SG.hu·

A hardvergyártóknak nem kell csökkentett Windows

A világ két legnagyobb PC-gyártója bejelentette, hogy az Európában értékesített konfigurációk nagy része továbbra is teljes értékű Windows operációs rendszert tartalmaz majd.

Teszik mindezt annak ellenére, hogy az Európai Bizottság nem is olyan rég új változat kiadásában állapodott meg a Microsofttal, amely nem tartalmazná a Media Player lejátszót. Amint arról a napokban hírt adtunk, a szoftveróriás végül beleegyezett a bizottság döntésébe, és ígéretet tett arra nézve, hogy a lejátszótól megfosztott Windowsok 'N' jelöléssel kerülnek a boltok polcaira. A jelek szerint azonban a Dell és a Hewlett-Packard nem zavartatja magát, és továbbra is az eredeti Windows operációs rendszerek értékesítésével számolnak Európában.

Venancio Figueroa, a Dell szóvivője kijelentette, hogy a piaci igényektől teszik függővé a lebutított változat bevezetését. "A Windows jelenlegi változata tökéletesen megfelel számunkra, de továbbra is figyelemmel kísérjük majd a piaci igényeket" - jelentette ki a szóvivő. Ingo Juraske, a Hewlett-Packard európai részlegének alelnöke nem sokkal később elmondta, hogy a világ második számú PC-gyártója mindkét változat forgalmazásával számol, de nem tartanak attól, hogy túlzottan nagy vásárlói érdeklődés mutatkozik majd a "Windows XP Home Edition N" iránt.

A Microsoft egyelőre nem kommentálta a két óriáscég bejelentését, azzal érvelve, hogy nem avatkoznak be ilyen jellegű lépésekbe. "A Windows XP Home Edition forgalmazását illető kérdések egyedül a gyártóra tartoznak, éppen ezért nem fogunk beleszólni a döntésekbe" - jelentette ki Jim Desler, a szoftveróriás szóvivője. A RealNetworks - amely az Európai Bizottság által kezdeményezett tárgyalásokon a Microsofttal szemben foglalt állást - szintén nem nyilatkozott az ügyben, mint ahogy azt sem erősítették meg, hogy tárgyalásokat folytatnak a gyártókkal a Real Player alkalmazásával kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DOT2005. 04. 06.. 15:33||#28
A helyzet ezzel szemben úgy néz ki, hogy a licenszelt tartalmak védett lejátszása jelenleg csak a MP/wmv kombóval oldható meg. Más mûködõ, megbízható alternatíva nincs. Illetve talán a real, de azt valahogy mindenki utálja. Így hát a MS-nak van egy jól mûködõ technológiája, amit igyekszik nyomni. Mint mindenki más is teszi a sajátjával.
© pemga2005. 04. 06.. 11:21||#27
hehe, dolgozzon a rendszergizda is :). corporate licensz nem tetszett a beszerzési fõnöknek?

Egyébként ha megfigyelted: a legtöbb ember, ezek magánszemélyek, céget nem említettem ebben a mondatban. És alapvetõen nem a magyar piacot mondtam, nálunk kicsit mások a programvásárlási szokások :).
© irkab1rka2005. 04. 06.. 02:33||#26
Pemga: "A legtöbb ember vassal együtt veszi az oprendszert, nem külön dobozban, szal ez már kifejezetten arra megy rá, hogy az MS-t piszkálják"

Szal nem olvasol statisztikát. Vaz, ha majd elmész egy céghez dolgozni, akkor megtudod, hogy mit jelent átnáylazni 1500 Windows license-et ;)
© irkab1rka2005. 04. 06.. 02:32||#25
pepe003: "Ez egy f*ság."

Tisztelt szakértõ, LOL. Akkor még te sem próbáltad ki, hogy végleg kipiszkáld az xp-dbõl a media playert hogy betegyél egy másikat. Köszönjük az értelmes hozzászólásodat.

Hogy értsd, hogy mihez szóltál hozzá:
A probléma annyi, hogy a MS saját szabványait erõlteti rá a piac egy részére, kihasználva az erõfölényét (WMW-t pl). Ezek a saját szabványok néha MS kreációk, néha pedig durva félreimplementálásai egy már terjedõben lévõ szabványnak, amit õk nem akarnak license-elni a költségek miatt (profit maximalizálás).

