Gyurkity Péter

Hívásindoklást kér a cégektől a Google

Ezzel csökkentenék ugyanis a nem kívánt hívások nagy számát.

A nem kívánt, spam jellegű telefonhívások száma az internet korszakában sem akar nagyon csökkenni, így a Google is szükségét látja a további lépések megtételének. A hívások lebonyolításáért felelős Phone alkalmazás ezért egy újabb funkcióval bővül ki, amelynek révén jóval több információt kapunk majd a hívó félről.

Az IT-óriás saját hivatalos támogatói oldalán megtaláljuk az új funkció főbb jellemzőinek leírását, valamint egy gyors kiegészítő kérdéslistát, amelynek alapján képet kapunk a fejlesztésről és eldönthetjük, mennyiben van szükségünk erre a mindennapokban. A magyarázat szerint a Verified Calls révén a kijelzőn jelennek meg a minket feltárcsázó vállalat adatai, valamint a hívás indoklása, mégpedig azelőtt, hogy elfogadnának azt. Ennek révén a felhasználó gyorsan eldöntheti, hogy fogadni kívánja-e a hívást, amihez persze arra is szükség van, hogy az érintett cégek előzetesen eljuttassák ezen információkat a Google szerverére, a hívás pillanatában pedig ismét egyeztessék a főbb részleteket, a gyors és pontos visszaigazolás érdekében. Ez különbözik a hívásszűrés gyakorlatától, hiszen ez utóbbi a digitális asszisztens felelős a szűrésért, mégpedig a hívás elfogadása után.

Az első hírek szerint a Google egyelőre Brazília területén teszteli a funkciót, annak használatát, itt a hívó cég neve és logója mellett a rövid indoklás is megjelenik az appon belül. A Google az újságírói kérdésre megerősítette a kiterjedt tesztelés tényét, hozzátéve, hogy a programban résztvevő cégeknek saját telefonszámukat, valamint a hívott fél számát is meg kell adniuk, ez utóbbit (illetve a hívás indoklását) viszont néhány perc elteltével törlik majd a Google szerveréről, hiszen ily módon lehet csak gondoskodni a személyes adatok védelméről. Arról egyelőre nem beszélnek, hogy a többi országban mikor jelenhet meg az új funkció, ehhez még nyilván túl korán van.

Azt tudjuk, hogy a megjelenést követően a Phone appon belül alapértelmezett módon engedélyezve lesz a funkció, így nem árt majd az elkövetkező hetekben, hónapokban többször is ellenőrizni az alkalmazás részletes beállításait, hogy meggyőződjünk annak jelenlétéről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #1
    tisztelt szolgáltató! értesítem hogy megváltoztattam a szerződési feltételekt. egy felhasználó.
    :)