A társadalom nagyrésze még mindig nem dolgozta fel a XX. század végén berobbant információs társadalmat, ennek ellenére a fejlődés nem lassul, hanem épp ellenkezőleg, egyre komolyabb iramban lépked az újdonságok felé.

Talán nem véletlen, hogy mostanság egyre több filmben, számítógépes játékban természetesnek tűnnek az önállóan gondolkodó gépek. Biztos annak is van oka, hogy az 1950-ben Asimov által megírt Én, a Robot című regény tavaly került széles vászonra. Aki még csak most ismerkedik az internettel és a digitális kütyükkel, az szedje össze magát, hiszen a tudósok (és a gyártók) szerint már csak évek kérdése és gondolkodó robotok vehetnek minket körül hétköznapjainkban.

A legelső kereskedelmi forgalomban kapható robotok, bármily fura, a 60-as években jelentek meg. Engelberger, az első robotok megalkotója létrehozott olyan mesterséges karokat, melyeket az emberi kéznél jóval aprólékosabb és pontosabb finommechanikus mozgásokat tudtak elvégezni. Eközben néhány bevásárlóközpontban megjelentek az önjáró bevásárlókocsik, melyek a padlóba fektetett jeladók segítségével navigáltak. Engelbergernek nem volt könnyű dolga. 46 különböző cégnél kellett próbálkoznia a General Motorst és az IBM-et is beleértve, amíg egy vasúttársaság bizalmat és persze pénzt is szavazott neki. Az ekkor létrehozott robotok messze állnak attól, ami a sci-fi-írók fantáziájában robotként van definiálva. Csupán előre programozott emberi munkát helyettesítő gépekről volt szó, melyek külső beavatkozás nélkül érzékelőik segítségével képesek voltak ellátni egyes munkákat.


A nehezen beinduló robotpiac mára 5,4 milliárd dollárosra nőtt, és egyes elemzők szerint ez 2010-re 17 milliárd felé emelkedhet. Ez körülbelül nagyságrendileg akkora, mint a PC piac. 15 évvel ezelőtt mindössze pár ember ült a 12"-os monokróm monitorok előtt, parancssorból indított programokat futtatva a számítógépeken. Akkoriban nehezen hitte volna el bárki, hogy pár év múlva az interneten rendelünk pizzát, miután megcsináltuk az adóbevallásunkat és megnéztünk egy DVD-filmet a 2 centi vastag TFT monitorunkon.

Valahogy így vagyunk a robotokkal is, hozzáértők szerint elenleg olyan állapotban van ez a terület, mint a monokróm monitoros korszakban a PC: már léteznek robotok, de még nem igazán értek meg a tömeges felhasználásra. Komoly kihívást jelent az egységek kommunikációja és koordinációja. A tudósok az emberi agyhoz hasonló konstrukciókat próbálnak létrehozni, viszont a legújabb kutatások szerint a kicsit több, mint 1,5 kilós emberi agy másodpercenként 100 000 milliárd utasítást képes kiadni. Ez pontosan háromszor annyi, mint a Föld szimulátor teljesítménye, ami ma a világ legnagyobb számítási kapacitású számítógépe. Moore tranzisztorokon alapuló törvénye szerint viszont szép lassan elérhető az a teljesítmény, ami már felér az emberi agyéval.


A Honda ASIMO robotjának a lépcső sem akadály
Amennyiben Moore törvénye nem a számítógépprocesszorokra vonatkozna hanem mondjuk a városi lakosságra, akkor egy Debrecen (kb. 250 ezer) méretű várost alig tíz év alatt annyian laknák, mint New Yorkot (8-12 millió), majd még 10 év múlva 260 milliós város lenne, annyi, mint ma az USA teljes lakossága. Ugyanakkor a törvény kitér a processzorok méretére is, ennek függvényében Debrecen kb. 1 négyzetkilométeren terülne el, és a város nem sík terület lenne, hanem hat egymásra épülő szintből állna és egy mostani kandalló annyi energiát bocsátana ki, mint egy hidrogénbomba. 20 év alatt körülbelül ilyen radikális változások álltak be a számítástechnikában és ez magával vonta a robotika fejlődését is.

A robotipar jelenleg még csak kísérletezik a komplett mesterséges intelligenciával rendelkező robotokkal. Manapság az előre betáplált parancssorok félig kreatív teljesítése lehet egy robot megépítésének a célja. Ezek is főleg ipari felhasználásra tervezik. A robottechnika leginkább fejlődő ága az önálló járművek fejlesztése. Ugyan a közeljövőben megjelenhetnek a robot vasutasok és robot buszsofőrök, de még ezután is több évig-évtizedig biztos, hogy egy ember is ott fog ülni és figyeli, minden rendben van-e. Jelenleg ezen a területen a szenzorok által felvett információ feldolgozásának sebessége a legnagyobb probléma.


