SG.hu·

Évekre megőrzi kereséseinket a Google

Az internetes keresőjéről ismert cég ismét bővíteni szeretné népszerű szolgáltatását, amelynek eredményeként a keresőmotor személyre szabható lesz, és évekre visszamenőleg megőrzi majd korábbi kereséseinket.

A "My Search History" névre keresztelt szolgáltatás lényege, hogy a felhasználók ezentúl személyes belépőkódot hozhatnak létre, és saját igényeiknek megfelelő módon módosíthatják a szolgáltatást, eltárolva akár az összes általuk kezdeményezett keresést, illetve azok eredményeit. Az újítás egyik nagy előnye, hogy a Google egyéb szolgáltatásait igénybe vevő felhasználók nem kötelesek új felhasználónevet létrehozni, mivel használhatják eddigi belépőjüket.

Az új rendszerben a keresőmotor a felhasználó sikeres bejelentkezése esetén részletes információkat nyújt a korábbi keresésekről, nagyban megkönnyítve ezzel azok munkáját, akik gyakran keresgélnek ugyanazon, vagy hasonló személyek, vállalatok, illetve szolgáltatások között. A belépési procedúrát természetesen teljes mértékben automatizálhatjuk, míg a személyi jogaikat féltő felhasználók akár ki is kapcsolhatják a keresések indexelését.

A vállalat reményei szerint az újítás hamar népszerűvé válhat a felhasználók körében, akik ezáltal még gyakrabban gyakrabban veszik majd igénybe a szolgáltatást - növelve ezzel a kereső népszerűségét, valamint a reklámokból befolyó bevételeket. "Úgy gondoljuk, hogy a felhasználók többsége hasznos kiegészítőként tekint majd az új szolgáltatásra" - fejezte ki a vállalat reményeit Marissa Mayer, a Google termékigazgatója.

Az újítás azonban - ahogy az ilyenkor lenni szokott - ismét két táborra osztja az internetezők tömegét, és a pozitív hangok mellett hamarosan megjelentek a személyiségi jogokat és a bizalmas adatokat féltő csoportosulások által hangoztatott kifogások. "Ez egy nagyon rossz ötlet. Ha mindenáron feljegyzést akarunk készíteni korábbi kereséseinkről, javaslom a notesz használatát - a hagyományos módszer jóval megbízhatóbb és kevesebb kockázattal jár" - jelentette ki Pam Dixon, a World Privacy Forum nevű szervezet igazgatója.

A Google egyelőre nem árulta el, hogy a szolgáltatás - amely ígéretük szerint messze megelőzi majd a rivális cégek hasonló kezdeményezéseit - mikor indulhat be.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gz82005. 04. 25.. 00:08||#12
Én nem hõzöngök, hanem nemes egyszerûséggel nem ezt használom. Ilyen egyszerû. <#fogmosas>
© dez2005. 04. 23.. 02:29||#11
Hm, ha nem lenne ott a cikk végén, hogy bizonyos civil személyiségi jogokat védõ (nem egészen mindegy, kinek, minek a jogait védi egy szervezet...) szervezet/csoportnak nem tetszik a dolog, akkor talán magatok is hõzöngenétek ez ellen, nem?
© Flashy2005. 04. 22.. 21:56||#10
de milyen jó, nem? egypárszor rákeresel pornóra, aztán már magától jön majd :D
© pepe0032005. 04. 22.. 17:31||#9
<#mf3>
© pemga2005. 04. 22.. 16:34||#8
Mert a dinamikus IP-k világában nagyon pont a Google fogja visszakérdezni a szolgáltatótól, hogy azon a címen ki is volt akkor tulajdonképpen. Ennél azért jóval olcsóbb és egyszerûbb, ha ezt te sajátmagad adod meg nekik :).

Másrészt léteznek anonimizáló proxy-k, ha valaki rejtõzködni akar.
© fapapi2005. 04. 22.. 14:38||#7
Ez egy jó dolog és most hogy példáztad ezzel a bomba dologgal milyen adatot adsz te meg a googlenak hogy mondja te ez az ember volt ezen és ezen a címen?
Ilyen modon mondhatják azt is hogy ilyen és ilyen oldalakat ezeken az IP ken kereshettek nem ?
Akkor meg nem tök mindegy ???
Manapság nem nagyon van olyan hogy huuuu elbujok az interneten jobban figyelnek minket mint azt valaha is gondolnád
© Cactus2005. 04. 22.. 13:53||#6
Ha valahol felrobbantottak egy házi készítésû bombát, akkor gyorsan megkeresnek, mert pl te sok ilyesmit nézegettél.
© Cat2005. 04. 22.. 13:42||#5
statisztikákat csinálnak belõle, és utána az automárkákra, alkatrészekre, tuningcégekre keresõknek autoreklámot fognak tolni a képébe, a divatoldalakat nézõknek pedig ruhareklámokat
© pemga2005. 04. 22.. 12:45||#4
Jaja, szerintem is ez feature, mert megõrizni eddig is megõrizhették/felhasználhatták névtelenül akármeddig :). Minden bizonnyal lesz valami kis jogi szöveg, hogy a regisztrációval hozzájárulsz ahhoz, hogy eladhassa spammer-cégeknek a kereséseid alapján az érdeklõdési köröd. De ezt ugye nem kötelezõ használni, név nélkül továbbra is használhatod.
© Flashy2005. 04. 22.. 10:50||#3
hát ez az amikor olyan dolgot ami saját maguknak hasznos (ki mikor mit hogyan hova keresett) eladnak feature-nek. nyilván eltárolhatják a kereséseket amúgy is, de így a felhasználó saját maga menedzseli õket, loginnévhez köthetõ meg minden. ugyanaz mint a gmail, ha a szolgáltatásért cserébe vállalod hogy mindent eltárolnak akkor használd, ha nem akkor ne...