SG.hu

Világbajnoki cybersport-selejtezőt rendeztek Szolnokon

A pénteki megnyitó után 32 bemelegítő és hangulatfokozó mérkőzésre került sor, de a nagy küzdelmek a második napon kezdődtek.

A 72 nevezett csapat közül 60 csapat érkezett meg május 20-án, pénteken délután Szolnokra a hazai Cybersport egyik legnagyobb eseményére, a Gody Professional Seriesre. A pénteki ünnepélyes megnyitóra a szolnoki Tiszaligeti Olajcsarnokban került sor, ahol a 300 versenyző mellett, több szponzor, támogató és közel 600 fős nézőközönség érkezett. A szervezők közel 15 fős csapata (akiket több mint 20 fős kiszolgáló személyzet is támogatott) február óta készült a nagyszabású eseményre, hisz az idei megmérettetés, már a Counter Strike párizsi világbajnokságának kvalifikációs versenyévé lépett elő.


Szombaton a több mint 300 komplett számítógéppel és 50 szerverrel felszerelt sportcsarnokban a 300 versenyző 101 mérkőzést játszott. A nap végére már a továbbjutó csapatok névsora is összeállt. A vasárnapi nap folyamán a továbbjutott csapatok 4 döntőt játszottak és a végső küzdelem után az xDk csapata került ki győztesen. Az xDk csapat tagjai: DoZeR, kic$i, qKaC3K, sh0kk, SLOBOZ és zsoltee július 6. és 10. között képviselik Magyarországot az ESWC 2005 nagydöntőjén.

A rendezvény zökkenőmentes és professzionális lebonyolításához hozzájárult az SMC Networks a közel 100 darab hálózati eszközzel, a User's Team Intel szerverekkel, az Externet internetszolgáltató a Megabit-es internetkapcsolattal, a Cobra Computer a 13 db LG plazma kijelzővel, a HRP Számítástechnika Nagykereskedés személyi számítógépekkel, kivetítőkkel és egyéb hardverekkel, az Basys Kft. Sennheiser fülhallgatókkal és a Microsoft Magyarország a 40 darab Windows 2003 Server Enterprise szoftverrel.


A Gody Professional Series csapata tervezte meg, állította össze, tesztelte és 3 napon keresztül üzemeltette a teljes infrastruktúrát, amelynek méretéről talán az is árulkodik, hogy 7 km kábelt használtak fel, melyből 2,5 km erősáramú vezeték. Az informatikai infrastruktúra egy közepes internetszolgáltató méretének felel meg, a szponzorok által biztosított hardvereken és szoftvereken felül saját tervezésű és fejlesztésű, speciálisan rre a versenyre fejlesztett szoftverek is segítették a verseny lebonyolítását.

A következő egész hétvégés, több száz versenyző befogadására alkalmas GPS LAN-partyra augusztusban kerül sor, melynek érdekessége, hogy itt nemcsak hazai, hanem európai csapatok mérik össze tudásukat és ügyességüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ivjoe #2
    [Osztálykiránduláson volt, pedig megnézte volna]
  • device #1
    Erre csak azt lehet mondani hogy gratula.