SG.hu

A Kodak utolérte a Sonyt a fényképezőgépeknél

[Menedzsmentfórum] Holtverseny alakult ki a digitális fényképezőgépek nemzetközi piacán, most először ugyanis a Kodak fej fej mellett halad a forgalmi adatok alapján az örök első Sony-val, áll az IDC legfrissebb jelentésében.

Az IDC kutatóintézetének legfrissebb felmérése a harmadik negyedév forgalmáról kimutatta, hogy a Sony egymillió darab eladott fényképezőgéppel a piac 20 százalékát uralja, a Kodak pedig mindössze tízezer darabbal maradt le, így piaci részesedése eléri a 19,8 százalékot. Harmadik helyen a Canon áll, amely 800 ezer kamerát adott el az elmúlt negyedévben, részesedése 16 százalékos. Ezután következik az Olympus a negyedik helyen, 12 százalékos piaci részesedéssel, és 600 ezres forgalommal.

Chris Chute, az IDC digitális képalkotási szakértője úgy nyilatkozott, amióta kutatásokat folytatnak erről a piaci területről, ez az első eset, hogy a Sony előnye nem megkérdőjelezhetetlen. "Most kezdenek megtérülni a Kodak befektetései a digitális képalkotásba. Már nem csak az olcsó termékekre koncentrálnak, egyre inkább minőségi gépeket kezdenek gyártani. Továbbá sokkal agresszívebbek a partnerek útján való terjeszkedésben, amelyre jó példa a Dell-lel való kapcsolatuk" - mondja Chute.

A Kodak, amely elsősorban a filmes fényképezés széleskörű elterjesztéséről ismert, dollármilliókat fektetett az elmúlt években a digitális váltásba. Így sikerült kifejlesztenie egy olyan technológiát, amely a kamera kijelzőjétől a nyomtatási szolgáltatásig minden területet átfog. A megnövekedett forgalom kivételesen jó karácsonyi szezont jelez, amely a képalkotásban érdekelt cégek számára is létfontosságú, hiszen forgalmuk mintegy 50 százalékát ilyenkor bonyolítják. "Éppen ezért most még nagyon nehéz megmondani, mindez hogyan befolyásolja majd az egész éves eredményeket" - mondja az IDC szakértője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Munch #1
    Ez nem semmi!
    Egy éve kodak "pajtásgéppel" szemeztem, közölte az eladó, hogy 30-ból 27-et vittek vissza. :D
    Kodak ilyen gyengus, és megverte a Sonyt?!