SG.hu·

A zenészek mobiltelefonon kínálnák muzsikájukat

A zenészek újabban a mobiltelefonokon keresztül, közvetlenül szeretnék elérni rajongóikat, kihagyva a lemezkiadókat.

Andy Cato, a Groove Armada nevű formáció tagja megegyezett az O2 brit mobil szolgáltatóval, hogy letölthetővé teszi dalai letöltését a cég előfizetői számára. "Ha ez beválik, a zeneipar sokkal nagyobb piacon tevékenykedhet" - nyilatkozta a művész a BBC Newsnak. "A kalózkodás valósággal virágzik, és úgy tűnik, kicsúszott a kezünkből a digitális rendszerek felett az irányítás. Talán ezzel a módszerre biztosabb lesz a helyzet" - tette hozzá a zenész.

Az első, Got to Get Together című nóta a hét végén vált elérhetővé, a második dal, az After the rain Falls pedig pár nap múlva követi. Csengőhangok, képek a csapatról, turné információ és jegyrendelés szintén elérhető lesz a mobilelőfizetőknek. John Ingham, az O2 zenei részlegének vezetője elmondta, hogy cége brit rádióállomások részére is tervezi a számok megjelenését. "Az elkövetkező hónapokban Andyvel közösen fogunk dolgozni azon, hogy egy maxi anyagot jelentessünk meg rádióadóknak egész Nagy-Britannia-szerte, amit csak mobilon keresztül lehet majd megvásárolni."

A mobilszolgáltatók a készülékgyártókkal egyetemben valósággal versenyeznek azért, hogy zenét kínálhassanak a telefonjaikon, melyek így már egyre jobban hasonlítanak egy zenegépre. A Sony Ericson hordozható lejátszóval egybeépített készülékek sorával rukkol elő, míg a Motorola egy iTunes kompatibilis mobiltelefonon dolgozik az Apple-lel.

Bár sok ember rendelkezik valamilyen digitális zenelejátszóval, mégis általában a mobil az egyetlen olyan eszköz, amit általában magánál hord. Ahogy a hordozható telefonok egyre sokoldalúbbak és nagyobb tárkapacitással rendelkezők lesznek, úgy a szolgáltatók is egyre inkább igyekeznek felkelteni az emberek érdeklődését a telefonok új képességeinek kihasználására.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hmhm2005. 07. 18.. 14:41||#8
lál feje van a képen a gyereknek :o
© Hegyikecske2005. 07. 18.. 14:28||#7
ha ez bejön remélhetõleg olcsóbbak lesznek a cucclik, mer most is a kiadók miatt magas az ár
© pemga2005. 07. 18.. 14:04||#6
De nem az itunes-nak 😊. Egyébként ebben szerintem mi elõrébb jártunk, voltak már próbálkozások fizetõs letölthetõ zeneszámok (persze alacsony bitrátán a helyigény miatt). Nem tudom ez mennyire jött be.

btw, hová lettek a kalóznõs képek? 😊)
© onimusha2005. 07. 17.. 06:32||#5
váu
© izb2005. 07. 16.. 21:42||#4
Ha ez megvalósul,akkor az ipodnak kampec dolorez
© Mice2005. 07. 16.. 10:41||#3
hehe, remélem többen is követik õket 😊)

tö$öm már az artisjusba. ma is épp kifogytam dvd-bõl és a sztech üzlet még nem volt nyitva. 2 drága vackot tudtam csak venni a spar-ba és érdekes, hogy a 25ös noname packokból egyet sem ebbõl viszont kapásból sikerült elcsesznie egyet a gépnek....
© kissmic2005. 07. 15.. 13:39||#2
<#taps>
© kissmic2005. 07. 15.. 13:38||#1
hy