Gyurkity Péter

Bemutatták a Microsoft új keresőjét

A Microsoft pénzügyi elemzőinek konferenciáján mutatták be a vállalat új kereső szoftverének prototípusát, amely a fejlesztők reménye szerint egyesíti magában a hagyományos és az internetes keresők előnyeit.

Yusuf Mehdi, a cég MSN részlegének vezetője elmondta, hogy a program a helyi háttértárolókon található dokumentumokat, elektronikus üzeneteket, és azok csatolt állományait is átkutatja a keresett szövegrészlet után. A Mehdi által bemutatott verzió ezen kívül mellékelte az internetes keresés találatait is. A bemutató lerántotta a leplet az új technológiáról, azt azonban még nem lehet tudni, hogy milyen feltételekkel vehetjük majd igénybe a program végleges verzióját. Mehdi egyelőre csak annyit árult el, hogy a szoftver egy külön szolgáltatás részeként jelenik majd meg, de magáról a szolgáltatásról nem szolgált részletes információval.

A Microsoft szakemberei már jó ideje keresték a megoldást arra a problémára, hogy miként lehetne megvalósítani az egymással inkompatibilis fájltípusok közötti keresést. Bill Gates, a szoftveróriás elnöke nagy jelentőséget tulajdonított a kérdésnek, és mindvégig figyelemmel kísérte a fejleményeket. A vállalat szóvivője kijelentette, hogy a bemutatott program megfelelő megoldást nyújt a problémára, és ötvözi a különböző kereső szoftverek előnyeit.

Mehdi elmondása szerint a program használatához nem szükséges az operációs rendszer frissítése, mindössze egy különálló szoftvert kell letöltenünk. Hozzáfűzte, hogy a végleges verzió megjelenésének időpontja még nem ismert, de mindenképpen megelőzi majd a Longhorn bemutatását. "Biztosra veszem, hogy a program még a Longhorn előtt megjelenik" - jelentette ki az MSN részleg vezetője. "A Longhorn új fájlrendszere révén pedig folytatódhat a fejlesztés, és tovább bővítjük majd a kereső eszköztárát."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Axon #11
    Hajaj...
    Akkor mostmár tényleg meg fogják "keresni" az illegális mp3 és játék gyűjteményemet.
  • [HUN]PAStheLoD #10
    de akkor írják azt ..
  • Tetsuo #9
    Gondolom az olyan adatbázisokban való keresést hozza össze a Nettel, mint pl az Oracle. (Vagy az nincs népviseletben?)
  • [HUN]PAStheLoD #8
    ja , vágom ..
  • Mice #7
    ezexerint ezzel majd én nyomom meg a gombot hogy a helyi filejaim között is matathasson

    a következő a találat cash lesz
    majd véletlenül egy worm ami ilyesmikre szakosodik vagy elküldözgeti ezeket

    nekem csak ne keresgéljen ott
  • asdasdasd #6
    Csak nem a XP szarul mukodo Find funkciojat javitottak meg? Esetleg egy index szerver frissitest adnak?
  • REMbraNT #5
    hát elég gagyi, a google sokkal jobb.
  • _Vegeta_ #4
    Mondjuk a free porno linkek megtalalasat. ;DD
  • NEXUS6 #3
    Melyek is azok a problémák, amit ez az új kereső hatékonyabban old meg? (Sokkal hatékonyabban!)
  • Zedas #2
    Népviseletben van...