SG.hu·

Még az idén megjelenik a VIA 2 GHz-es processzora

Az interneten felbukkant híresztelések szerint a VIA következő generációs x86-kompatibilis processzora, a 2 GHz-es Esther chip még karácsony előtt a boltokba kerül.

A hír némi meglepetést okozott, hiszen a vállalat már hónapokkal ezelőtt bemutatta az új processzort, és a korábbi ígéretek alapján a szakértők a második negyedévre tették a megjelenés időpontját. A két negyedéves csúszás előre nem látott problémákról árulkodik, és a helyzetet tovább rontja, hogy az azóta eltelt időszakban nem sok újdonságot tudtunk meg a készülőben lévő chipről. A VIA ugyanis már tavaly szeptemberben bejelentette, hogy az Esther a C7 jelölést kapja, és a processzor asztali és mobil változata egy időben mutatkozik be.

Terveik szerint a C7 800 MHz-es alaplapi buszra támaszkodik, és magában foglalja a VIA PowerSaver nevű energiagazdálkodási technológiájának negyedik generációját, ami gondoskodik az alacsony fogyasztásról. A chip elődeihez hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a biztonsági funkciókra: ezt az RSA titkosítás, valamint a Secure Hashing (SHA-1 és SHA-256) eljárás hivatott biztosítani. A C7 emellett támogatja majd az SSE 2 és 3 utasításkészletet, és az úgynevezett no-execute technológiát, ami alapvető védelmet nyújt a puffertúlcsordulást előidéző kártevők ellen. A vállalat ígérete szerint az Esther a jelenleginél lényegesen nagyobb másodszintű gyorsítótárral érkezik.

A korábbi nyilatkozatokból az is kiderült, hogy az új processzor az IBM gyártósorain készül, mégpedig 90 nanométeres technológiával. A rendelkezésre álló adatok szerint a chip 1 GHz-en mindössze 3,5 wattot fogyaszt, de az Esther akár 2 GHz feletti sebességre is képes. 1,5 és 1,8 GHz között a processzor 12-22 wattot fogyaszt, míg 2 GHz-en már 25 wattot, ami azonban még mindig rendkívül kedvező érték.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mir2005. 01. 30.. 18:58||#16
a helyzet az, hogy egy 1 GHzes C3 kicsit gyorsabb, mint 1 1 GHzes celeron.
© GABOR162005. 01. 30.. 00:02||#15
A jelenlegi 1Ghz es VIA procik nem hozzák a 500Mhz es P3 teljestményét sem.
Remélem ez legalább a 800Mhz esét hozza (1Ghz en), akkor már jobb eredmény, és talán népszerûbb lesz (laptopban biztosan).
© asysoft2005. 01. 29.. 22:42||#14
Hmm, milyen gondjaid támadtak? Komolyan kérdem, kíváncsi vagyok:)
© whitehawk2005. 01. 29.. 15:58||#13
Én itt kinlódok egy 1ghz-s Via Nehemiah procival. Én is csak ajánlani tudom..... hogy ne ilyet vegyél :D
© Cat2005. 01. 28.. 22:04||#12
"Az órajel kizárólag adott processzorcsaládon belül a teljesítmény-összevetéshez" - ezt kiegészíteném azzal, hogy csak azonos mag (core) esetén :) Ugyanis pl. az Athlon XPben (pl. barton) és a P4ben (pl. prescott, northwood) is rakat mag van, melyek némelyikét akár teljesen más néven is illethetnénk.
© asysoft2005. 01. 28.. 21:42||#11
Pentium M: az Intel kifejezetten mobil felhasználáshoz tervezett processzora, ami alacsony fogyasztás mellett nagy teljesítményt nyújt. A Centrino platform e köré épül.
A VIA processzora alacsony fogyasztásúak, de a teljesítményük nem túl nagy. Általában ITX rendszerek alapját képezik (agyonintegrált alaplap, ami akár 12X12 cm-es is lehet).
Az órajel kizárólag adott processzorcsaládon belül (tehát Pentium 4, Celeron, Athlon64) használható a teljesítmény-összevetéshez. Az, hogy egy 2Ghz-s CPU gyors-e vagy lassú, a CPU típusa határozza meg.
© ati882005. 01. 28.. 21:16||#10
Valaki felvilágosítana arról, hogy mi az a Pentium-M meg ez az új VIA proci? Azt nem értem, hogy miért csak 2 GHZen mennek amikor vannak jóval nagyobbak is? Vagy ezeket kizárólag arra tervezik, hogy ne fogyasszon sokat?
© quentit2005. 01. 28.. 16:16||#9
Ez kb. annyi, mint a Pentium-M amennyit fogyaszt, tehát nagyon is kedvezõ!

Sõt, az eszetlen Pentium-M-ek akku üzemmódban lekapcsolnak 600 Mhz-re, ami elég ciki. Nos, 1 GHz-en 3,5 W fogyasztás mindenképpen jó eredmény, laptopokba ideális. Persze azt sajnos nem hiszem, hogy felveszi a versenyt a 2Ghz-es Pentium-M-ekkel, ráadásul a P-M már most is 2,13 Ghz-nél jár... És mi lesz év végéig......
© L3oN2005. 01. 28.. 14:18||#8
vegyél akkor 4000+ amd procit 4 gb ramot meg x850Xt-t és menõsködj vele. Most erre ezt tudom mondani.
© n4cr2005. 01. 28.. 09:47||#7
Az a baj, hogy a MegaHertz mint mérõszám annyira nem jelent semmit.

A CPI (Cycles Per Instruction - hogy egy mûvelet hány órajig tart), továbbá a cahce minõsége és mennyisége, a rendszerbusz mind mind meghatározó tényezõ.

Én is szeretnék már egy életképesebb VIA procit, de eddig mindig valami más lett a dologból.
Értem ezt arra, hogy például a anno a Cyrix III-as procijukról is azt híresztelték, hogy on-die, procisebességgel mûködõ 256KByte-nyi cache lesz.
És hogy mi lett belõle?
Szerencsére az on-die megmaradt, de 64KByte a core órajelének felével mûködõ izé.

Szóval elõbb jó lenne, ha leraknák az asztalra a cuccot... <#ejnye1>