Gábor Zoltán
Canon EOS 350D teszt
Kipróbáltuk a Canon új műanyag vázas DSLR gépét, az EOS 300D utódját, az EOS 350D-t. Az utód, kicsi, gyors, szép és ügyes, de vajon mekkora előny ez fotós szemszögből?
Főbb újdonságok az elődhöz képest: 8Mpx-es felbontás (ám kisebb érzékelő)
kisebb, könnyebb váz
enyhén áttervezett design
rövidebb feléledési idő (0,3 sec)
gyorsabb sorozatfelvételi mód
gyorsabb képfeldolgozási, képtovábbítási idő
második generációs DIGIC képfeldolgozó processzor (DIGIC II)
kisebb méretű és kapacitású akkumulátor
A váz
A 350D sokkal kisebb, könnyebb lett mint a 300D, mérete 127 x 94 x 64 mm (300D: 142 x 99 x 72 mm), tömege pedig 540 g (300D: 645 g). Sajnálatos módon ez a drasztikus méretcsökkentés inkább hátrányára vált a gépnek mint előnyére, hisz akik egy kicsit is komolyabb szinten használják a DSLR gépeket, azoknak hangyányit se számít a kis méret, ezek az emberek inkább jó fogású, stabil, masszív szerkezetet szeretnének a markukban tartani. A 350D pedig leginkább egy csúcs-kompakt méreteit örökölte (a súlyát azért nem, mert a csúcs-kompaktok között előfordul nem egy teljesen fém/magnézium vázzal szerelt gép, ami jóval nehezebb a 350D-nél is).
A kis méretből különböző kényelmi illetve technikai problémák adódnak. Az első dolog a kivételesen gyenge markolat. Egy nagyobb tenyerű fotósnak bizony kényelmetlen fogást biztosít a gép, hisz egyszerre kényelmesen csak négy ujjal lehet megfogni, a kisujj lecsúszik róla. Ez még egy portrémarkolattal viszonylag olcsón orvosolható lenne, ám a markolat vastagsága már igen komoly probléma. Hosszabb fotózás után bizony elgémberedik az ember keze, nem beszélve arról, hogyha kicsit nagyobb átmérőjű objektívet használunk előfordulhat az a helyzet, hogy az ujjaink nem férnek oda a markolat és az objektív közé. Véleményem szerint a kicsinyítési divathullám meglovagolásával a Canon átesett a ló másik oldalára, valószínűleg rengeteg vásárlót riaszt el a gép markolata és döntenek az előd, a 300D vásárlása mellett, teljesen jogosan!
Kezelőfelület, menü
A gép kezelőszerveit kicsit átdolgozták, de jelentős módosítás nem történt. Az LCD monitor és a kis kijelző mérete maradt a megszokott, ám felbontása 3000 pixellel kevesebb lett (1,8", 115 000 pixel felbontás). Ennek ellenére a monitor képe jó, szép kontrasztos, bár egy egységnyi fényerő növelés nem árt neki. Egyetlen gombot helyeztek át a gép tetejéről a hátfalra, mégpedig a DRIVE MODE kapcsolóját, ami a 300D-n a gép tetején kapott helyet. Ezen a masinán a méretcsökkentés miatt már nem tudták a régi helyén hagyni. Sajnos ez a kapcsoló túl közel került a "Av/expo.korrekció" gombhoz, így előfordulhat, hogy véletlenül átkapcsoljuk a gépet pl. sorozatfelvételi módról késleltetett expozícióra, ami ugye igen kínos tud lenni, ha egy megismételhetetlen pillanatot készülnénk lefotózni. Minden egyéb kapcsoló, funkciógomb a régi, megszokott helyén van, apró design-beli változtatásokon természetesen átestek ezek is.
A MÓD TÁRCSÁT áttervezték. Vastagabb, fém köntöst kapott, könnyebben megfogható, könnyebben tekerhető, ez mindenképpen pozitívum a kezelőszerveket tekintve. A motívumprogramok, illetve a fotó-módok természetesen nem változtak (Auto, P, Tv, Av, M, A-Dep).
