebb hűtéssel használhatók, vagy hosszabb akkumulátoros üzemidőt biztosítanak a noteszgépek számára, hanem kézzelfogható megtakarítást is jelentenek a vállalatok számára. "A Conroe-val és a Merommal elérhető fogyasztáscsökkenést és a kaliforniai energiaárakat figyelembe véve 100 millió PC-felhasználó évente 1 milliárd dollárt takaríthat meg és akkor a hűtés költségeiről nem is beszéltünk" - mondta Otellini.

Mindhárom új chipben lesz 64 bites kiterjesztésl, fejlett virtualizációs és menedzsment-technológia, valamint "biztonságos platform" támogatás. Figyelemre méltó, hogy a jövőre megjelenő processzorok nem tartalmazzák a több utasításszál párhuzamos futtatását lehetővé tevő Hyper-Threading techológiát, noha a későbbi változatokban helyet kaphat egy hasonló megoldás. Az évtized végén az Intel egy újabb x86-alapú mikroarchitektúrával rukkol majd elő, amely csupán kevesebb mint 0,5 wattot fogyaszt - mondta el a vállalat elnök-vezérigazgatója. Ez mintegy tizede a ma elérhető legtakarékosabb Intel x86 processzornak.


A vállalat eközben továbbra is menetel a két- és többmagos processzorok irányába. A most közzétett terméktervek szerint 2006-ban még csak kétmagos lapkákkal találkozhatunk az Intel kínálatában, de 2007-ben már érkezik a szerverekbe szánt Whitefield kódnevű chip, amely négy magot tartalmaz. A Whitefieldet az Intel indiai kutatóközpontjában fejlesztik. Otellini elmondta, hogy az Intel jelenleg több mint 10 olyan projekten dolgozik, amelyek lapkánként négy vagy több processzort tartalmaznak. 2007-re már a vállalat által eladott processzorok 90 százaléka legalább két magot tartalmaz, csupán az alsó árkategóriás megoldások maradnak meg egymagos felépítésűnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!