SG.hu·

Nem lesz közös az ikermagos processzorok gyorsítótára

Az Advanced Micro Devices, illetve az Intel által fejlesztett ikermagos processzorok a korábban elhangzott kijelentések ellenére nem egy, hanem két gyorsítótárat használnak majd.

A Stanford Egyetemen tartott Hot Chips konferencián elhangzott előadások szerint az Opteron 2005-ben megjelenő változata, illetve a Montecito - az Itanium család szintén jövőre megjelenő tagja - egyaránt két processzormaggal, és két gyorsítótárral kerül majd forgalomba. Cameron McNairy, az Intel szakembere kijelentette, hogy a Montecito esetében ez azt jelenti, hogy mindkét processzormag 1 MB másodszintű, illetve 12 MB harmadszintű gyorsítótárat használ fel az adatok ideiglenes tárolására - jóllehet a vállalat korábban leszögezte, hogy a Montecito egy 24 MB-os harmadszintű gyorsítótárat tartalmaz majd.

A Montecitóhoz hasonlóan az Opteron ikermagos változata is két egymással megegyező gyorsítótárat foglal magában. Marius Evers, az AMD szakembere hangsúlyozta, hogy az ikermagos megoldás révén növekedni fog a teljesítmény, és kezelhető szinten marad a processzorok fogyasztása, amely jelenleg is komoly problémát jelent a gyártók számára.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy a gyorsítótárak szétválasztása merőben eltér az IBM stratégiájától, amely már piacra dobta ikermagos Power 4 processzorokat. Kevin Krewell, a Microprocessor Report főszerkesztője szerint a gyorsítótár szétválasztásával sok munkát spóroltak meg az AMD és az Intel szakemberei. "Az idő szorításában ez volt a legegyszerűbb megoldás, és könnyen lehet hogy a közös gyorsítótárat csak a processzorok későbbi változatai tartalmazzák majd" - jelentette ki Krewell.

Az Intel a szeptemberben megrendezésre kerülő Intel Developer Forumon számol be az ikermagos technológia részleteiről, és a vállalat stratégiájáról, míg az AMD október elején követi nagy riválisát, és a Microprocessor Forumon rántja le a leplet új technológiáról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2004. 08. 27.. 02:07||#14
(Persze egy raid konfig duplázhatja a sebességet, de az általam említett 100MB/s-hoz az szerintem eleve kell.)
© dez2004. 08. 27.. 02:01||#13
Mellesleg: Egy valóban nagy teljestményû proci. (Monjuk, azt írja a cikk, PC-s játékokhoz nem jó, de én ebben nem lennék olyan biztos. Meg úgy tûnik, arról sincs sok tudomása a cikkírónak, hogy a mai asztali procikban is vannak SIMD utasítások.)
© dez2004. 08. 27.. 01:55||#12
Na igen, ez egy kicsit "túlzónak" tûnik. Tegyük fel 100MB/s-t ír a vinyója (bár már ez is soknak tûnik), akkor is kb. 45 mp kell neki.
© dez2004. 08. 27.. 01:51||#11
Ne az itthon szokásos, házilag összeállított, többnyire olcsóbb alkatrészekre épülõ (fõleg ház, alaplap) konfigokkal hasonlítsd össze, hanem a márkás gépekkel. Azokhoz képest nem horribilis az ára.
© Cleawer2004. 08. 27.. 01:25||#10
ja és azt elfelejtettem irni hogy az egyik osztálytársam az mondta hogy 1-t DVD valami néhány másodperc alatt vinyóra másolták.
sztem ennek a valóság alapja 0
nna vélemény?
© Cleawer2004. 08. 27.. 01:22||#9
jaja

http://store.apple.hu/
és ott a power mac G5
az ár sztem 6x egy AMD vagy intel konfignak
© tajfun2004. 08. 26.. 20:54||#8
Ez mind szep es jo, csak mit kezdesz vele? Van ra kb 2 program, az se otthoni juzereknek. Hiaba a teljesitmeny ha nincs ami kihasznalja.
© NEXUS62004. 08. 26.. 19:07||#7
És gondolom egy ilyen kb 1.5 szörös teljesítményû "csoda" vagy öccör anyiba kerül mintha veszel 2 db P4-et.

Tökre megéri;))
© Cat2004. 08. 26.. 18:26||#6
szal ahelyett hogy kihasználnák az egybeépítés elõnyeit és optimalizálnák, simán csinálnak egy ilyet:

© pafi2004. 08. 26.. 18:12||#5
Az Apple az IBM a 970-el (g5) ezt is simán megoldotta. A duplaprocis G5-ökben külön tokban van a két 970-es, mégis hozzáférnek egymás cache-éhez. A chipseten keresztül persze.
?2., Két független elôoldali (?frontside?) busz
 A két processzor jelenléte természetesen megnöveli a rendszer teljesítményét. Azért, hogy ezt ki lehessen használni, mindkét processzor saját, akár 1,25 GHz-es frontside busszal rendelkezik, így összesen 20 GBps sávszélességet kínál a teljes rendszer, mely több mint duplája a jelenlegi Pentium 4 alapú rendszerek által biztosított körülbelül 6,4 GBps-nek. A gyors memóriakezelésen kívül ez a nagyteljesítmény? architektúra teszi lehetôvé mindkét PowerPC számára azt, hogy a másik processzor L1 és L2 tárolójában lévô adatokhoz is hozzáférjen, tovább növelve a processzor hatékonyságát.?
Ja és már több mint egy éve