A váz műanyag bevonata nekem kissé túl plasztikus hatást nyújt, ámde nincs teljesen simára polírozva a felülete. Nagyon finom smirglihez hasonlítható, így csúszni éppenséggel nem csúszik. Erre a felületre igen könnyen rászárad mindenféle nedvesség (pára, izzadság), ami világos foltok formájában jelenik meg és a későbbiekben le kell dörzsölni. Sehol egy gumi berakás, leszámítva a kimeneti csatlakozók gumi takaróját. Összességében jó, masszív hatást nyújt a gép, de gondolom a műanyag borítás idővel recsegni, fáradni fog. Szerencsére a gép - áldassék a Canon marketingeseinek neve - végre hazánkban is FEKETE színben pompázik, így legalább az ezüst festék nem fog lekopni róla (pedig az sem nagy baj, a 300D ezüstje alatt is szép fekete felszín lakozik).
A gép nagyon jól kezelhető, még több funkciót lehet menü nélkül, gyors-kapcsolók segítségével elérni, változtatni mint az elődnél tapasztaltuk. A 300D-ben csak az érzékenységet, illetve a WB-t tudtuk menü nélkül állítani, a 350D-nél lehetőségünk van az AF (középpontos, részleges, 35 mezős kiértékelő) illetve a fénymérési módokat (One Shot, AI Focus, AI Servo) is gyorsan állítani a négyirányú "kurzormozgató" billentyűk segítségével - legalábbis a gyári firmware-rel).
Itt merült fel a gép másik furcsának nevezhető tulajdonsága. Tudniillik ha ezeket a funkciókat állítjuk, az LCD monitor bekapcsol és a menüben a megfelelő helyre ugrik automatikusan. MIÉRT? Miért nem lehet energiatakarékosan megoldani ezt úgy, hogy csak a kis LCD panelen látjuk a módosítást? Ráadásul nem is tudjuk a változást "leokézni" az elsütőbillentyű félig történő lenyomásával, mindenképpen a SET (OK) gombbal tudjuk csak véglegesíteni a műveletet. A 300D-ben ez hibátlanul, iskolamód volt megoldva, ahogy ezektől a gépektől ezt elvárjuk. Véleményem szerint ezt "benézték" a Canon mérnökei, hisz ezzel a "húzásukkal" az amúgy is kisebb kapacitású telep hamarabb lemerül és a műveletek elvégzése is "bonyolultabb" formát kapott.
A menü nélkülöz minden csicsát, bár pár dolgot igencsak furcsa helyre "rejtettek" a tervezők. A gép szolgáltatásai az átlagfelhasználónak "több mint elég" kategóriába esnek. A fehéregyensúly beállítására több lehetséges változatot is beépítettek. Van itt az automata WB-n kívül hatféle előre eltárolt minta (napfény, árnyék, felhő, villanykörte, fénycső, vaku), egy saját beállítás, illetve használhatjuk a WB SHIFT funkciót. Az érzékenység (ISO) 100 és 1600 között változtatható, ami az amatőr fotósnak tökéletesen elég kell legyen, de profiknak is simán... A zajra nem lehet kifogásunk, 400-ig szinte zajtalan képeket készít a 350D, 800-on már látható, de mértéke nem zavaró (témafüggő). 1600-on pedig csak akkor fotózzunkcsak ha muszáj, de a zaj mértéke még itt sem haladja meg bármelyik kompakt gép alacsony érzékenységnél termelt képzaját!
Érdekes, hogy a készíthető képek száma a szoftver szerint függ a beállított érzékenységtől! Alacsony ISO-n több képet tudunk készíteni ugyanarra a kártyára, mint magasabb érzékenységi fokozatokon. Valószínűnek tartom, hogy a szoftver belekalkulálja a zaj mértékét is a képek méretébe. A képek minőségét hat lépcsőben állíthatjuk, háromféle felbontást és háromféle tömörítési minőséget kiválasztva (A felbontások: 3456x2304 (8mpx), 2496x1664 (4mpx), 1728x1152 (2mpx).
