SG.hu·

Egyre több energiát fogyaszt a digitális világ

A telekommunikációs eszközök és a számítógépek a lakások áramfogyasztásának egyre nagyobb hányadáért felelősek. A digitális eszközök napjainkban már több energiát igényelnek, mint amennyit a lakások világítása kerül.

A német Elektromos Gazdasági Szövetség (VDEW) tájékoztatása szerint a különböző telekommunikációs készülékek, asztali és hordozható számítógépek a német háztartások energiafogyasztásának ma már több, mint egy százalékáért tehetők felelőssé. Németországban a legtöbb energiát, az összfogyasztás 53 százalékát a fűtés "éli fel", ezt követik az autók 30 és a melegvíz 8 százalékkal.

A VDEW szakértői szerint az, hogy a telekommunikációs és a számítástechnikai termékek egyre több energiát fogyasztanak, egyértelműen visszavezethető az elmúlt években bekövetkezett változásoknak, így többek között az internet térhódítására, a fokozatosan növekvő számítógép-eladásokra és az internet-hozzáférések számának növekedésére.

Ezt támasztja alá az az adat is, miszerint amíg 1998-ban még csak a német háztartások 39 százaléka rendelkezett PC-vel, addig ez az arány 2003-ban már több, mint 61 százalék volt. Ennél is látványosabban nőtt az internet-hozzáférések száma. 1998-ban még csak 3,1 millió volt Németország-szerte, 2003-ban pedig már 18,2 millió. A Chip német internetes oldal információi szerint a háztartási eszközök - legyenek már bármilyen intelligensek is - az összfogyasztás hét százalékáért felelősek.

Felmerül azonban a kérdés, hogy lehet az, hogy míg az ipar egyre gazdaságosabb készülékeket gyárt, addig ez fogyasztási adatokon mégsem látszik. Nos, tény: hiába lesznek egyre korszerűbbek például a számítógépek, az új alkatrészek (például a videokártyák, processzorok) energiafogyasztása nő. A háztartási eszközök között is ugyanez a helyzet, mert ugyan megjelentek az egyre okosabb mosógépek és hűtőszekrények, ám ezzel párhuzamosan az összfogyasztás mégsem csökken. Hiába vannak ugyanis korszerű eszközök, ha a társadalom energiaigénye fokozatosan nő.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© newlife2005. 05. 11.. 00:52||#10
Nálunk szinte havonta legalább egyszer elõfordul, hogy a szünetmentes tápegységem kattog a feszültségingadozástól. Ilyenkor a készülék többet fogyaszt, mivel ha kevés a feszültség, az áramfelvétel megnõ. De ha egy statisztikát vezetnék a napi feszültség ingadozásról (elég 10-15 V), akkor szép kis amper adatok jönnének ki.

A mai készülékek csak ’elvben’ fogyasztanak kevesebbet
Ez is csak marketing, mint a többi. Nem kell ennek bedõlni. Pénzes világban élünk, mindent el lehet (el kell) adni, csak rá kell írni „hogy plusz ennyit tud és annyit, és ezt mind alacsonyabb fogyasztással;).
Azért egy hûtõszekrény tesztet szívesen megnéznék, amiben tisztességesen leírják az egyes fokozatoknak az áramfelvételeit, összevetve a gyári adatokkal. Akkor derülne ki igazán, hogy ki mennyit hazudott.

Szar egy helyzet, de nincs mit tenni. Ki kell menni a mezõre nyájat terelni. :)

That's the way it is.
© Caro2005. 05. 10.. 23:15||#9
Én nem errõl beszélek. Az akkuk teljestménye tényleg a közelmúltban ugrott, de az meg sem közelíti a digitális áramkörök fogyasztáscsökkenését és teljesítménynövekedését.
© Laci732005. 05. 10.. 22:10||#8
"Ehhez képest az összes többi ágazat fejlõdése 0."

Szerencsére nem. Az általad említett akkuk teljesítmény-növekedése mögött is több tudományág jeleskedik: pl. a kémia is kiveszi a részét elég szépen.
© pemga2005. 05. 10.. 19:09||#7
Tavalyelõtt volt, hogy az olaszoknál a légkondik annyi áramot használtak, hogy nem voltak elegek az észak-olasz vizierõmûvek?
© Caro2005. 05. 10.. 15:29||#6
Ezért jó egy szinten az energiaválság: rá vagyunk kényszerítve, hogy minimalizáljuk a fogyasztást. De ennek a jelei nem látszanak. Még mindig a nagy fogyasztású, rossz hatékonyságú benzinnel mûködõ kocsik mûködnek.
De azért az informatikai fejlõdésrõl annyit, hogy pár éve még néztek volna, ha 300 MHz-s procit mentettek volna akkumulátorrúl napokig. Pedig a mai PDA-k ilyet tudnak.
Ehhez képest az összes többi ágazat fejlõdése 0.
© gz82005. 05. 10.. 14:46||#5
Ha jobban utánagondolsz, majd' 30 évvel ezelõtt kissé más volt egy háztartás fogyasztóinak aránya. Volt egy hûtõ, egy gé csipszetes tv, nem voltak még kis fogyasztású spotlightok vagy energiatakarékos izzók sem.

Ha - akár nálatok - szépen felirkálnád, hogy az egyes fogyasztókat egy 7x24 órás intervallumban mennyit használjátok, kiszámolnád a fogyasztást, valószínûnek tartom, hogy a világítás kb. 30-40%-a az összfogyasztásnak.
© neonlight2005. 05. 10.. 12:28||#4
teljesen meglepõdtem. sosem gondoltam volna, hogy az emberiség energiaigénye növekszik. ha ez a cikk nem lenne, abban a hitben halok meg, hogy egy PentiumIV kevesebbet fogyaszt mint egy Pentium1. :D
© smv2005. 05. 10.. 11:32||#3
De ez egy olyan zseniális hír, ki gondolta volna, hogy egyre több áramot fogyasztunk...
© gregor2005. 05. 10.. 11:17||#2
Szerintem nem hülyeség a téli,nyári idõszámitás.Hisz igy télen egy órával késöbb kapcsoljuk fel a villanyt.Téli-nyári idõszámitás ha jól tudom 1976 óta létezik.
© gz82005. 05. 10.. 03:39||#1
Ezért tartom enyhén szólva szamárságnak a téli és nyári idõszámítást. <#ticking>