A DARPA Grand Challange egyik versenyzője
Tökéletesen nyomon követhető a fejlődés a DARPA Grand Challange versenyen, amit az amerikai katonai büdzséből díjaznak. A 2005-ös versenyre tegnapig 195 csapat nevezett, és a cél olyan járművek létrehozása, melyek akár sivatagos területeken is képesek A-ból B-be eljutni emberi beavatkozás nélkül. Az a nevező, aki képes teljesíteni a körülbelül Los Angeles és Las Vegas közötti 175 mérföldes távot automata járművével, azon nyomban 2 millió dollárral lehet gazdagabb. Persze a két város között terepen, a Mojave sivatagban kell végighaladniuk a robotoknak és kevesebb mint 10 óra áll rendelkezésükre.

A navigáció természetesen GPS-alapú, viszont az igazi kihívás a valós idejű akadályfelismerés. Ha a távot szintidő alatt kívánja valaki teljesíteni, akkor 40 km/h-s átlagsebességre lesz szüksége, ami figyelembe véve a terepviszonyokat, bizony sokszor jelent 80-as tempót. Amennyiben ilyen sebességnél közeledik egy akadály, akkor a feldolgozás 1-2 másodperces csúszása is végzetes lehet, hiszen egy 80-nal haladó jármű 2 másodperc alatt kb. 45 métert tesz meg. Az emberi agy képes alkalmazkodni a sebességhez, ezért tűnik csigatempónak a városi ötven, ha előtte több órán keresztül 160-nal haladtunk az autópályán, ez viszont a gépekre nem igaz. Ezek után érthető a 2 millió dolláros jutalom, hisz még a amerikai katonaság sem volt képes ilyen szintű mesterséges intelligenciát alkotni.


A Predator nélkül már elképzelhetetlen lenne az amerikai katonák élete
Ezzel szemben a légi robotokkal már elég jól állnak, gondoljunk csak a robotrepülőgépekre, melyek legtöbbször felderítési feladatokat látnak el (Predator), vagy a bombaterhüket ezer kilométerre is néhány méteres pontossággal célbajuttatni tudó Tomahawk rakétákra. A kiegészítő feladatokat ellátó drónok már igazi sci-fi-érzetet keltenek, ahogyan repkednek a tankok körül. Tény tehát, hogy a katonaság szeretne elsőként lecsapni a robotokra, de fura módon a korábbi évtizedekkel ellentétben a szórakoztató ipar már előrébb jár ezen a téren. Egy játékrobotnak ugyanis nincs szüksége arra, hogy gyorsan közlekedjen, teljesen megfelelő és eladható az is, ha csak fel-alá totyog a lakásban. A Sony, a Honda és más japán gyártók már mind elkészítették házi kedvenceiket. Talán mindenki számára ismerős a Sony Aibo kutya, ami megismeri gazdáját, tud játszani, imitálja a vizelést, labdával játszik és ha merül az akkumulátora, akkor lefekszik/rácsatlakozik a töltőjére.


Sony Aibo
A Sony mostanra tovább lépett a háziállat szintről és a tavaly kifejlesztette Qriót, a törpe méretű alumínium családtagot. Az űrsisakos kis manó képes navigálni a lakásban előforduló akadályok között és fel van arra is készülve, hogy ha valamilyen oknál fogva felborul, akkor újra lábra álljon. Természetesen humanoidhoz illően teljesen folyékonyan beszél, képes válaszolni kérdésekre és mondanivalóját mimikával, vagy testbeszéddel erősíti meg. Elvileg korlátlan számú embert képes megjegyezni és felismerni hangjáról és arcról, illetve asszociációkat is létre tud hozni különböző személyekkel kapcsolatban.

A Qrio név, mint ahogy az Aibo is, beszélő név. A jövevény különleges képessége a kíváncsiság (angolul: curiosity). Hajlamos mindenféle kalandokba bocsátkozni a lakáson belül és mindent megvizsgál, amit még nem ismer. A Qrio fejében egy MIPS processzor ciripel, a memóriáját pedig 64 megabájtban határozták meg, emellett mikrofonok és kamerák teljesítik ki a gép érzékeit. A lelke a Sony saját fejlesztésű Aperion operációs rendszere, melyről a későbbiekben biztosan nagyon sokat fogunk még hallani. Igaz, hogy a nagyközönség számára készül a termék, de ára hasonlóan luxuskategóriába pozicionálja mint az Aibo, amiből mindezidáig több százezret értékesítettek világszerte.


Sony Qrio
Míg az USA mindenképp robotkatonákat akar, addig Japán inkább a békés emberek kedvére tenne. Az elkövetkezendő években a Sony robotjához hasonló számos termék várható, melyek főleg próbaverziók lesznek és csak limitált példányszámban érhetőek majd el. Japán úgy érzi, hogy vége a 12 éve tartó recessziónak és az ezredforduló utáni technológiai gyorsulásnak köszönhetően hónapról hónapra zárkóznak fel magukhoz képest és közelednek a '80-as évek fejlődési szintjéhez. Egy példa csak a mobiltelefon-piacról: Japánban 2000-ben még szinte ismeretlen volt a szélessávú internet fogalma, mára pedig 20 millió lakásban van bekötve. 2003-ban még csak minden harmadik telefonban volt fényképezőgép, viszont 2004 közepére ez a szám majdnem elérte a 100%-ot. Japán tehát a következő évtizedben kétségtelenül újra a csúcstechnológia fellegvára lesz.

