Budai Péter

Frissítette fényképezőgépeit a Canon és az Olympus

A türelmetlenebbek biztosan számolják mennyit kell még aludni a hétvégi PMA fotós szakkiállításig, a hírre áhítozókat azonban már e héten is derekasan ellátták újdonságokkal a cégek. Legfrissebb híreink főként a Canon és az Olympus bejelentéseihez kapcsolódnak.

Canon IXUS 50 és 70

A Canon legkisebb, ultrakompakt szériáját képviselik az IXUS márkanevű modellek. A kis méreten és tömegen kívül közös jellemzőjük az elegáns fémházas kivitel. Közülük két új jövevénnyel ismertetett meg bennünket a japán cégóriás. Az IXUS 50 5 megapixeles, míg az IXUS 70 7 megapixeles képérzékelőt kapott, és természetesen egyikükből sem hiányozhat a 3x-os optikai zoom sem. Mindketten a 2004 őszén megjelent IXUS 30 és 40 nagyobb felbontású utódai.

A mozgókép felvétel terén egyikükre sem lehet panasz, hiszen a manapság standardnak számító 640x480-as felbontást, 30 fps-es sebességet, és a hangfelvétel lehetőségét mindketten hozzák. Videóból maximálisan 1 GB méretűt vehetünk fel. Ez a mellékelt 16 és 32 MB-os SD-memóriakártyákra nehéz lesz, tehát mindenképpen javasolt egy nagyobb kapacitású beszerzése. Az IXUS 50-nel akár 3 cm-ről is lehetséges makróképek készítése, míg 7 megapixeles társánál ez az érték 5 cm. Az élességállítást mindkettejüknél autofókusz segédfény támogatja.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Canon IXUS 50 és 70 - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az IXUS sorozatnál már megszokott, hogy a főbb expozíciós beállítások megmaradnak a gép irányítása alatt, de némely funkció manuálisan is állítható. Így például kézzel is szabályozható az érzékenység - ISO 50-400 között - és a fehéregyensúly is, valamint a teljes automata funkciónál kicsit többre vágyók választhatnak a 8 (IXUS 50) és 11 (IXUS 70) témamód között. Utóbbiak közt vízalatti módot is találunk, tehát mindkét géphez vízálló tok vásárolható. Az elődökben megszokott 2" méretű LCD kijelzők is maradtak, ugyanazzal a 118 000 képpontos felbontással.

Az IXUS 70 már USB 2.0 kommunikációval rendelkezik, míg olcsóbb társánál be kell érnünk az USB 1.1 szabvány nyújtotta képességekkel. Cserében csak 130 grammjával húzza zsebünket, ellentétben a nagytestvér 170 grammjával. Mindkét modell mellé saját akkumulátort és töltőt is kapunk, így együtt márciustól lesznek megvásárolhatók 520 illetve 650 dolláros nyitóáron.

Canon EOS 350D

Úgy tűnik, a világ legnagyobb példányszámban eladott digitális tükörreflexes fényképezőgépe, a Canon EOS 300D kiszolgálta idejét. Megérkezett utódja az EOS 350D személyében. Jöttének elsősorban a komolyabb kompakt gépekről váltók, és azok örülhetnek, akiket az előd némely zavaró korlátozása tartott vissza a vásárlástól. Nézzük az újdonságokat a 300D-hez képest!

