SG.hu·

Internetes célokat szolgál a világ legnagyobb kereskedelmi műholdja

Az Európai Űrügynökség bejelentette, hogy tegnap sikeresen felbocsátották a világ eddigi legnagyobb kereskedelmi műholdját, ami Kanada ritkán lakott területein is szélessávú internet-elérést biztosít a közeljövőben.

Az Ariane-5 rakéta európai idő szerint tegnap hajnalban startolt el a Francia Guyana területén található űrközpontból, és feladata, hogy a Telesat Canada társaság ANIK F2 nevű műholdját minél előbb pályára állítsa. A rakéta indulását időjárási, illetve technikai problémák miatt háromszor is elhalasztották, így a társaság és a hivatal munkatársai számára nagy megkönnyebbülést jelentett a sikeres fellövés.

A Telesat Canada a Bell Canada leányvállalataként az észak-amerikai ország egyik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója. Roger Tinley, a vállalat alelnöke elmondta, hogy az ANIK F2 műhold hatósugara Kanada teljes területére kiterjed, és az ország bármely pontján - még a távoli, gyér lakosságú területeken is - szélessávú internet-elérést biztosít majd. A műhold emellett hagyományos kommunikációs szolgáltatásokat is nyújt Kanada és az Egyesült Államok területén.

"Kanada egyes régióiban, különösen az északi területeken, jelenleg nem elérhető a szélessávú internet-elérés. Az új műhold segítségével azonban még az ország legeldugottabb részeire is kiterjeszthetjük szolgáltatásainkat" - jelentette ki Tinley. Az alelnök hozzáfűzte, hogy a műholdra fordított összeg meghaladja a 600 millió amerikai dollárt. Az ANIK F2 októberben áll munkába, és a tervek szerint 15 éven keresztül végzi majd feladatát. A rakéta kilövését előkészítő Arianespace vállalat szerint a Boeing Space Systems 702-es sorozat tagjaként az ANIK F2 a világ eddigi legnagyobb kereskedelmi műholdja. Súlya a kilövés előtt elérte az 5,9 tonnát, de Jean-Yves Le Gall, az Arianespace vezérigazgatója szerint októberben már a 10 tonnás változat fellövésére is sor kerülhet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© [HUN]PAStheLoD2004. 07. 20.. 16:48||#9
hát igen .. még van hova fejlõdie a távközlésnek 😊
© kukacos2004. 07. 19.. 19:46||#8
Hm mik vannak... 😊 Azért ügyes technológia lehet, ami egyszerre sokezer adó jelét tudja fogni, bár most jut eszembe a kihelyezett kültéri ATM-ek már régóta használják. De a késleltetés mindenképp nagy kell legyen, a mûhold geostac pályán kering ami 36 ezer km, oda-vissza 70 ezer ami eleve 250-es ping, és még erre jönnek az átkapcsolások stb.
© kev2004. 07. 19.. 14:59||#7
De mér csak Kanadában mûködik ez a 600 millio dolláros mûhold ? Jöhetne egy kicsit keletebbre is..))
© gz82004. 07. 19.. 13:52||#6
Ez itt a rekk lámhelye?
© St2004. 07. 19.. 12:08||#5
http://www.olexdigital.hu/web/ketiranyu.php
© St2004. 07. 19.. 12:07||#4
Mûholdas technológiának egyetlen hátránya van: kb. 800-1500-as pingek (legjobb esetben). Tehát játékra nem alkalmas.

Egyébként Magyarországon is elérhetõ már, pl. a Divona havi 45e forint körüli áron, korlátlan forgalommal. 4-5 felhasználó között elosztva az már egész tûrhetõ.
© kukacos2004. 07. 19.. 12:07||#3
Fene tudja, állítólag a mûhódnak vannak hátrányai, legalábbis úgy hallottam hogy a Mo-on hozzáférhetõ technika csak egyirányú adatátvitelt biztosít burst-okban, tehát elküldöd mit akarsz letölteni és kis idõ múlva az megérkezik, visszafelé továbbra is telefonon megy az adat. Tehát netes játékokra nem igazán alkalmas. Persze lehet hogy ez valami más technika.
© Alfa Of NS2004. 07. 19.. 11:45||#2
Milyen lehet Kanada egyik eldugott erdejeben, 100 kilometerekre a legkozelebbi telepulestol, egy kis fahazban nyomni a War3-at a Battle.Net-en? Kiraly! Nem zavarna senki.
© Punkerwork2004. 07. 19.. 11:40||#1
kicsit morcosak lettek volna ha eldurran a hordozó kilövés közben