Budai Péter

Ráncfelvarrt Canon Powershot A80

Aki kissé figyelemmel kíséri a Canon cég termékpalettáját, annak talán nem meglepetés, hogy a cég a nagy sikert aratott Powershot A70 - A75 páros után most az A80 modell frissített változatával állt elő, melyet az egyszerűség kedvéért A85-re keresztelt.

Az új gép külsejében komoly változtatás nem történt, marad a jól ismert Canon A-sorozat külalak. Úgyszintén változatlan maradt a gép 4 megapixeles felbontása. Az új modell feltehetően új objektívet kapott, hiszen tulajdonságai néhány téren eltérnek az A80-étól. Legfontosabb változás, hogy az eddigi 38-114 mm-nek megfelelő tartomány helyet az új optika 35-104 mm között teljesít. Ezzel némileg rövidebb teleobjektívet, de ezzel együtt kicsit szélesebb nagylátószöget kapunk. A megszokott 3x-os zoomtartomány tehát maradt, digitális zoomból pedig az eddigi 3,2x helyett 3,6x-os szolgál ki minket.


Újdonságként 6 új témamóddal gazdagodott a paletta, amelyek a következők: beach (vízpart), fireworks (tüzijáték), underwater (vízalatti), foliage (növényzet), snow (havas táj), indoor (belső tér). Az elnevezések magukért beszélnek.

A videó felvétel terén immár 640x480 képpontos mozgóképet is rögzíthetünk, melynek maximális hossza 30 másodperc lehet. Természetesen a korábbi 320x240-es, max. 3 perces videólehetőség is maradt.

További változás, hogy a hátsó, színes LCD kijelző 1,5" képátmérőjét, 1,8"-ra növelték. Ezzel együtt felbontása 118 000 képpont. Az újdonságok költségvetésébe viszont valószínűleg nem fért bele az A80-nál megszokott és sokak által kedvelt kihajtható, forgatható LCD. Helyette egy hagyományos, fix LCD-t kapunk. A gép elenyésző mértékben kisebb és jóval könnyebb lett. Az eddigi 350 gramm helyett, már csak 200 grammos súlya húzza zsebünket. A fontosabb változtatások sora itt véget is ér. Az új modell megjelenési időpontjáról még nincs információnk, ára az eddigi gyakorlat szerint ugyanolyan mértékű, vagy némileg alacsonyabb lesz, mint elődjéé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sheltem #14
    Alapvetően rossz a cikk. Az A85 az A75 utódja. Az A80 utódja még nem ismert. Aki kétkedik benne hívja fel a Canont. Budai Péter kicsit odafigyelhetne....
  • Mage #13
    Ezen lehet kézzel állítani az exponálási időt?
  • AtisH #12
    Ennek nagy értelme van: hozzá adnak 1-2 fícsőrt, meg el is vesznek belőle... Ettől néha falra tudnék mászni. Ilyenkor felejtős az egész és más gyártó palettáját veszem górcső alá.
  • Gladiator #11
    Hát a 10 fps-nek jó osk értelme van. Viszont amúgy pofás. kisebb is, meg jóval könyebb. Meg tetszik a vízalatti témamód. Amúgy télleg nem sok értelme van az újításoknak. A kicsit is igényes fotós alapba nem használ digizoomot. Inkább fejlesztenék az optikait. na, mind1, én úgyis kamerapárti vagyok. télelg, kamerákról mért nem írnak soha, mindig csak fényképezőkrőlsubm cikk:(
  • Lateralus #10
    A 640*480-ast 10 fps-el 30 másodpercig. A többi asszem maradt.
  • Shogun #9
    hát nemtom de ezért nem kellett volna "fejleszteni" a 80asat mert ezt nem is mondanam fejlesztésnek
    a digitzoomal télleg ki lehet torolni a seggunket masra nem nagyon jo, mármint az a 4 tizedszeres plussz amit kapott a 85os

    amugyn ekem egy 80as van és kurvára meg vagyok vele elégedve szal messze nem a gépet fikazom hanem ezt az ugynevezett fejlesztest

    ja és azt nem Mlítették hogy hány fpsel veszi fel a mozgoképet mert asszem a 80as 15el veszi
  • harcu #8
    Baromi jó, nagyobb lett a digitális zoom. Parasztvakítás überbrutál szinten.
  • Dzsini #7
    300euros bemutatkozó ára lesz.
  • Power #6
    Szerintem meg:
    A75 + A80 - kihajtható LCD. :)
    Az A80-nak tényleg kihajtható LCD volt az "értelme". Biztos túl drága a gyártása ezért inkább kihagyták, az A85-öt ocsóért tudják majd nyomatni.
  • Dzsini #5
    a hátulja alapján (ami itt jól nem látszik) A75 design :)