Gyurkity Péter

Részletek az Intel következő generációs asztali fejlesztéseiről

A processzorgyártó vezetői a Tokióban zajló Intel Developer Forum nevű rendezvényen nyilvánosságra hozták a következő generációs asztali platform egyes részleteit, és beszéltek a fejlesztés alatt álló technológiai újításokról.

A rendezvényen elhangzott nyilatkozatokból többek között kiderül, hogy az Averill néven jelzett platform a Presler, a Cedar Mill és a Conroe kódnevű processzorokat támogatja, és együttműködik majd az Intel virtualizációs és új biztonsági eljárásával, valamint az EM64T, EDB, EIST és iAMT2 technológiákkal. Ezen technológiák részleteikben meglehetősen jól ismertek, a konferencián megemlített processzorokról azonban nem mondható el ugyanez.


A Presler és Cedar Mill kódnevek két-, illetve egymagos felépítésű, NetBurst-alapú processzorokat takarnak. A vállalattól korábban kiszivárgott információk szerint a két chip a Smithfield és a Prescott utódaként mutatkozik majd be, minimális architektúrális változtatásokkal, de már 65 nanométeres csíkszélességgel. A Conroe ezzel szemben a mobil szegmensből származik: a chip állítólag a Merom kódnevű processzor utóda lesz, amely rendkívül kedvező fogyasztása révén elsősorban hordozható készülékekben teljesít szolgálatot.

Érdekességként említik, hogy egyes források szerint a Merom - a Dothan és Yonah chipekkel ellentétben - nem a Banias-alapú architektúrára épül, hanem egy teljesen új, ikermagos megoldás, amely alacsony fogyasztása ellenére kiváló, elődeinél mintegy 20-30 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújt. A Conroe processzor tehát ezen a chipen alapul, és a nagyobb teljesítmény érdekében a vállalat minden bizonnyal megfosztja majd a takarékossági technológiák egy részétől, megnövelve fogyasztását és hőtermelését.


Az eredeti koncepció azonban többé-kevésbé megmarad, és a processzor - társaihoz hasonlóan - támogatja majd az új virtualizációs és biztonsági (LaGrande) eljárást, valamint az EM64T, EDB, EIST és iAMT2 technológiákat. Az Intel egyelőre nem erősítette meg a hírt, mint ahogy arról sem nyilatkoztak, hogy vajon a Merom és a Conroe teljesen eltérő vonalat képviselnek-e a NetBurst és P6 architektúrától.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hornbali #8
    De ha valóban nagyon drága lesz a Presler akkor megelégszem a Cedarmill kódnevű processzorral is.
    A lényeg hogy 65 nm technológiával készüljön, mert az előzetes információk szerint a Prescott maghoz képest jóval kevesebbet fogyaszt.
  • hornbali #7
    Van egy évem gyűjtögetni, koldulni, bankot rabolni stb. csak összejön valahogy rá a pénz
    Amúgy biztos dob a teljesítményen.
  • asysoft #6
    Tehát megjelenéskor is lesz HT-s változat-igaz, elég mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, ha valóban olyat akarsz. (Azért arra kíváncsi vagyok, hogy egy DualCoreos CPU-n mennyit fog gyorsítani a HT.)
  • hornbali #5
    A képen az Extereme Edition és a Pentium D is Smithfield magra épül.
    Presler "szálon" az láccik hogy külön lesz HT támogatású processzor és "sima" is.
  • asysoft #4
    Eszerint Preslerből lesz EE illetve "sima" Pentium D is.
  • hornbali #3
    A Presler nem a most megjelenő Dual Core processzor lesz ami 90 nm technológiával készül és két Prescott magból épül fel, mert azt én is tudom, hogy abban csak a későbbiekben lesz engedélyezve.
    De ha a Preslerben sem lesz engedélyezve a kezdetekben akkor maximum várok majd egy kicsit még
  • asysoft #2
    El kell, hogy keserítselek: HT csak a Pentium Extreme Edition-ben lesz engedélyezve.
  • hornbali #1
    Én egy Presler magos processzorra pályázok. Remélem a HT már megjelenésekor engedélyezve lesz benne