Az új típus áttervezett CMOS képérzékelőt kapott, mely 8 megapixeles felbontású. A várakozások ellenére azonban nem a tavaly megjelent 20D modellét örökölte, hanem teljesen újat kapott, némileg kisebb mérettel. Úgyszintén fejlődött a képfeldolgozó processzor éppen egy verziószámnyit, hiszen mostantól a komolyabb gépekben megismert DiGIC II felel a képfeldolgozásért és a gyors működésért. Etéren egyébként 0,2 másodperces bekapcsolás utáni készenlétet és 3,5-szer gyorsabb kártyára mentést ígér a Canon. Gyorsult a sorozatfényképezés is: 3 kép/mp sebességgel tüzelhetünk, maximum 14 kép erejéig.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Canon EOS 350D - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Sokan örülnek az elődben korlátozott AF és fénymérési módoknak, amik ez esetben szabadon használhatók, valamint a más gépeken megszokott 9 Custom (Egyedi) funkció segítségével a gép könnyebben testre szabható. Úgyszintén választható a színtér, vagy a vakukompenzáció, bevezetésre került a 20D-ből örökölt fehéregyensúly hangolás, RAW+JPEG mentés és "szűrőzhető" fekete-fehér képmód. Áttervezték a gép vázát, amely immár ezüst és fekete kivitelben is megvásárolható (bár a 300D-nek is volt később fekete verziója). A súly 10%-kal, míg mérete 25%-kal lett kisebb, így a kompakt gépek rajongói bizonyára nagyobb kedvvel váltanak majd, maradt viszont a műanyag kivitel, és az olcsóbb (kisebb, sötétebb) kereső. A gép mérete közel azonos lett a Pentax *istDs-sel, Emellett még magasabbra nyíló vakut és USB 2.0 portot kapott a gép.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A kiegészítők terén a kompakt S sorozatban használt lítium-ion akkumulátort használja a gép és a csökkent méret miatt új portrémarkolatot kell beszereznie az erre vágyó vásárlónak. A 300D-n használt EF-S 18-55mm F3.5-5.6 objektív is új változatban jelenik meg II. verziószámmal, valamint az EF-S objektív szériából egy új optika is választható lesz a jövőben EF-S 60 mm F2.8 Macro néven, mely persze, nevével összhangban, 1:1 makróleképezésre lesz képes.

A Canon EOS 350D (az amerikai változata Digital Rebel XT néven kerül forgalomba) márciusban kerül a boltokba, Európában 900 (csak a váz), illetve 1100 (váz+kitobjektív) eurós nyitóárakon.



Az Olympus boszorkánykonyhájában sem volt megállás az utóbbi hónapokban. Ennek eredménye a most bejelentett öt új kompakt modell.

Olympus C-480 Zoom

A C-480 Zoom típust belépő szintnek szánja a cég a kezdők számára. Hasonló vázat és ugyanúgy 4 megapixeles felbontást kapott, mint a januárban bemutatott C-170 modell, viszont az ott megismert fix objektív helyett ez alkalommal 3x-os optikai zoomot is kapunk. Nem csoda hát, ha a zoom mellett e modell makróképessége is sokkal jobb. Maradt persze az automata működés, de itt több, mint kétszerannyi témamódot kapunk és némileg nőtt az LCD kijelző mérete is, 1,8"-ra. Úgyszintén 14 MB belső memóriát használhatunk, amit xD kártyával egészíthetünk ki. A tudása tényleg alap, viszont mindezért 200 dollár alatti árat kell csak kifizetnünk márciustól.

Klikk ide! Klikk ide!
Olympus C-480 Zoom

Olympus C-500 Zoom

5 megapixeles felbontást és 3x-os zoomoptikát tudhat magáénak a C-500 Zoom. A meglehetősen szögletes markolattal ellátott ház hátán 1,8"-os LCD kijelzőt találunk, belsejében pedig 14 témaprogramot, 320x240 képpontos, 30 fps sebességű videófelvételi lehetőséget hanggal, valamint teljes manuális funkciókat lelünk. A gépet 2 ceruzaelemmel vagy -akkumulátorral üzemeltethetjük, memóriakártyaként pedig az xD típus használható, amiből egy 16 MB-os jár a gép mellé.
Klikk ide! Klikk ide!
Olympus C-500 Zoom

A 150 grammos, 105x61x36mm méretű C-500 Zoom a jövő hónaptól lesz megvásárolható, 280 dollár alatti nyitóáron.

Olympus IR-300

Az Olympus ősszel bejelentett Total Imaging System elgondolásának jegyében jelenik meg az IR-300 típusjelű fényképezőgép. Az elgondolás lényege az, hogy a felhasználó, kis méretű, könnyen hordozható egységek segítségével számítógép használat nélkül készíthessen, nyomtathasson, archiváljon és osszon meg fotókat. Az IR-300 e rendszerhez igazodik.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Olympus IR-300

Felbontása 5 megapixel, optikája 3x-os zoomra képes, 2" méretű LCD és 16 MB beépített memória mellett, mely xD kártyával egészíthető ki. A gép érdekessége, hogy közvetlen összeköttetés révén képes kommunikálni a mellé megvásárolható, S-DVD-100 elnevezésű apró méretű DVD-íróval, mely segítségével a gépen tárolt fotók azonnal CD-re vagy DVD-re írhatók. A fényképezőgép 350 dolláros nyitóáron, a DVD-író pedig 400 dollárért kerül forgalomba.

