SG.hu

Új Visual Studio 2005 és SQL Server 2005

A Microsoft elérhetővé tette a Visual Studio 2005 és az SQL Server 2005 legújabb változatait.

A Microsoft bejelentette, hogy elérhető a Visual Studio 2005 Beta 2, a Microsoft .NET Framework 2.0 Beta 2 és az SQL Server 2005 áprilisi Community Technology Preview (Közösségi Technológiai Előzetes). E mellett a cég elindította a Microsoft Go-Live licencprogramot azon ügyfelek számára, akik azonnal telepíteni kívánják a Visual Studio 2005 és az SQL Server 2005 Express Edition alkalmazásokat.

A három termék együttese nagymértékben integrált fejlesztői és adatkezelő felületet biztosít, amely a vállalat közleménye szerint lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a meglévő készségeket és eszközöket felhasználva hatékonyabban hasznosítsák az adatokat, és ezzel növeljék a fejlesztői munka termelékenységét. Mivel a cég számos ügyfele jelezte, hogy minél előbb szeretné kipróbálni ezeket a megjelenés előtti termékeket, bejelentették a Microsoft Go-Live licencprogramot azon ügyfelek számára, akik azonnal telepíteni kívánják a Visual Studio 2005 és az SQL Server 2005 Express Edition segítségével készült alkalmazásokat. A Microsoft és partnerei emellett azt is bejelentették, hogy olyan oktatási erőforrásokat bocsátanak ügyfeleik rendelkezésére, amelyek segítenek felkészülni ezen termékek megjelenésére.

"A Visual Studio 2005 Beta 2 és az SQL Server 2005 áprilisi CTP ügyfelekhez való eljuttatása jelzi, hogy mindkét termék esetében elérkeztünk a fejlesztési ciklus utolsó szakaszához" - mondta Eric Rudder, a Microsoft kiszolgálókért és eszközökért felelős alelnöke. "Amikor hozzáláttunk ezen termékek kifejlesztéséhez, olyan megoldás létrehozását képzeltük el, amely a termelékenység növelése érdekében egyedülálló integrációt biztosít a rendszerfejlesztés és az adatbázis-kezelés között. Az új változatokkal révén jelentős mértékben megváltozik majd a fejlesztések és az alkalmazások használatának módja."

Az ügyfelek visszajelzéseire reagálva a Microsoft kiegészítette a Microsoft .NET Framework 2.0 Beta 2 végfelhasználói licencszerződést (End User License Agreement - EULA), amelynek értelmében az ügyfelek a Beta 2 kiadás bázisán készült alkalmazásokat éles működési környezetben is használhatják. Ez a Go-Live licencnek nevezett függelék nem csak az ASP.NET webes alkalmazások bevezetését engedélyezi, hanem első ízben biztosít Go-Live licencet a WindowsForms, a Visual Studio Tools for Office-alapú alkalmazások, és a jelenlegi valamint a jövőben megjelenő Windows Mobile alapú eszközöket támogató .NET Compact Framework alkalmazások számára is. Az, hogy a béta programkód használatával készült alkalmazásokat éles üzembe is bevezethetik, lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy a Visual Studio 2005 hivatalos megjelenését követően sokkal hamarabb jelenhessenek meg termékeikkel a piacon.

Az SQL Server 2005 áprilisi CTP megjelenésével egyidőben a Microsoft azt is bejelentette, hogy az SQL Server 2005 fejlesztési ciklusának hátralévő időszakában folyamatosan közzéteszi az elkészült CTP készleteket. A gyakoribb időközi kiadásokkal az ügyfeleknek folyamatosan lehetőségük van az új szolgáltatásokkal való kísérletezésre, és nem szükséges a ritkábban megjelenő, nehézkesebb kiadásokra várniuk. A CTP kiszámíthatóbbá teszi a munkát, valamint lehetővé teszi a változások folyamatos kezelését. Az áprilisi CTP a negyedik a hasonló kiadások sorozatában, amely a cég vezető adatkezelő és -elemző platformjának következő változatát készíti elő. Mindazokat a szolgáltatásokat tartalmazza, amelyeket az SQL Server 2005 is nyújtani fog, és amelyeket a Visual Studio 2005 Beta 2-vel együtt lehet használni.

"Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk ügyfeleinktől, akik már bevezették az SQL Server 2005-öt, és fokozott teljesítményről és termelékenységről számoltak be" - mondta Paul Flessner, a Microsoft alkalmazáskiszolgálókért felelős alelnöke. "A kiadott CTP készletek minősége egyre javult, és ez a tendencia folytatódik. Az SQL Server 2005. áprilisi CTP-je teljes funkcionalitással rendelkezik, ezért arra bíztatjuk ügyfeleinket és partnereinket, elsősorban a független szoftvergyártókat (Independent Software Vendors - ISV), hogy töltsék le és próbálják ki az áprilisi CTP-t, miközben egyúttal alkalmazásaik megjelentetésére készülnek."

A Microsoft emellett a vállalaton belül is folyamatosan telepíti az SQL Server 2005-öt, és jelenleg már több mint 65 alkalmazás használja az új változatot éles környezetben. A cég teljes SAP bér, költség és adó adattárház, illetve dokumentumtár rendszerein túlmenően, már 10-nél több SQL Server 2005 rendszer van, amely több terabyte adatot tárol. Ezen SQL Server 2005 telepítések a Microsoft SAP rendszerének több mint 7 milliárd tranzakcióját dolgozták fel. Az SQL Server 2005. áprilisi CTP jelenleg a BetaPlace webhelyen, valamint az MSDN Universal, Enterprise és Professional előfizetők számára férhető hozzá.

A Visual Studio 2005 Beta 2 megjelenésének támogatása keretében a Learning kezdeményezés mindazon fejlesztők számára, akik regisztrálják a Beta 2 változatot, egy ingyenes online Microsoft Press könyvet ajánl fel. A Microsoft Learning program emellett a nyárra tervezett E-Learning kiadványokkal is támogatja a Visual Studio 2005 Beta 2 és az SQL Server 2005 áprilisi CTP megjelenését. Továbbá folyamatosan támogatni fogja a Visual Studio 2005-öt képzési lehetőségekkel, például a termék dobozában található könyvekkel, ingyenes Microsoft E-Learning programokkal, valamint kedvezményes vizsgákra jogosító utalványokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bblas #2
    Csá. Valaki tudna segíteni? Letöltöttem az ingyenes visual basic express edition-t és fel is raktam de amikor megnyitok egy új projektet és kiválasztom a windows application-t akkor azt írja ki hogy a fájlnév, a könyvtárnév vagy a kötetcímke szintakszisa nem megfelelő. Ha tud valaki segíteni kérem írjon, e-mail: [email protected]
  • Bblas #1
    hallo