SG.hu·

Megkezdte a 90 nanométeres processzorok leszállítását az AMD

A befektetési tanácsadással foglalkozó Goldman Sachs közzétette az AMD helyzetéről készült legfrissebb elemzését, amely szerint már megkezdődött a 90 nanométeres processzorok leszállítása.

"Az AMD a hét elején megkezdte a 90 nanométeres technológiával készülő AMD64 processzorok leszállítását" - áll az Investor’s Hub internetes oldalán közzétett jelentésben, amely Hector Ruiz, az AMD vezérigazgatójával folytatott beszélgetés alapján készült. A nemrég nyilvánosságra került útiterv szerint az AMD a második félév során dobja piacra az Athens, Troy és Venus kódnevű Opteron processzorokat, az Oakville néven jelzett Mobil Athlon 64, valamint a Winchester kódnevű Athlon 64 chipeket, amelyek kivétel nélkül 90 nanométeres technológiával készülnek.


A hivatalos állásfoglalás szerint az új termékek leszállítása legkorábban a harmadik negyedévben kezdődhet meg. "Az AMD tartja magát a korábban közzétett menetrendhez, és jelenleg úgy tűnik, hogy az egyetlen olyan vállalat, amelynek nem okoz súlyos problémákat - és újabb késedelmeket - a 90 nanométeres technológia bevezetése. Az AMD64 noteszgépek leszállítása már ezen a héten megkezdődött, míg az asztali és szerverprocesszorok egy hónapon belül kereskedelmi forgalomba kerülnek. A 90 nanométeres technológia révén az AMD tovább csökkentheti az árakat, és képes lesz tartani a lépést az Intellel folytatott versenyben" - összegezte véleményét Andrew Root, a cég egyik elemzője.

Az AMD várhatóan a következő év első felében dobja piacra a San Diego magra épülő Athlon 64 FX processzorokat, amit az ikermagos processzorok debütálása követ majd a második félévben. Nem hivatalos források szerint a 90 nanométeres technológiával készülő Athlon 64 FX-57 - 2,8 GHz-es órajellel - 2005 második negyedévében kerül a boltokba, míg a 2,6 GHz-en futó FX-55 még az idei év vége előtt megjelenik. Az AMD egyelőre nem kommentálta a bejelentést, de a vállalat szóvivője korábban megerősítette, hogy az első 90 nanométeres technológiával készülő processzorok megjelenésére 2004 harmadik negyedévében kerül sor.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Shaman2004. 10. 14.. 07:53||#15
miköze ide Leilának.....

bug,,,,
© vegallomas2004. 10. 14.. 07:12||#14
nagyon jól megleszek én egy darabig a 130nm-es Athlon64 3000+-al, ugysem nagyobb a 90-esek teljesítménye. Intel meg mit akar? Olvashatók a tesztek hogy a 3000+ kb egy 3.2-es P4-el ér fel, csak azt nem tudom hol tesztelték az intelt 64 biten.
© CycleMan2004. 08. 17.. 23:02||#13
Végre megtört a jég és az AMD-nél is beérett a 90 nanométeres gyártástechnológia, hurrá! Kezdhetik felkötni a gatyájukat az Intelnél ;-)

AsusA7N8X Deluxe; AMD Athlon 2600+@2200; 2*512MB PC2700 Infineon CL2-ben; 2*80GB Seagate Barracuda IV ATA100 + 80GB Seagate Barracuda 7200.7 SATA150; 1.44MB FDD; Hercules ATI Radeon 9700 Pro; Teac DV-W50D; AOpen DVD1648/AAP; SoundBlaster Audigy 2; Jazz 9940 5.1; LG F900P; Chieftech Dragon DA01BD4; CoolerMaster Musketeer stb.
© Guest2004. 08. 16.. 13:35||#12
Bírom ezeket a fórumbugokat 😊))
© dez2004. 08. 15.. 17:20||#11
És melyik lesz a "Bronx"?
© Gabest2004. 08. 13.. 22:46||#10
Szánalmasak ezek a fedõnevek! És hol van "Hungary" például?
© GABOR162004. 08. 13.. 17:37||#9
Ha nincs 1 értelmes hozzászóláss sem, akkor én leszek az elsõ
Gratula AMD csak így tovább. Hagy legyen igazságos a Verseny
© tomsolo2004. 08. 13.. 16:33||#8
EZ A POÉNMENTES TOPIG?
© PResident Evil2004. 08. 13.. 16:31||#7
mian ?
© tomsolo2004. 08. 13.. 16:28||#6
nahát ehh...