MTI

Szegedi bázisának fejlesztését tervezi a Siemens

A Program and System Engineering (PSE), a Siemens program és rendszerfejlesztéssel foglalkozó cége magyarországi vállalatán keresztül bővíti szegedi fejlesztőbázisát - jelentette be Udo Scheiblauer, a Siemens PSE csoport nemzetközi vezetője kedden a csongrádi megyeszékhelyen.

"Amennyiben a fejlődés továbbra is pozitív irányt mutat, a nemzetközi kereskedelem jól működik és a regionális területen is megfelelő a növekedés, abban az esetben Szegeden is további fejlesztések és növekedés várható" - mondta Udo Scheiblauer. A közeljövőben száz fővel lehetne növelni a fejlesztőmérnökök számát, de a szakember véleménye szerint a jelenlegi 64 fővel szemben a Szegeden dolgozó alkalmazottak száma két-háromszáz főre is nőhet, tette hozzá. A Siemens PSE csoport vezetője elmondta, a szoftverfejlesztéssel és szoftverprojektek lebonyolításával foglalkozó cég Európa hét országában és Kínában közel 6000 szakembert foglalkoztat, éves forgalma mintegy 448 millió euró.

A szegedi fejlesztőbázis fejlődésének egyik alapját a Szegedi Tudományegyetemről kikerülő, kiváló képzettségű hallgatók jelentik, mondta Edward Schembera, a Siemens PSE Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember hangsúlyozta, a cég eddig főként nemzetközi projektekben vett részt, de hosszú távú célja a lokális piacokon való megjelenés együttműködve a Siemens Rt. más ágazataival. A Siemens PSE részt vesz a városban több mint egy évvel ezelőtt létrehozott "e-Szeged" kezdeményezésében is, amelynek célja, hogy az informatikai vállalatok és az egyetem közti együttműködés elősegítése, tudatta Edward Schembera.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!