SG.hu·

Otthoni számítógépet mutatott be az Intel

Az Intel bemutatta az új-generációs otthoni PC prototípusát, a Ryan McElhinney által tervezett, Home Entertainment Shell névre keresztelt szórakoztató komputert.

"Az Intel E-Shell visszautat jelent a jövőbe. Azt példázza, hogy a technológia és a dizájn miként változott a nappaliban az évek során, és sejteti, hogy milyen lehet a jövő." - mondta Tracey Gillespie az Intel szakértője. "A technológiai megoldások számára manapság fontos, hogy külsőleg is vonzóak legyenek, hogy meghódíthassák a modern nappalikat." Ryan McElhinney tervezőt Eero Aarnio 1960-as években készített ikonikus buborék és gömb alakú székei által inspirálták az E-Shell tervezésére.


Az Intel által tavaly, a XXI. századról készített tanulmány kimutatta, hogy a britek 42 százaléka számára problémát jelent, hogy a hardvereszközök egyre zsúfoltabbá teszik a helyiségeket - hiszen átlagosan 5 távirányító kell az otthoni szórakozáshoz. Minden negyedik háztartásban több mint hét különálló technológiai eszköz található. Annak ellenére, hogy felismerték a multifunkciós szórakoztatóelektronikai eszközök előnyeit, a brit háztartások majdnem fele azt állította, hogy nem engednék, hogy tradícionális számítógép kerüljön a nappaliba, elsősorban a külső miatt.

"Az E-shell miatt nem kell szégyenkezni, hogy a nappaliban van, vagy akár a tv alatt rejtőzik" - nyilatkozta Ryan McElhinney, díjazott designer. "Az E-Shell büszkén megállja helyét különálló bútorként is."


Az Intel E-Shell magában foglal egy Hi-Grade DMS II 3400 szórakoztató PC-t, amely 3,4 GHz-es Pentium 4 550, Hyper-Threading technológiát támogató processzorra épül, 512 Mbyte RAM-ot és egy 250 GB-os merevlemezt építettek bele. A EPC által tv-t lehet nézni, rádiót hallgatni, vagy akár DVD-t írni és olvasni. A BTX alaplapos készülék speciális dizájnja kisebb hűtést igényel, és állítólag működése is nagyon csendes.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2005. 05. 27.. 01:30||#14
Ja, a napokban az Inteles zsûri az anaglyph módszert nevezte ki a PC-k jövõbeni olcsó 3D-ssé konvertálásának "új" módszeréül.. (Hozzáteszem, a 3D-s toll ügyes megoldás, bár az alapötlet ott sem új.)
© babajaga2005. 05. 26.. 15:26||#13
Megvan! A hapsi a születési helyérõl mintázta a gépet! A zsüri tagjai meg rokonlelkek!
© babajaga2005. 05. 26.. 15:22||#12
"És ha ezt a britek a külsõ miatt megveszik csak gratulálni tudok"


A hülyeség nem ismer határokat.
© babajaga2005. 05. 26.. 09:22||#11
"Az Intel E-Shell visszautat jelent a jövõbe"

Csupa hülyeség nekem a jövõ még elõre van. A díj oda itélõi hasmenésesek?
© babajaga2005. 05. 26.. 09:18||#10
"Azt példázza, hogy a technológia és a dizájn miként változott a nappaliban az évek során, és sejteti, hogy milyen lehet a jövõ." - mondta "

Számítógépszerû dizájnt nem tudott kitalálni ez a víziló! És guggolva kell kezelni is? Ez lenne a jövõ? Van egy olyan fogalom, hogy funkcionalitás, ezt õ nem ismeri.
© irkab1rka2005. 05. 25.. 23:59||#9
SZERVEROOOM BASSZÁTOK MEG, SZERVEROOOM! Ki kell vinni a gépet a szerver roomba.

Olyan ez a kreatóra, mintha a világ leghalkabb mosógépét tennétek a nappaliba. Ja, királyul néz ki, csnedes is, de ez mégis csak egy mosógép vaz...
© billxxx2005. 05. 23.. 08:52||#8
egy multimédiás wccsésze
© jefferson832005. 05. 22.. 10:57||#7
Jaja, rohanok megvenni mert egy bazi nagy klotyó már régóta hiányzik a szoba közepérõl.<#idiota>
"a brit háztartások majdnem fele azt állította, hogy nem engednék, hogy tradícionális számítógép kerüljön a nappaliba, elsõsorban a külsõ miatt." Tudjátok mi a ciki, hogy lesz rá kereslet. És ha ezt a britek a külsõ miatt megveszik csak gratulálni tudok.
<#bohoc><#bohoc><#bohoc><#idiota>
© Hedgehunter2005. 05. 22.. 10:00||#6
Ocsem, hogy nekem is a budi jutott eszembe egybol rola...... <#action> Egy gombas este utan tuti raulnek........<#awink>
© dez2005. 05. 21.. 20:44||#5
Vagy erre nem lehet ráülni? Akkor meg pont egy haszontalan bútordarab hiányzik a zsúfolt lakásokba... 😛