SG.hu·

Indoklás nélkül kobozták el egy médiacsoport szervereit

Az Independent Media Center nevű alternatív média csoport pénteken jelentette be, hogy a hatóságok a csoport több webszerverét elkobozták, így az általuk működtetett oldalak nagy része nem elérhető.

A csoport közleménye szerint a szövetségi hatóságok bírósági határozattal kényszerítették a szolgáltatót a szerverek leállítására és beszolgáltatására. A Rackspace azonnal eleget tett a felszólításnak, és eltávolította a szóban forgó szervereket londoni létesítményéből. "A Rackspace együttműködésre törekszik a nemzetközi hatóságokkal, és eleget tesz a bírósági határozatnak, ami megtiltja a további nyilatkozatokat" - áll a szolgáltató közleményében.

A Rackspace szóvivője azonban elárulta, hogy cégük egy olyan idézésnek tett eleget, amely nem az Egyesült Államokból származik. Az IMC szóvivője ezzel egy időben kijelentette, hogy a csoport nem kapott másolatot az idézésből, és a hatóságok nem közölték velük, hogy miért indítottak vizsgálatot. "Nem tudjuk miért került sor erre a lépésre. Nem kaptunk másolatot az idézésből, és egyelőre azt próbáljuk kideríteni, hogy ilyen esetekben mi a hivatalos procedúra" - jelentette ki Hep Sano, a csoport San Franciscó-i részlegének egyik tagja. Hozzátette, hogy véleményük szerint az ügynek köze van az FBI korábbi kéréséhez, amelyben a Szövetségi Nyomozó Iroda a svájci titkosrendőrséget leleplező internetes oldalak eltávolítására kérte a texasi központú médiacsoportot.

Az FBI ottani képviselője nem válaszolt az újságírók kérdéseire, így továbbra sem lehet tudni, hogy mi volt a vizsgálat megindításának kiváltó oka. A csoport webszervereinek elkobzása mindenesetre számos weboldalt érint, többek között Uruguayban, Andorrában, Lengyelországban, Massachusettsben, Franciaországban, Belgiumban, Portugáliában, Csehországban, Olaszországban, Brazíliában, az Egyesült Királyságban, valamint Németországban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2004. 10. 13.. 01:39||#4
Azé' nem minden úgy van ám ahogy a sajtó tálalja..
© quentit2004. 10. 11.. 07:29||#3
Itt láthatjuk a demokrácia egyik súlyos hibáját.

Bár e téren is van azért fejlõdés, mert hamarosan megszûnik néhány olyan plussz joga a titkos ügynököknek, amivel eddig alanyi jogon rendelkeztek.
© Sityi2004. 10. 09.. 20:20||#1
Engem ez erõsen emlékeztet egy bizonyos politikai rendszer törvényvégrehajtási intézményének módszereire...