A Qrio 2004-es sikerét követően jelent meg egy még komolyabb fizikai felépítésű és még több funkciót magába ötvöző házi robot, a Robosapien. Ezt kifejezetten a játékpiacra szánták, sorozatgyártásban készül, igen nagy példányban. Kapható Japánon kívül az USA-ban és Angliában is, de természetesen az alacsony árnak megfelelően kihagyták belőle a mesterséges intelligenciát és memóriája is kisebb. Egy távirányítót mellékelnek hozzá, mellyel parancsokat adhatunk neki, illetve különböző előre programozott mozdulatsorokat hívhatunk belőle elő.


Robosapien
Beállíthatunk például bulldózer viselkedést, ilyenkor mindent el fog rúgni maga elől, amivel szembetalálkozik, de tud békésebb is lenni. Egyik kezével tollat, ceruzát a másikkal pedig puha dolgokat tud megfogni, mint babákat vagy papírokat. Saját magától nem fog elkezdeni meglepő dolgokat csinálni (valószínűleg ez egyben biztonsági korlátozás is, hisz nem lenne vidám dolog, ha rátámadna mondjuk a 2 éves Jancsikára), sőt a beprogramozott viselkedést és mozdulatsorokat is elfelejti reggelre, ugyanis ha két órán keresztül nem foglalkozunk vele, akkor elvonul aludni és szépen elfelejt mindent.

A profi kutatásokhoz képest tehát ez valóban csak játékszer, de nagyon sok tapasztalathoz juttathatja a mérnököket a következő modellek kifejlesztésében. A humanoid robotok leginkább Hollywoodba valóak, hiszen az emberi láb mérnöki megvalósítása nagyon nehéz, illetve ha még sikerül lemásolni azt, a vezérlés, ahogy az agy csinálja, szinte lehetetlen. Éppen ezért sokkal hatásosabbnak tűnik, és valószínűleg az lesz a jövő útja, hogy a rákok, illetve rovarok lábaihoz hasonló konstrukciót hoznak létre vagy kerekeket iktatnak be, hisz a legtöbb akadály leküzdhető azzal is.


Ugyanakkor a kutatók vizsgálják, hogy hogyan lehet összehangolni sok apró robot munkáját, mint ahogyan a primitív rovarok is képesek óriási rajokban együtt mozogni. James McLurkin, a számítástechnika doktora képes volt megalkotni egy olyan robot csoportot, melyek úgy viselkednek, mint a kaptár körül mozgó méhek. A csoport képes összerajzani, szétoszlani, követni egy kijelölt példányt és keringeni valami körül. Mindezt úgy, hogy a beépített szenzoroknak és rádió eszközöknek köszönhetően tudják észlelni a környezetükben lévő akadályokat és egyéb tárgyakat, illetve egymást is, tehát képesek közösen végrehajtani egy előre megadott feladatot. Egy egyetemi előadás keretében McLurkin képes volt 20 robotot rávenni, hogy együtt zenéljenek. Ez a megoldás megkönnyítheti a komplexebb feladatok végrehajtását, hiszen a jelenlegi technológiák csak egyszerűbb feladatok elvégzésére teszik alkalmassá a robotokat. Ha viszont sikerül a munkájukat összehangolni, akkor a rovarokhoz hasonló módon képesek lesznek akár önálló döntési mechanizmusokkal bonyolult feladatok, például szállítás, bányászat elvégzésére.

Végső konzekvenciaként levonható, hogy már elkezdődött a Jetson család-féle visszaszámlálás. Egy évtized múlva minden lakás normális velejárója lesz egy kis acél haver, aki alkalmasint felmos, kiporszívóz, de leviszi a szemetet, ha kell reggelit készít, vagy üdítőt hoz, persze mindeközben megbeszélhetjük vele gondjainkat, meg fogja hallgatni és válaszokat is ad. Amennyiben fontos üzenetünk vagy teendőnk van figyelmeztet, felveszi kedvenc tv-műsorunkat. Ezek alapján mondhatnánk, hogy megkönnyíti az életünket, helyettesít sok mindent. Ugyanakkor nagyon nagy veszélyeket hordoz magában az emberi munka túlzott helyettesítése robotokkal. Egyrészt, ha nem csinálunk majd semmit, akkor még túlsúlyosabb lesz a világ, másrészt még a legerősebb jóléti társadalmak sem bírják elviselni a komoly mértékű munkanélküliséget, amit a robotok térnyerése okoz. Ma még sci-fi, holnap már talán dokumentumfilm.