SG.hu·

Számos hibát javít a Microsoft áprilisi javítócsomagja

A Microsoft bejelentette, hogy szokás szerint a hónap második keddi napján, tehát a jövő héten teszik elérhetővé a fontosabb szoftverek legújabb javítócsomagját, amely több kritikus és súlyos biztonsági hibát javít.

A vállalat weboldalán közzétett bejelentés szerint a javítócsomag összesen nyolc javítást foglal magában, amelyből öt a Windows operációs rendszer hibáit foltozza be, míg a maradék három az MS Office, az MSN Messenger, illetve az Exchange biztonságán javít. A biztonsági réseket befoltozó frissítések mellett a javítócsomagban megtalálhatjuk majd a káros szoftverek eltávolítására használt eszköz legújabb változatát, amely egyszerű vírusirtóként eltávolítja gépünkről az ismertebb kártevőket.

A vállalat szóvivőjétől elhangzott nyilatkozatokból ugyanakkor az is kiderült, hogy a biztonsági javításokkal nagyjából egy időben két fontos frissítés is letölthető lesz a Windows Update szolgáltatáson keresztül, amelyek nem biztonsági jellegű hibákat javítanak.

A mostani bejelentés alapján úgy tűnik, hogy a vállalat - egy hónapos szünet után - folytatja a havi rendszerességgel megjelenő frissítések vonalát. Emlékezhetünk arra, hogy márciusban nem jelent meg hasonló javítócsomag, ami felkeltette a vállalatok és az internetezők figyelmét, hiszen a Microsoft korábban igen eltökéltnek tűnt ezen a téren. A vállalat részéről akkor úgy indokolták a döntést, hogy nem volt szükség újabb javítócsomag elkészítésére, de sokan úgy vélték, hogy a Microsoft egyszerűen figyelmen kívül hagyta a meglévő biztonsági réseket.

A havi rendszerességgel megjelenő javítócsomagok rendszere mindenesetre beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a visszajelzések alapján egyértelmű, hogy ez a megoldás a vállalatok számára jobban megfelel, és megkönnyíti a rendszeradminisztrátorok munkáját. A rendszeresség azonban az otthoni felhasználóknak is jól jöhet, hiszen sokan eleve kikapcsolják az operációs rendszer automatikus frissítését, és általában nem követik figyelemmel a rendszertelenül megjelenő kisebb-nagyobb javításokat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gz82005. 04. 08.. 20:16||#5
És nem a vindóz beépített tûzfalát kellene használni. <#ticking>
© mrzool2005. 04. 08.. 19:28||#4
Már miért kéne javítaniuk rajta? Köze nincs a Microsofthoz annak az exe-nek...
© stratoman2005. 04. 08.. 18:47||#3
Erre már adtak ki javítást:
A neve:MS-Antispyware

Letöltés:

http://fooldal.atw.hu
© Fenjoy2005. 04. 08.. 17:09||#2
winregs326a.exe folyamatosan netre akar "kimenni", de nem engedem ki, lehet ezen is "javitanak" majd😊
© testerlnx2005. 04. 08.. 14:43||#1
"A havi rendszerességgel megjelenõ javítócsomagok rendszere mindenesetre beváltotta a hozzá fûzött reményeket, és a visszajelzések alapján egyértelmû, hogy ez a megoldás a vállalatok számára jobban megfelel, és megkönnyíti a rendszeradminisztrátorok munkáját"

😄
Azért ez süti...
Szerintem jobb lenne az adminoknak ha csak évente jönnének a javítások!
Így is túl vannak terhelve, nem kéne Õket még a security fix-kel is terhelni!!