Berta Sándor

Küszöbön áll az újabb böngészőháború?

Hamarosan véget érhet az Internet Explorer egyeduralma az internetes böngészők piacán, legalábbis ezt állítja Marc Andreessen, a Netscape társalapítója. A szakember erről a San Fransiscóban megrendezett Web 2.0 nevű szakmai konferencián beszélt.

Andreessen szerint ezúttal nem a Netscape fog álmatlan éjszakákat okozni a Microsoft vezetőinek, hanem az Apple Safari és a Mozilla Alapítvány Firefox nevű böngészői. Véleménye szerint a Microsoft szoftverének pozícióját a két program egyszerre fogja megtámadni. Azt azonban az elismert fejlesztő sietve leszögezte, hogy a redmondi vállalatot sem kell majd félteni, a konkurencia támadására méltón és a tőle megszokott agresszivitással fog reagálni.


Marc Andreessen, a Netscape társalapítója

Mint ismeretes, a Firefoxot a Mozilla nyílt forráskódú közösség fejleszti, amelyet egykor még maga a Netscape alapított és amely cég a Netscape-nek az AOL-ba való beolvadása után vált önállóvá. Andreessen szerint bár az internetes böngészők és ezen belül is főleg az Internet Explorer fejlesztése gyakorlatilag 1998 óta szünetel, az új konkurens szoftverek megjelenése, ezeknek gőzerővel történő fejlesztése és az ezek által jelentett veszély arra fogja ösztönözni a Microsoftot, hogy böngészőprogramját sürgősen kezdje el felvértezni új funkciókkal.

A szakember hozzátette: senkinek sem szabad azt gondolnia, hogy a redmondi vállalat majd szépen végignézi, amint letaszítják az Internet Explorert az internetes böngészők képzeletbeli trónjáról. Az Európában a cég ellen versenyhelyzeti visszaélések miatt folyó eljárások ellenére a Bill Gates és Steve Ballmer vezette cég ugyanolyan agresszív, mint amilyen egykoron is volt. A Netscape társalapítója végül meglepő kijelentéssel zárta felszólalását. Mint mondta, ha ő lenne a Microsoft helyében, ugyanazt a módszert alkalmazná az új konkurensekkel szemben, mint tette azt korábban a Netscape-pel és megvizsgálná annak a lehetőségét, hogyan lehet őket térdre kényszeríteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • profiler #61
    engem mozillában és operában is ugyanúgy idegesít hogy vannak ojan html kodok amiket nem ismer.. de ez jellemző a konquerorra is a linuxban. Szerintem ha egy SpySweeper meg egy popup blocker fut az IE mellett, akkor messze üti az operát.. egyébként nem vagyok microsoft párti sőt:P de az explorer éppen egy jó huzás.. csak védekezni kell mellé.
  • Sityi #60
    Nem kötekedésképp, hanem kíváncsiságból: az hogy lehet? Amennyire az én tájékozottságomból "fussa", én úgy tudom, hogy rendesen összegyógyították az oprendszert és az IE-t. Vagy ez egy toalett-kacsa?
  • Mice #59
    szerintem is $ar a Ferrari, én is a SpaceShip1 ra szavazok mint sulibusz
  • Mice #58
    én konquerorre mondtam
  • Mice #57
    "Egyrészt a firefox alapból biztonságosra lett tervezve, másrészt sokkal aggresszívabban kezelik a biztonsági kérdéseket mint az MS."

    én imádom ezt a böngit, de ez azért eléggé egy (hmm) kevésbé szkeptikus elképzelés...
  • Alien_AM #56
    mar megint csak a pénz ki mijen ceget technologiat vagy markanevet vasarol meg, nevetseges.

    en egyenlore a google browzerre szavazok
  • RpPRO #55
    Tok jo, h minden 2 hetben, amikor egy bongeszorol kijon valami uj info, elmondjatok ugyanazt a dolgot 100x-ra. :)
  • TeszteloPontHu #54
    Bocs, de napi 20-25 látogatásból nem vonnék le nagy következtetéseket. Ebből egy részét nyilván te magad generálod, és te valószínűleg Firefoxot használsz.
    Nálunk pl. 89% az IE részesedése, és hetente kb. 0,2%-kal csökken.
  • lola #53
    Nem ártana hozzátenni, hogy az alternatív böngészők, és egyáltalán a windows is sokkal stabilabb és gyorsabb lesz, ha a msie le van ütve a gépről. IEradicator rulez!
  • asysoft #52
    Épp ma raktam fel a Mac OS X Jaguart, első indítás után mi fogadott? Bazi nagy IE logo alul:D