Berta Sándor

Patkányok bénították meg az internetet Új-Zélandon

Derült égből villámcsapásként hatott mintegy százezer új-zélandi internetezőre, hogy hirtelen megszűnt mindennemű forgalom a Telecom New Zealand internetszolgáltató vállalat hálózatán.

Több tízezer új-zélandi felhasználónak okozott bosszúságot az elmúlt napokban, hogy nem tudtak felcsatlakozni a világhálóra, illetve nem voltak képesek telefonálni sem. A nagy üzemzavarra még a hét elején, hétfőn került sor, de csak most derült ki, hogy mi okozta a fennakadást az ország internetforgalmában. A kialakult helyzetet csak súlyosbította, hogy nem működött egyetlen vezetékes vonal vagy mobiltelefon sem, valamint az elektronikus pénzügyi tranzakciók is egyik pillanatról a másikra leálltak. A fennakadás olyan méretű volt, hogy még a Wellingtonban található új-zélandi tőzsde is kénytelen volt felfüggeszteni működését, majd egész napra bezárni.

Az üzemzavar a szakemberek utólagos vizsgálata szerint több, mint négy órán át tartott. A hiba oka csak most, jóval az események után derült ki: patkányok rágtak át egy fontos internetkábelt s így megbénították nem csak a helyi internet-, de a telefon- és az elektronikus pénzügyi forgalmat is. A rágcsálók a főváros, Wellington közelében egy hídnál kaptak rá a fontos kábelre, amit annak ellenére sikerült tönkretenniük, hogy kívülről egy acélcső védte. A kialakult helyzetet csak tetézte, hogy egy építkezésen egy markoló átvágott egy másik vezetéket, amit - ha ez nem történik meg - pótkábelként lehetett volna használni.

A Telecom New Zealand így - ha már a patkányokat nem vonhatja felelősségre és nem perelheti be őket - kártérítést követel a markoló által a backup vonalban okozott sérülésért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mipi #32
    Ez tökre hasonlít a MATÁV régebbi esetére amikor valaki vagy valakik valamelyik pesti híd alól lecsórták a bérelt vonali vezetékeket és akkor is voltak ám nagy fennakadások. A földön hol van az a kábel ahol az egész földet meg lehetne bénítani?
  • Roli #31
    hehe. Igazán? akkor nálunk jó bénén csinálták meg a netet, mert itt egy csomópont van, ha azzal baj van kkor nincs net
  • Roli #30
    www.ominet.hu a címe. Kis helyi szolgáltató.
  • irkab1rka #29
    Ez fura, miért rágnak át a patkányok egy acélcsövet?? Azt tudom, hogy nő a foguk, és rágniuk kell, na de egy bazi acélcsövet???

    szgege: örülök, hogy a te világodban az új zélandi (na most hogy írják ezt helyesen :))) gerincvezeték belefér egy patkány szájába :) Bár az is igaz, hogy nem írta senki, hogy gerincvezeték, nade most tényleg... akkor mit is rágtak szét ezek a dögök?? :)

    Amugy a cikkben az a vicc, hogy az internet éppenhogy a nem központosított adatátvitelről szól. Lásd még DARPA.

    SMS: bruahahahhahahhaaa. illetve őszinte részvétem.
  • uniu #28
    A villamos vezetéket nem azért nemrágják meg az állatkák mert túl nagy a pofijuknak... Próbáld csak ki!:) A tiédbe biztos beférne, és mégsem bírnád mégcsak jól megharapdálni sem, max 1x:)
  • szgege #27
    Azért erről a rágcsáló elleni védekezési módszerről elfeledznek.Egyszerű a megoldás a vezetéknek nagyobbnak kell lennie,mint a patkány szája.:) Villamos átvitelben kivállóan működik.:)
  • asdefge #26
    Minél több a kábel, annál jobbak a túlélési esélyek. Viszont ott is vannak - mint mindenhol - dedikált csomópontok, ahová bizony csak egy-két kábel megy. Talán a wi-fi hálózat, mint a rádióamatőrök pakettje... Ott mindenki lehet csomópont, ott tényleg nem gond, ha kidől valaki, máris épül a kerülőút.
  • FTeR #25
    BP a legpatkánymentesebb város EUban (,de lehet máshol is). Igaz az előnyből kezd veszíteni. Utcsó rendes patkányírtás a 70es években volt. :)
  • szivar #24
    Pedig képesek rá... Állandóan rágniuk kell valamit, mert olyan iramban nő a foguk. Ezért irigylem őket...
  • HuAn82 #23
    Melyik szolgáltatóról van szó?