SG.hu·

Nem várható jelentős változás a grafikus kártyák piacán

A Goldman Sachs piackutató- és befektetési cég szerint az Nvidia az idei év végéig nem készül el a következő generációs asztali grafikus kártyákkal, de ez idő alatt az ATI sem juthat jelentős előnyhöz a piacon.

"Az asztali grafikus kártyák terén - amelyből a bevétel 58 százaléka származik - az Nvidia 2005 végéig nem készül el a következő generációval, így az ATI előnyös pozícióba kerülhet, amennyiben időben piacra tudja dobni az R520-ra épülő termékeket. Mindazonáltal nem várható jelentős változás a piaci részesedés megoszlásában, és a rivális gyártók tartani fogják jelenlegi helyzetüket" - áll a cég előrejelzésében.

Bár az Nvidia szokás szerint nagyon szűkszavú a fejlesztés alatt álló grafikus processzorokat illetően, annyit máris tudunk, hogy az NV47 jelzésű chip valamikor tavasszal készül el. Arról azonban még a szakemberek sem mernek találgatásokba bocsátkozni, hogy az új processzor mire lesz képes az ATI újdonságával szemben, és továbbra sem lehet tudni, hogy folytatódik-e az NV50 fejlesztése. Az előrejelzés mindenesetre leszögezi, hogy az Nvidia rendkívül optimista az idei évvel kapcsolatban, és a vállalat nagy reményeket fűz a hordozható eszközökbe szánt chipek sikeréhez.

"A Nvidia a forgalom növekedését várja az idei évben a piac minden szegmensében, különösen a vezetéknélküli hordozható eszközök terén. A vállalat saját számításai szerint a hordozható eszközökből származó bevétel az első negyedévben elérheti a 25 millió dollárt, és a második negyedévben folytatódik a növekedés" - szögezi le a Goldman Sachs jelentése.

A hírek szerint ugyanakkor az ATI már tavasszal piacra dobná az R520 kódnevű processzorra épülő kártyákat, így jócskán megelőzheti riválisát, és úttörő szerepet vállalhat a következő generációs grafikus kártyák fejlesztésében. A Credit Suisse First Boston decemberben arról számolt be, hogy a TSMC-nél befejeződött a tesztelés, és az ATI mindenképpen szeretné már tavasszal piacra dobni az új kártyákat. A 90 nanométeres technológiával készülő grafikus kártyák 2006-ig a zászlóshajó szerepét töltik majd be, egészen addig, amíg elkészülnek a Pixel Shader 3.0 és DirectX 10 szabványokat támogató utódok.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© RpPRO2005. 01. 12.. 19:18||#13
Rage3d-n van par forum, meg az x850-eket sem lehet megvenni.... Egyre toljak visszafele a kezbesitesi datumokat a webaruhazak. Arrol volt szo, h bezzeg az x850 huu de mennyire kaphato lesz, igy meg ugy, blabla. Ugy nez ki, megismetlodik ugyanaz, mint az x800xt-PE eseteben. Rossznyelvek szerint a PE nem platinum edition-t jelent, hanem Phantom Edition-t, magyarul alig latta valaki, alig van valakinek. <#rolleyes>

Nem tudnak elegendo mennyiseget eloallitani, ill. a selejtarany (mely nem bir menni azon a sebessegen) nagyon magas.

Egy taska penzbe lefogadom, h az r520-as szeria nem jon ki nyarig kozepeig.... <#hehe>
© ati882005. 01. 12.. 15:20||#12
hmm, s lesz, ami kihasználja ezeket az egyre jobb videókártyákat? csak játszani nincs értelme egy x800xt-nek, szerintem.
© Sauron2005. 01. 12.. 09:47||#11
Én örülök, hogy jönnek ki újabb kártyák<#vigyor2>! Így lejebbmegy az ati x800-as ára<#taps>. Kell az új gépbe<#email>!
© Tetsuo2005. 01. 12.. 01:05||#10
A 3Ds Voodoo óta nem is volt (jelentõs változás)..
© arty2005. 01. 11.. 22:07||#9
haat, azert ha nyar elejere lesz egy mindent alazo r520, es nincs nvidia valasz, akkor azert megugorhat az ATI ... (ld. 9500/9700 szeria vs FX5600/5800 (hehe) )
© HUmanEmber41st2005. 01. 11.. 20:51||#8
"Nem várható jelentõs változás......sajnos a gépem belsejében sem<#szomoru1><#szomoru1><#szomoru1><#szomoru1><#szomoru1>
© janos6662005. 01. 11.. 19:16||#7
"amíg elkészülnek a Pixel Shader 3.0 és DirectX 10 szabványokat támogató utódok"
Akkor az R520-ban még nem is lessz 3.0? A DX10 meg nem 4.x-ig megy el?
© SoDI---2005. 01. 11.. 18:34||#6
DirectX neXt
© Tiby2005. 01. 11.. 17:26||#5
<#wow1>Huh.Mindenki cserélje le a videókártyáját egy jobbra<#love12><#vigyor3>
© blackeagle2005. 01. 11.. 15:02||#4
Verzióvadászok elõnyben.