Természetesen RAW illetve RAW + JPEG verziókban is elmenthetjük a képeinket. Ami meglepetésként ért, az a DIGIC II processzor meggyőző működése. A gép sokkal jobban tömöríti a jpeg állományokat, mint a vetélytársai! Egy 256MB-os kártyára a Konica Minolta A2 maximum felbontásban és részletességgel 31 képet volt képes készíteni, míg az EOS 350D egyből 72 képet ír ki egy frissen formázott kártyára. Ez természetesen téma és zajfüggő, de a DIGIC II áldásos hatása is megmutatkozik.
Fotózás
A gép gyors. Nagyon gyors, ha a vetélytársaihoz hasonlítjuk. A bekapcsolást követően 0,3 mp alatt üzemkész állapotba kerül. A képek kártyára írása illetve visszanézése is sokkal gyorsabb, mint pl. a lassúságáról híres 300D-nél. De igazi meglepetést a sorozatfelvétel sebessége okozott. A beépített és megnövelt puffertárnak köszönhetően 20 képig gyakorlatilag 3 kép/mp sebességgel képes jpeg képeket készíteni. A 3kép/mp nem számít túl jó értéknek a profi gépek között, de a belépőszint DSLR katonái egytől egyig lassabbak voltak és jóval kevesebb képet tudtak a pufferba menteni. RAW módban ez az érték csökken, de még mindig kiemelkedőnek nevezhető, 6 képes sorozatokat lőhetünk vele. Megfelelő objektívvel akár sportfotózásban is helytállhatunk ezzel a masinával.
Az autofocus nekem megfelelően gyors volt, elvileg ennek a sebességén is javítottak. Összesen 7 AF mezővel rendelkezik a gép (akár a 300D), ami bár kevesebb mint az EOS 20D kilenc AF mezője, viszont a kereső sokkal nagyobb felületét fogják le, így véleményem szerint eredményesebben használható. A vaku kulcsszáma ISO100-on 12-nek felel meg. Magasabbra ugrik mint a 300D vakuja, még jobban redukálva a vörös szem effektust. Képes vörös szem-csökkentési módban működni, illetve a második redőnyre villanni (bár ez a funkció nagyon eldugva található meg a menüben).
Rendelkezik AF segédfény funkcióval is, ami jelen esetben stoboszkóp-szerű villanásokat jelent. Itt jegyezném meg, hogy a gép elülső oldalán egy igen erős, fehér fénnyel világító lámpa kapott helyet, ezzel jelezvén (villog) a késleltetett exponálásig hátralevő időt. Azt, hogy ez a lámpa miért nem tud AF segédfényként funkcionálni, szívesen megkérdezném a Canon mérnökeitől. A képeket gyorsan vissza tudjuk nézni, és a JUMP funkcióval akár dátumra, akár fix képközönként is ugrálhatunk a képek között. Az INFO gombbal megtekinthetjük a képek hisztogramját, illetve itt villogtatja a szoftver a kiégett vagy túl sötét részeket is.
Bár kitben (EF-S 18-55 objektívvel) nem sokkal drágább a gép, vásárláskor mégis javasoljuk ennek a lencsének a mellőzését (még azt a kb. 20 ezer Ft-ot sem igazán éri meg). Inkább egy másik, jobb minőségű (és/vagy nagyobb zoomátfogású) objektívet tanácsolnánk, hisz a kitben kapható objektív minősége eléggé hagy maga után kívánnivalót. Aki ilyen gépet vásárol, annak nyilván komolyabbak a szándékai, mint egy hétvégi turistának, ezért a legértelmesebb megoldás talán egy nagy fényerejű objektív, pl. Sigma 18-50 f2.8 EX vagy a standard fényerőnél maradva a Sigma 18-125 f3.5-5.6 DC.
