SG.hu

Aukciós portált indít a Sanoma

TeszVesz (www.teszvesz.hu) néven akciós portált indít Magyarországon a Sanoma Budapest és a lengyel Payback Csoport vegyesvállalata január 10-én.

A Nők Lapja Cafe-t, a FigyelőNet-et és a Startlapot is működtető Sanoma Budapest megvásárolta a HIAA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 49%-át, amely a lengyel Payback csoport aukciós portáljának tesztverzióját, a tetrako.hu-t működteti hazánkban. Az akvizíciót követően a portál új külsővel és struktúrával TeszVesz.hu néven lesz elérhető január 10-től. A megújítási munkálatok már befejeződtek.

A Sanoma Budapest és a Payback által létrehozott vegyesvállalat célja, hogy szakmai tapasztalatuknak köszönhetően az új aukciós portál néhány éven belül piacvezetővé váljon Magyarországon. A poznan-i székhelyű lengyel Payback több sikeres aukciós portál üzemeltetője Lengyelországban és Csehországban. Nevéhez fűződik többek között a már öt éve sikeresen működő, a TeszVeszhez hasonló lengyel aukciós portál, az Allegro. A site-nak mára 2.5 millió regisztrált felhasználója van és egyedül 2004 első felében 3.5 millió euró bevételt hozott.

A TeszVesz.hu természetesen támaszkodik majd a Sanoma Budapest erős médiahátterére és online piaci tapasztalataira.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aramir #1
    Hát ez érdekes lesz, állítólag jön az eBay is magyarországra, meg itt a Vatera is.