MTI

Újabb részvény visszavásárlásról döntött a Yahoo

A Yahoo internet média társaság igazgatótanácsa programot fogadott el, melynek során az elkövetkező öt esztendőben három milliárd dollár értékben vásárolják vissza részvényeiket.

A Yahoo bejelentése szerint a vásárlást a társaság működő tőkéjéből hajtják majd végre. A cég készpénz és készpénzzé tehető értékpapír-állománya december 31-én 4,6 milliárd dollár volt. Március 4-én a válllalatnak 1,4 milliárd részvénye forgott, A részvény visszavásárlás a legutolsó, 30,87 dolláros árfolyamon számított 42,82 milliárd dolláros piaci érték 6,9 százalékát, mintegy 97 millió részvényt érint.


A Yahoo részvényárfolyama az utóbbi fél év folyamán

A társaság előző, 2001-ben meghirdetett részvény visszavásárlási programját nemrégiben fejezte be: ennek keretében 500 millió dollár értékben vásárolhattak. Végül 325 millió dollár értékben 38 millió részvény megvételére került sor - ebből 165 millió dollárt 2005 első negyedévében vásároltak el; a fennmaradó 175 millió dollár folyamatban lévő összetett részvény visszavásárlási tranzakciókat szolgál.

A Yahoo részvényei e hírek hatására már a csütörtöki kereskedés kezdete előtt csaknem négy százalékkal, 31,95 dollárra drágultak az Inet rendszerében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!