Összegzés
A Canon jó időben, jókor varrta fel az EOS 300D ráncait, és készített méltó utódot a 350D "személyében". Fekete szín, 8mpx-es érzékelő, apró bakik és túlzottan lekicsinyített gépváz. Mi kell még egy mai fotósnak, aki olcsó DSLR gépre vágyik? A Nikon válasza egyelőre nekem nem tűnik veszélyes lépésnek (D70s, D50), így jó darabig az EOS 350D lehet a belépőszintű DSLR gépek legjobbja.
Főbb újdonságok az elődhöz képest:
A váz
A 350D sokkal kisebb, könnyebb lett mint a 300D, mérete 127 x 94 x 64 mm (300D: 142 x 99 x 72 mm), tömege pedig 540 g (300D: 645 g). Sajnálatos módon ez a drasztikus méretcsökkentés inkább hátrányára vált a gépnek mint előnyére, hisz akik egy kicsit is komolyabb szinten használják a DSLR gépeket, azoknak hangyányit se számít a kis méret, ezek az emberek inkább jó fogású, stabil, masszív szerkezetet szeretnének a markukban tartani. A 350D pedig leginkább egy csúcs-kompakt méreteit örökölte (a súlyát azért nem, mert a csúcs-kompaktok között előfordul nem egy teljesen fém/magnézium vázzal szerelt gép, ami jóval nehezebb a 350D-nél is).
A kis méretből különböző kényelmi illetve technikai problémák adódnak. Az első dolog a kivételesen gyenge markolat. Egy nagyobb tenyerű fotósnak bizony kényelmetlen fogást biztosít a gép, hisz egyszerre kényelmesen csak négy ujjal lehet megfogni, a kisujj lecsúszik róla. Ez még egy portrémarkolattal viszonylag olcsón orvosolható lenne, ám a markolat vastagsága már igen komoly probléma. Hosszabb fotózás után bizony elgémberedik az ember keze, nem beszélve arról, hogyha kicsit nagyobb átmérőjű objektívet használunk előfordulhat az a helyzet, hogy az ujjaink nem férnek oda a markolat és az objektív közé. Véleményem szerint a kicsinyítési divathullám meglovagolásával a Canon átesett a ló másik oldalára, valószínűleg rengeteg vásárlót riaszt el a gép markolata és döntenek az előd, a 300D vásárlása mellett, teljesen jogosan!
Kezelőfelület, menü
A gép kezelőszerveit kicsit átdolgozták, de jelentős módosítás nem történt. Az LCD monitor és a kis kijelző mérete maradt a megszokott, ám felbontása 3000 pixellel kevesebb lett (1,8", 115 000 pixel felbontás). Ennek ellenére a monitor képe jó, szép kontrasztos, bár egy egységnyi fényerő növelés nem árt neki. Egyetlen gombot helyeztek át a gép tetejéről a hátfalra, mégpedig a DRIVE MODE kapcsolóját, ami a 300D-n a gép tetején kapott helyet. Ezen a masinán a méretcsökkentés miatt már nem tudták a régi helyén hagyni. Sajnos ez a kapcsoló túl közel került a "Av/expo.korrekció" gombhoz, így előfordulhat, hogy véletlenül átkapcsoljuk a gépet pl. sorozatfelvételi módról késleltetett expozícióra, ami ugye igen kínos tud lenni, ha egy megismételhetetlen pillanatot készülnénk lefotózni. Minden egyéb kapcsoló, funkciógomb a régi, megszokott helyén van, apró design-beli változtatásokon természetesen átestek ezek is.
A MÓD TÁRCSÁT áttervezték. Vastagabb, fém köntöst kapott, könnyebben megfogható, könnyebben tekerhető, ez mindenképpen pozitívum a kezelőszerveket tekintve. A motívumprogramok, illetve a fotó-módok természetesen nem változtak (Auto, P, Tv, Av, M, A-Dep).