Ahogy olvasom Nexus66-ot, nyilvánvaló, hogy miért kell minden eszközt megragadni a MS monopolium ellen. Mert már egy mezei Nexus66 is ilyeneket mond :))))

Piscator: Miért nem az explorer-t nevezed elmaradottnak? Az még a mai napig sem tud kiegészítõ nélkül tabosan böngészni, míg a legtöbb mozilla alapú böngészõ tud. A Firefoxban van millio egy skin, pop-up blokkoló, miazmás. Az Operának van mobiltelefonra optimalizált változata. Abban meg igazad van , hogy a Gopher dögöljön meg
© pepe0032005. 04. 04.. 16:28||#24
Ez egy f*ság.
Tudtommal a MEdia Playert le lehet törölni telepítés után, tehát nem tom minek a cirkusz. Már pár hónapja mást se lehet olvasni, csak azt, hogy így a windows meg úgy... Õrület... <#dumcsi>
© pemga2005. 04. 04.. 13:57||#23
Azért ez elég erõs túlzás :). Esetleg ha a kiejelentésed szûkítenéd az asztali oprendszerekre, de még ott sem igaz. Alternatíva van hegyekben, sok esetben tényleg csak az emberek múlik mit használnak (most ez alatt nem értem azt, amikor egy melóhelyen köteleznek valaminek a használatára). A többséget nem érdekli, adják a géphez, már megszokta, nem is tudja, hogy létezik más, vagy fals kép él benne más oprendszerekrõl. Sok helyen, ahol próbaképp áttértek linuxra (irodai munkák önkormányzatnál), a felhasználóknak fel sem tûnt a váltás. Nincs univerzális jó, mindenkinek vannak elvárásai, igényei, amik idõvel változnak. Az MS nagyon mást fogalmaz meg célban, mint amit én elvárok egy oprendszertõl, sõt kifejezetten idegesít, hogy képtelen úgy megcsinálni ahogy én szeretném, tehát én hacsak lehet (ld. melóhely kitétel) nem használom. Egyébként az EU ezt a verseny-szabályozás keretein belül csinálja, megpróbál valami vákumot gerjeszteni, és oda beszuszmákolni a saját elképzeléseit. (Ld. SAP-fõnök kijelentései, hogy EU esélye az IT-ben feltörekvés és versenyképesség, nem pedig ugye a munkabérben, mert indiaiak, kínaiak alá nem tudsz igérni.)
© h4x0r2005. 04. 04.. 12:29||#22
Egy Pulicer-díjas írótól ez egy elég nagy taplóság. Mellesleg az FF és a Mozilla nem éppen elmaradott.
© NEXUS62005. 04. 04.. 09:13||#21
Nem az a gond, hogy egy médiapléyer van, hanem az hogy egy oprendszer az egész világon.

Az EU most próbálkozik azzal, hogy fából vaskarikát csináljon, vagy is hogy a M$-t rávegye arra, hogy úgy csináljon mintha több szereplõs lenne a piac.

Jó nagy hülyeség.
© pemga2005. 04. 04.. 07:33||#20
Ehhe, most mondjam azt, hogy "ugye megmondtam?" :). Ez alapvetõen egy "szivatás" az MS-nek. Legyártatnak vele egy csomó dobozt kirakatnak, ez volt az utsó esély, hogy legalább eladjanak belõle pár darabot, pl. X önkormányzat rendelt volna belõle, hogy ne "szórakozzanak" a munkatársai. Hacsak... Hacsak be nem jelentik pár hónap múlva egy közbeszerzési pályázaton, hogy ez a csökkentett izé lesz az alapkövetelmény, ki tud nekem ilyet szállítani _most_. :)). Vagy ez már nagyon gonosz gondolat? :).

A legtöbb ember vassal együtt veszi az oprendszert, nem külön dobozban, szal ez már kifejezetten arra megy rá, hogy az MS-t piszkálják <#ravasz1>
© Piscator2005. 04. 04.. 01:50||#19
http://www.worluk.hu/ FAQ:
FAQ

Linux/Mozilla/Netscape, meg Gopher/ZX Spectrum/Eniac alatt nem megy/nem jól néz ki az oldal!
és ez így is marad. elmaradott rendszerekhez nem kell alkalmazkodni.

OFF kicsit, de vélemény?