SG.hu·

A Linspire vezetője nem ellenzi a kalózkodást

A Linspire operációs rendszert kiadó vállalat első embere, Michael Robertson a szoftver 5-ös verziójának hivatalos londoni bemutatóján kijelentette, hogy "a kalózkodás jó dolog is lehet".

A vezető korábban is vihart kavart már számos kijelentésével és az már most látszik, hogy a legfrissebb felszólalása sem aratott osztatlan sikert. Robertson úgy véli, a (szoftverekről készült) kalózmásolatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy létrejöhessen egy adott programnak a felhasználói bázisa. A Linspire (korábban Lindows) első embere szerint mindez azt jelenti tehát, hogy a kalózkodás nem feltétlenül egy negatív dolog.


Michael Robertson

Az elsősorban a Microsoft Windows XP Home és Professional operációs rendszereivel konkurálni akaró Linspire vezetője szerint a vállalatoknak, a szoftverfejlesztőknek meg kell változniuk. Robertson reméli, hogy sokan fogják megvásárolni a Linspire 5-öt és akár száz példányban is lemásolják majd a szoftvert. "S ha később végül akár csak néhányan is, de fizetnek érte, az már nagyon jó" - tette hozzá a szakember. Robertson szerint a legjobb védelem, ha az emberek egy megbízhatóan működő, sok funkciót kínáló programot kapnak a pénzükért cserébe.

Mint ismeretes a Microsoft nemrég bevezette a Windows Genuine Advantage nevű programot, amelynek keretében csak azok tölthetik le az ingyenes kiegészítő programokat és a hibajavításokat, akiknek a számítógépen futó operációs rendszeréről az alkalmazás megállapítja, hogy az legális és nem pedig egy kalózkópia. Mint azt Michael Robertson elmondta, a Linspire-nél ilyen intézkedések elképzelhetetlenek lennének. A szakember gyakorlatilag a szavát adta, hogy amíg ő áll a cég élén, ilyen módszereket a vállalat nem fog alkalmazni. A lényeg szerinte ugyanis az, hogy a felhasználók kezében legyen a teljes körű ellenőrzés mind a számítógépükben lévő hardveralkatrészek, mind a telepített szoftverek esetében.


A Linspire célja egy kezelhetőségben a Windows-zal megegyező Linux létrehozása

A Linspire első embere Londonban arra is kitért, hogy mennyire nehéz rávenni a számítógép-gyártókat az alternatív operációs rendszerek megvásárlására és a konfigurációkra való feltelepítésére. A legtöbb cég ugyanis attól fél, hogy amennyiben ilyesmit tesz, megromlik vagy a legrosszabb esetben akár meg is szakad a kapcsolata a Microsofttal. Amíg ilyen félelem van a PC-gyártóknál, addig nagyon nehéz a Linspire és más alternatív operációs rendszereket kínáló, fejlesztő vállalatok dolga. Robertson mindenesetre azt reméli, hogy előbb vagy utóbb eltűnik ez a félelem.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lck2005. 04. 21.. 22:16||#26
Nem vártam holnapig, kipróbáltam ezt az 5.029-est.

Szóval:

A felülete szép - mondhatmám: amerikai csili-vili. ( talán a betütípusa alapból a legszebb a linuxok közûl ) - Mondjuk a többieket is lehet csinosítgatni.

Telepítéskor lehet partícionálni, de pl.: a /home -ot nem tudtam külön becsatlakoztatni.

Van benne egy csomagfrissítõ rendszer, ami 15 napig ingyenes. A regisztrálás utána 50 dollár / év. :-(( Most 1600 program van benne. / Többnyire a szokásos linuxosok - Amik egyébként máshol is elérhetõk. - Bár ezeket elvileg csak frissíteni kell és nem kell buherálgatni, hogy fussanak.

Debian csomagokat nem kezeli csomagkezelõvel. - Forrásból viszont lehet telepíteni ( firefox ). - Már aki azt szereti.

Alapból a 3D-s ATI drivert rakja fel.

Stabil - gyors.

Az egész használat alatt valami furcsa skizofrén win-linux keverék érzésem volt. Most megnézhettem a bevételcentrikus linuxot. A beépített fizetõs frissítõ elég hátborzongató. Bár akinek van rá évi 50 dollárja biztos teccik neki.

Remélem a többi linux nem így fog elwinesedni (egyhamar). - Ugyhogy másfél óra ismekedés után visszaállítottam az UHU-t.

© lck2005. 04. 21.. 15:24||#25
Minden képpen írjál majd róla légyszi!

( Partícionálást hogy csinálja - telepítéskor lehet -e kézzel partícionálni , használ e külön csomagkezelõt ( mint pl.: kpackage vagy synaptic ), debian vagy más csomagokat kezeli e, live update-je milyen, 3D-s kártyát hogy kezeli ( a live alapbót 3D-s ATI-t használ )
Na ilyeneket. Ha értelmes a cucc majd és is kipróbálom.
© xaltatoun2005. 04. 21.. 14:25||#24
Várom mindenképp a kommentet, mert mindíg kapható vagyok valami új felfedezésére! :)
© SuperCow2005. 04. 21.. 10:10||#23
ha minden igaz nekem még ma meglesz az 5.029 es változat. Már egy vinyót is Leürítettem . Nem akarom XP mellé telepíteni. HA minden jo megy. Holnap este már tudok bõvebbet mondani.
© lck2005. 04. 21.. 09:40||#22
A live-ot tegnap kipróbáltam.

Szép a felülete.

Sajna ADSL-t nem tudtam beállítani, meg csomagkezelõt sem találtam benne.

A telepíthetö is megvan csak sajnálom letúrni az UHU-t.

Tényleg ha valaki használlja írhatna róla.
( Csomagkezelõ van bent, ami nem fizetõs ? )



© HuHa2005. 04. 20.. 23:25||#21
És a renderelt képedbõl semmi nem látszik a keresztbe virító Alias feliratoktól:)
© blackeagle2005. 04. 20.. 22:28||#20
Miért ne lenne olyan diák ? Most is van olyan politikus csemete ,akinek már kocsija ,nyaralója ,stb .. van. Egy szoftver ezek után semmibe nem kerül.
© SuperCow2005. 04. 20.. 21:30||#19
használja valaki a Linspire-t ?
© Molnar_T2005. 04. 20.. 21:01||#18
A mayara visszaterve, letezik egy PLE edition. Gondolom nem annyira fullos, mint amit boltban veszel, kb 160 mega a telepitoje, de INGYEN le lehet tolteni egy kerdoiv kitoltese utan, es csak azt kell elfogadni, hogy nem hasznalod penzkeresesre. (PLE = Personal Learning Edition)
© Ackro2005. 04. 20.. 16:32||#17
egyébként, ha már warezre szánják, nem is olyan érdekes, én nem töltöm le soha azért se! ;D
méghogy másolgassuk nyugodtan! hülye retikül! bekaphatja! :))