A váz műanyag bevonata nekem kissé túl plasztikus hatást nyújt, ámde nincs teljesen simára polírozva a felülete. Nagyon finom smirglihez hasonlítható, így csúszni éppenséggel nem csúszik. Erre a felületre igen könnyen rászárad mindenféle nedvesség (pára, izzadság), ami világos foltok formájában jelenik meg és a későbbiekben le kell dörzsölni. Sehol egy gumi berakás, leszámítva a kimeneti csatlakozók gumi takaróját. Összességében jó, masszív hatást nyújt a gép, de gondolom a műanyag borítás idővel recsegni, fáradni fog. Szerencsére a gép - áldassék a Canon marketingeseinek neve - végre hazánkban is FEKETE színben pompázik, így legalább az ezüst festék nem fog lekopni róla (pedig az sem nagy baj, a 300D ezüstje alatt is szép fekete felszín lakozik).
A gép nagyon jól kezelhető, még több funkciót lehet menü nélkül, gyors-kapcsolók segítségével elérni, változtatni mint az elődnél tapasztaltuk. A 300D-ben csak az érzékenységet, illetve a WB-t tudtuk menü nélkül állítani, a 350D-nél lehetőségünk van az AF (középpontos, részleges, 35 mezős kiértékelő) illetve a fénymérési módokat (One Shot, AI Focus, AI Servo) is gyorsan állítani a négyirányú "kurzormozgató" billentyűk segítségével - legalábbis a gyári firmware-rel).
Itt merült fel a gép másik furcsának nevezhető tulajdonsága. Tudniillik ha ezeket a funkciókat állítjuk, az LCD monitor bekapcsol és a menüben a megfelelő helyre ugrik automatikusan. MIÉRT? Miért nem lehet energiatakarékosan megoldani ezt úgy, hogy csak a kis LCD panelen látjuk a módosítást? Ráadásul nem is tudjuk a változást "leokézni" az elsütőbillentyű félig történő lenyomásával, mindenképpen a SET (OK) gombbal tudjuk csak véglegesíteni a műveletet. A 300D-ben ez hibátlanul, iskolamód volt megoldva, ahogy ezektől a gépektől ezt elvárjuk. Véleményem szerint ezt "benézték" a Canon mérnökei, hisz ezzel a "húzásukkal" az amúgy is kisebb kapacitású telep hamarabb lemerül és a műveletek elvégzése is "bonyolultabb" formát kapott.
A menü nélkülöz minden csicsát, bár pár dolgot igencsak furcsa helyre "rejtettek" a tervezők. A gép szolgáltatásai az átlagfelhasználónak "több mint elég" kategóriába esnek. A fehéregyensúly beállítására több lehetséges változatot is beépítettek. Van itt az automata WB-n kívül hatféle előre eltárolt minta (napfény, árnyék, felhő, villanykörte, fénycső, vaku), egy saját beállítás, illetve használhatjuk a WB SHIFT funkciót. Az érzékenység (ISO) 100 és 1600 között változtatható, ami az amatőr fotósnak tökéletesen elég kell legyen, de profiknak is simán... A zajra nem lehet kifogásunk, 400-ig szinte zajtalan képeket készít a 350D, 800-on már látható, de mértéke nem zavaró (témafüggő). 1600-on pedig csak akkor fotózzunkcsak ha muszáj, de a zaj mértéke még itt sem haladja meg bármelyik kompakt gép alacsony érzékenységnél termelt képzaját!
Érdekes, hogy a készíthető képek száma a szoftver szerint függ a beállított érzékenységtől! Alacsony ISO-n több képet tudunk készíteni ugyanarra a kártyára, mint magasabb érzékenységi fokozatokon. Valószínűnek tartom, hogy a szoftver belekalkulálja a zaj mértékét is a képek méretébe. A képek minőségét hat lépcsőben állíthatjuk, háromféle felbontást és háromféle tömörítési minőséget kiválasztva (A felbontások: 3456x2304 (8mpx), 2496x1664 (4mpx), 1728x1152 (2mpx).
