MTI

Csökkentek a zeneeladások 2004-ben

A zenei felvételelek eladási forgalma tavaly 1,3 százalékkal 33,6 milliárd dollárra csökkent a világon. 1999 óta első ízben nőtt ugyanakkor az amerikai piac forgalma, és a vásárlók több koncert- és videó-DVD-t vásároltak.

A lemezipar bevételei immár ötödik esztendeje csökkennek - nem számítva a 2003 és 2004 között gyakorlatilag változatlan bevételt jelentő digitális letöltéseket és mobiltelefon csengőhangokat. A globális CD-eladások - melyek jelenleg az ágazat egyik legnagyobb figyelemmel kísért mutatóját jelentik - tavaly 0,9 százalékkal csökkentek. Az egy évvel korábbi visszaesés mértéke 9,1 százalék volt - áll az International Federation for the Phonographic Industry gyorsjelentésében. A gátló tényezők között a kalózmásolatok terjedését, az illegális letöltéseket, a romló gazdasági helyzetet és a videójátékok támasztotta versenyt említették.

A globális visszaesés 1,3 százalékos mértéke a szóban forgó öt esztendő legalacsonyabb értéke; az ágazat azt reméli, hogy néhány leginkább érintett ország fordulóponthoz érkezett és a lopás megakadályozása érdekében tett jogi természetű erőfeszítések némi sikert hoztak.


Usher, a tavalyi év egyik nyertese

A világ zenei eladásainak 36 százalékát adó Egyesült Államokban 2,3 százalékkal nőtt a bevétel. Európa tovább szenved: Franciaországban 14,8 százalék, Spanyolországban 12,5 százalék, Németországban 4,2 százalék, Nagy-Britanniában pedig 1,6 százalék volt a forgalom visszaesésének mértéke. Japánban a korábbi éveknél kisebb, 1,8 százalékos volt a csökkenés, Latin-Amerikában a gazdasági felfutás a zeneipar bevételeinek 12,6 százalékos növekedését eredményezte.

A tavalyi év legjobban menő lemezei Usher, Norah Jones, Eminem és a Green Day albumai voltak; a piacot továbbra is a négy nagy (a Vivendi csoporthoz tartozó Universal Music, a Sony BMG, az EMI Group és a Warner Music) uralta; a legnagyobb forgalmú 50 lemez között csak kettőt adott ki független lemezkiadó, a Sony BMG és az Universal kiadványa volt az ötven album mintegy kétharmada. Ötmilliónál többet nyolc albumból adtak el; ez a szám 2003-ban öt volt.

A zenei DVD-k eladásai 23 százalékkal nőttek, a bevétel 2,6 milliárd dollár lett; a DVD-k piaci részesedése 4 százalékról 8 százalékra növekedett. A single CD eladások bevételei 15,6 százalékkal, a kazettaeladásoké pedig 36 százalékkal csökkent 2004-ben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sliders #4
    Pemga jaja, én is onnan veszek, fasz fog Magyarországon vásárolni, ahol még használtan is 1500-1800 at elkérnek.
  • pemga #3
    Naja, egyébként meg ezek a cégek rendelkeznek játékgyártó (esetleg filmgyártó, vas, vagy egyéb) részlegekkel, szóval itt leginkább a zsebek közötti átcsoportosításról van szó.

    Nomeg, mivel az új zenék jóval szarabbak (egy cd - egy szám, a többi töltelék), ezért sokan a régebbi, használt cd-ket vásárolják. Elég csak egy keresést megengedni az ebay-en, fillérekért van használt cd, és nem csekély mennyiségben. Csak Németországban, csak a popzenei cd-kből éppen most 66182 cd-t kínálnak eladásra!!
  • Mike at home #2
    nade a zenei DVD eladasok meg nottek

    csodalkoznak? ki a francnak kell egy cd, amikor ugyanannyiert, vagy kevesebbert megkapom DVD-n, mondjuk DTS hangzassal
  • Frank99 #1
    ezen nem kell csodálkozni:

    -nem csökkenő árak
    -csökkenő minőség (jó zene/album)
    -szélessáv terjedése
    -az ARTISJUS cimke legálissá tette a letöltést (nálunk legalábbis)