SG.hu·

0,85 hüvelykes merevlemez a Toshibától

A hírek szerint a Toshiba a vártnál hamarabb, még a következő hónapban bemutatja legújabb fejlesztését, egy mindössze 0,85 hüvelykes merevlemezt, amely összesen 4 GB adatot képes eltárolni.

A miniatűr háttértárolót a vállalat elsősorban mobiltelefonokba, PDA-kba, valamint kisméretű mp3-lejátszókba szánja, ahol a kedvező méret rendkívüli fontossággal bír. A cég az év elején még a nyári hónapokra prognosztizálta a merevlemez megjelenését: a januárban elhangzott nyilatkozatok szerint a 2 GB-os változat megjelenése még az első negyedévben volt várható, míg a két tányérral felszerelt 4 GB-os változa az év közepére készül el.

A japán PC Watch információi szerint azonban a vállalat az elkövetkezendő hetekben be tudja indítani a sorozatgyártást, és az első időszakban havonta 2-3 ezer darabot gyártanak majd le a miniatűr merevlemezből, de kedvező fogadtatás esetén a termelést akár havi 20-30 ezer darabra is felfuttathatják.


A Toshiba még 2003 decemberében jelentette be, hogy 0,85 hüvelykes merevlemezen dolgozik, és a vállalat szóvivője 2004 szeptemberében még lehetségesnek tartotta, hogy a sorozatgyártás még a 2004-es év vége előtt beinduljon. A fejlesztés során azonban újabb nehézségek merültek fel, ami több hónapos csúszást okozott - talán ez az egyik oka annak, hogy a vállalat meglehetősen visszafogott a tömegtermelés beindítását illetően.

A gyártó adatai szerint a merevlemez mérete 32x24x5 mm, és mindössze 10 grammot nyom - a termék ez alapján jelenleg a világ legkisebb merevlemeze. Mindkét változat 3,3 volton és 3600-as fordulatszámon üzemel, és a Toshiba állítása szerint működés közben akár 1000 g-s fizikai behatást is elviselnek. A vállalat nagy sikereket vár a miniatűr merevlemezektől, amire minden esélye megvan, hiszen a hordozható eszközökbe szánt háttértárolók gyorsan növekvő piacra támaszkodhatnak.

A Gartner piackutató cég adatai szerint az egyhüvelykes merevlemezek forgalma egy év alatt 903 ezer darabról 8 millió darabra nőtt, és a piac éves növekedése 2008-ig eléri majd a 85 százalékot. Nem vitás tehát, hogy óriási üzletről van szó, és éppen ezért várható, hogy a konkurens vállalatok mindent megtesznek majd, hogy felzárkózzanak a Toshiba mellé.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2005. 04. 04.. 12:33||#28
most is van 400 gigás 3.5"es merevlemez
© Farseer2005. 04. 04.. 11:03||#27
Ez egy királyság :-)
mi volna, ha ezze a teknikávol építenénel egy 30cmx40cs-set? ha méretarányos akkor kb 400gb? kb.. most nem jó 5let? :-))
© RoD2005. 03. 31.. 11:22||#26
Minek vitáztok ennyit. Egy alacsonylégköri atomrobbantással pár másodperc alatt haza lehet vágni az egész föld elektronikai termékeit. <#nyes><#nyes><#nyes>
© TeszteloPontHu2005. 03. 27.. 19:57||#25
Ugyanez flash-sel is elõfordulhat, az sem örökéletû.
© Sylvester2005. 03. 27.. 09:37||#24
Fasa ... hmmm...de hova szereljem be , meg meik kábeleket dugjam bele ???<#mf1>
© Hedgehunter2005. 03. 26.. 16:43||#23
Egy zseles burokban lesz a mini HD es nem karosul uteseknel.....<#boxer> Szoval nem lesz gaz
© gz82005. 03. 26.. 16:13||#22
Ha még garanciális, vidd vissza, cseréltesd ki. Persze abban az esetben más a helyzet, ha kamionról esett le. <#ravasz1>
© smv2005. 03. 26.. 12:41||#21
Nem szeretem a Flash kártyákat, van fényképezõm amiben folyton eltünedeznek a képek hála a flashnek...
© Keldor2005. 03. 26.. 10:39||#20
tök aranyos<#smile>
© Flashy2005. 03. 26.. 10:07||#19
az a baj, hogy pendriveok, CF-ek kb napi gyakorisággal mennek tönkre most is, korra, nemre és márkára való tekintet nélkül. én egy noname CF-fel küzdök (memory card error a fényképezõ szerint, formázás után minden rendben), de a környezetemben a Kingston pendriveok úgy hullanak hogy a forgalmazó leányvállalatot alapított nálunk a garanciális ügyintézéshez 😊