Természetesen RAW illetve RAW + JPEG verziókban is elmenthetjük a képeinket. Ami meglepetésként ért, az a DIGIC II processzor meggyőző működése. A gép sokkal jobban tömöríti a jpeg állományokat, mint a vetélytársai! Egy 256MB-os kártyára a Konica Minolta A2 maximum felbontásban és részletességgel 31 képet volt képes készíteni, míg az EOS 350D egyből 72 képet ír ki egy frissen formázott kártyára. Ez természetesen téma és zajfüggő, de a DIGIC II áldásos hatása is megmutatkozik.
Fotózás
A gép gyors. Nagyon gyors, ha a vetélytársaihoz hasonlítjuk. A bekapcsolást követően 0,3 mp alatt üzemkész állapotba kerül. A képek kártyára írása illetve visszanézése is sokkal gyorsabb, mint pl. a lassúságáról híres 300D-nél. De igazi meglepetést a sorozatfelvétel sebessége okozott. A beépített és megnövelt puffertárnak köszönhetően 20 képig gyakorlatilag 3 kép/mp sebességgel képes jpeg képeket készíteni. A 3kép/mp nem számít túl jó értéknek a profi gépek között, de a belépőszint DSLR katonái egytől egyig lassabbak voltak és jóval kevesebb képet tudtak a pufferba menteni. RAW módban ez az érték csökken, de még mindig kiemelkedőnek nevezhető, 6 képes sorozatokat lőhetünk vele. Megfelelő objektívvel akár sportfotózásban is helytállhatunk ezzel a masinával.
Az autofocus nekem megfelelően gyors volt, elvileg ennek a sebességén is javítottak. Összesen 7 AF mezővel rendelkezik a gép (akár a 300D), ami bár kevesebb mint az EOS 20D kilenc AF mezője, viszont a kereső sokkal nagyobb felületét fogják le, így véleményem szerint eredményesebben használható. A vaku kulcsszáma ISO100-on 12-nek felel meg. Magasabbra ugrik mint a 300D vakuja, még jobban redukálva a vörös szem effektust. Képes vörös szem-csökkentési módban működni, illetve a második redőnyre villanni (bár ez a funkció nagyon eldugva található meg a menüben).
Rendelkezik AF segédfény funkcióval is, ami jelen esetben stoboszkóp-szerű villanásokat jelent. Itt jegyezném meg, hogy a gép elülső oldalán egy igen erős, fehér fénnyel világító lámpa kapott helyet, ezzel jelezvén (villog) a késleltetett exponálásig hátralevő időt. Azt, hogy ez a lámpa miért nem tud AF segédfényként funkcionálni, szívesen megkérdezném a Canon mérnökeitől. A képeket gyorsan vissza tudjuk nézni, és a JUMP funkcióval akár dátumra, akár fix képközönként is ugrálhatunk a képek között. Az INFO gombbal megtekinthetjük a képek hisztogramját, illetve itt villogtatja a szoftver a kiégett vagy túl sötét részeket is.
Bár kitben (EF-S 18-55 objektívvel) nem sokkal drágább a gép, vásárláskor mégis javasoljuk ennek a lencsének a mellőzését (még azt a kb. 20 ezer Ft-ot sem igazán éri meg). Inkább egy másik, jobb minőségű (és/vagy nagyobb zoomátfogású) objektívet tanácsolnánk, hisz a kitben kapható objektív minősége eléggé hagy maga után kívánnivalót. Aki ilyen gépet vásárol, annak nyilván komolyabbak a szándékai, mint egy hétvégi turistának, ezért a legértelmesebb megoldás talán egy nagy fényerejű objektív, pl. Sigma 18-50 f2.8 EX vagy a standard fényerőnél maradva a Sigma 18-125 f3.5-5.6 DC.
Összegzés
A Canon jó időben, jókor varrta fel az EOS 300D ráncait, és készített méltó utódot a 350D "személyében". Fekete szín, 8mpx-es érzékelő, apró bakik és túlzottan lekicsinyített gépváz. Mi kell még egy mai fotósnak, aki olcsó DSLR gépre vágyik? A Nikon válasza egyelőre nekem nem tűnik veszélyes lépésnek (D70s, D50), így jó darabig az EOS 350D lehet a belépőszintű DSLR gépek legjobbja.