SG.hu

A Netért tiltakozik a T-Online lépése ellen

Három szervezet, a NETÉRT, az Internetfejlesztési Alapítvány illetve az LME nyílt levéllel fordult a T-Online ADSL szerződésbontás ügyében az illetékes szervekhez.

Az IHM, a fogyasztóvédelem, az ISZT és a Magyar Telekom Rt. részére is elküldött levélben a Netért kifogásolja, hogy a T-Online körülbelül ötven előfizetőjének 60 napos felmondási idővel megszüntette addigi ADSL szerződését, mely lépés szerintük etikai és jogi szempontból is erősen kifogásolható.

"Az indoklásban gazdaságossági szempontokra hivatkozott a levél, majd, amint ezt később Simó György vezérigazgató úr az online médiának kifejtette, kiderült, hogy az érintett korlátlan adatforgalmi szerződéssel rendelkező felhasználók túl sok adatot (150-250 Gigabájtot havonta) forgalmaztak a szolgáltató hálózatán. Tudvalevő, hogy a Magyar Telekom Rt. (korábbi nevén Matáv Rt.), a T-Online Rt. anyavállalata, több ízben is sávszélességet duplázott az ADSL előfizetők részére. Ezzel lehetővé vált, hogy az előfizetők a fent megadott 150-250 gigabájt akár háromszorosát, bizonyos esetekben ötszörösét is forgalmazzák egy hónapban. Szerződés szerint természetesen - mivel a T-Online az Otthon csomagot (is) korlátlanként reklámozza, - kizárólag a technikai korlátok szabhat(ná)nak határt az ADSL felhasználóknak. Azt természetesen nem vitatjuk, hogy jogszerű a felmondás, de az indoklása az összes körülmény ismeretében elfogadhatatlan."

A Netért kiemeli, hogy az internet fejlődésének jelenlegi szakasza a multimédiás tartalmak fele mutat, ez az intézkedés azonban falat épít a fejlődés vívmányainak kihasználása és a felhasználók közé. Leszögezik, hogy az ügyfelek csupán a teljes kapacitás 30%-át használták ki, és semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kaptak, tehát példát statuálva tudatták a többi ügyféllel, hogy a szolgáltatás túlzott kihasználása szerződésbontást von maga után.

Álláspontjuk szerint ez az intézkedés súlyosan veszélyezteti az előfizetői jogbiztonságot, és nézetük szerint nem elvárható az előfizetőtől, hogy a szolgáltatás igénybevétele során figyelembe vegye a szolgáltató saját működésére vonatkozó gazdaságossági szempontokat. Záró bekezdésükben a hatóságok közbelépését szorgalmazzák, hogy a a jövőben se élhessen hasonló eszközökkel, sem a T-Online Rt. sem más szolgáltató.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Champ #21


    Kb ezt üzenem a T-online-nak. Méltó utódja az axelerónak. Az is rámsózótt egy olyan modemet jó pénzért, amilyen márka a világon sehol máshol nincs (tehát nincs támogatása, más OPrendszerre driver, stb.) valamint ugyanez a modem naponta 3-4x úgy lebont, h az egész itthoni rendszert újra kell indítani. ^^ Sztem velünk magyarokkal nagyon sok mindent meg lehet etetni. :\
  • dez #20
    És ők a saját halózaton belüli forgalmat nem is mérik, az lehet akármennyi, nem fognak miatta kirúgni.
  • Csokis #19
    Azt elfelejtettem, hogy ez a T-Onlineos ár a főoldalról elérhető ADSL Család csomag, de még megtalálható az ADSL Hobbi csomag is (igaz, csak Szélessáv-ajánló kereséssel), ahol 10900HUF a havidíj 1Mbit-en 1éves szerződéssel (a bekötés ugyan annyi)!
  • LiDoCaiN #18
    bazzz télleg :( véletlenűl az űzletit néztem :(
  • Tetsuo #17
    A T-Onlány bekaphatja!
  • Csokis #16
    Ne haragudj, de akkor valamit nagyon elnéztél!
    1 éves szerződés esetén!

    T-Online: 1Mbit - 11400 (belépési díj: *4900)
    Externet: 1Mbit - 9790 (belépési díj: 0)

    *: Online rendelés esetén!

    Ez lenne T-Online-nál a "korlátlan" ADSL.
  • onimusha #15
    nyafognak itt hogy ez meg az meg amaz, miközben tőlünk nyugatabbra ennyi pénzért (12e huf) 6-8mbites korlátlan DSL-t osztogatnak
  • onimusha #14
    gyere Interware-hez én 5 éve még modemes idők óta ott vagyok és nem volt velük bajom
  • LiDoCaiN #13
    most néztem hogy átmegyek az externethez de drágább mint a T :(
  • Riddick #12
    Pereljék be csak a online t ! Remélem kicsinálja őket a fogyasztó védelem!:D