Olympus FE-5500

Az FE-5500 érdekessége az asszimetrikusnak tűnő objektív kialakítása. A 3x-os optikai zoomos lencse nagyítás használata közben körbeforog. 5 megapixeles képérzékelője mellett, 2" méretű LCD monitora, kis méretű, könnyű fémháza teszik vonzóvá e gépet. Szintén 14 MB belső memóriát kapunk vele, és xD kártya használatának lehetőségét. Megvásárlásával egy lítium-ion akkumulátorral és töltővel is gazdagabbak leszünk. A boltokba csak májusban kerül, 300 dollár körüli kezdőáron.

Klikk ide! Klikk ide!
Olympus FE-5500

Olympus mju-Mini S

A tavalyi évben több szépségdíjat elnyert mju-Mini Digital is megújult. Az új változat egy "S" toldalékot kapott a neve után. Maradt a bevált sokak figyelmét a gépre felhívó külalak, csupán néhány apróbb változtatással. A felbontás 4-ről 5 megapixelre hízott, az érzékenység pedig ugyanilyen arányban apadt ISO 500-ról ISO 400-ra. További számottevő változások nem történtek. Maradt a 3x-os optikai zoom, a 134 000 pixeles felbontású LCD kijelző, a 320x240 képpontos, 15 fps sebességű mozgókép (hanggal), valamint a mellékelt 16 MB-os xD memóriakártya és lítium-ion akkumulátor is. A mju-Mini Digital S áprilistól lesz kapható, nagyjából ugyanazon a nyitóáron, mint elődje, azaz 350 dollárért.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Olympus mju-Mini S

Az Olympus nem hanyagolta el a DSLR-tulajdonosokat sem, jobban mondva az Olympus E-system tulajdonosait. Nekik négy új Zuiko objektívet kínál a cég, elsősorban a professzionális vásárlóinak.

  • Zuiko Digital ED 14-35 mm F2 - professzionális, nagylátószögű (28-70 mm ekvivalens) zoomoptika, kiváló fényerővel
  • Zuiko Digital ED 35-100 mm F2 - professzionális, telezoom (70-200 mm ekvivalens) optika, világviszonylatban is egyedülálló fényerővel
  • Zuiko Digital ED 90-250 mm F2.8 - professzionális, ultra telezoom (180-500 mm ekvivalens) optika, egyedülállóan nagy fényer?vel
  • Zuiko Digital ED 7-14 mm F4 - professzionális, ultra-nagylátószögű (14-28mm ekvivalens) zoom

    Minden objektív időjárásálló kivitelben és Super ED vagy ED lencsetagokkal készül. Áruk a technikai jellemzőiket figyelembe véve várhatóan magas lesz, megjelenésük csak 2005 őszére várható, kivéve a 14-35 mm-es optikát, amely már márciustól kapható lesz.
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • Oref #5
      Láttam őket a Cebiten (az egyes pavilon olympus részénél) az alsó nagyon pici de jó a képe :D
    • Kis-Bob #4
      én már az elődjébe is...
    • ZsoltiMC #3
      "Úgyszintén választható a színtér, vagy a vakukompenzáció, bevezetésre került a 20D-ből örökölt fehéregyensúly hangolás, RAW+JPEG mentés és "szűrőzhető" fekete-fehér képmód. Áttervezték a gép vázát, amely immár ezüst és fekete kivitelben is megvásárolható"

      Rájöttek, hogy ezek jó dolgok a Nikon D70-ben :) Mostmár méltó ellenfelek.
    • Thrawn #2
      Csak a méretét, súlyát hagyták volna békén!
    • Yossarian #1
      a Canon EOS 350D-be első látásra beleszerettem...