Berta Sándor
Online zeneltöltéseket kínálna az eBay is
A világ legnagyobb online aukciósháza azt fontolgatja, hogy szeletet hasít ki magának az online zeneletöltési piacból. A cég hat hónapon át kísérletképpen zeneszámokat és zenei albumokat árulna a világhálón.
Mint azt a vállalat szóvivője, Hani Durzy az AFP hírügynökségnek elmondta, a cég először azt tervezi, hogy a próbaidőszak alatt csupán mérsékelt kínálat állna a felhasználók rendelkezésére. A hat hónap alatt ki fog derülni, hogy az emberek kíváncsiak-e az eBay plusz szolgáltatására és hogy ez az üzleti modell kifizetődő-e a cég számára, és a fél év alatt az is elválik, hogy a szerzői jogi kérdésekben milyenek lesznek a vállalat tapasztalatai.
Durzy közlése szerint az online zenei ipar egyre növekvő piac és az eBay mindenképpen ki szeretné magát próbálni ezen a területen. A szóvivő megerősítette azt a hírt, miszerint a tesztelésre, illetve az új szolgáltatás esetleges bevezetésére a felhasználók kérése miatt döntöttek, ugyanis egyre több ember kérte a vállalatot, hogy portálján tegye lehetővé digitális tartalmak eladását is. Mint Durzy mondta: a cég a kérésnek természetesen eleget tesz, ám az már a vásárlókon fog múlni, hogy az új online zeneletöltési szolgáltatás sikeres lesz-e.
Az online zenei piacot sokáig a fájlcserélő hálózatokkal megegyező bánásmódban részesítették, az elmúlt esztendőkben több viharos bírósági eljárást is megélt ez a piac. Ez a helyzet csak azután változott, hogy az Apple megjelent az iTunes nevű zeneletöltési szolgáltatásával, amely rövid időn belül - minden a zeneszámok és a zenei albumok másolására vonatkozó korlátozás ellenére - rendkívül népszerűvé vált. Az eBay jelenleg 29 országban van közvetlenül jelen, forgalma a tavalyi esztendőben elérte a 2,2 milliárd dollárt és több, mint 100 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik. Kérdés persze, hogy közülük hányan fognak ráharapni az új ajánlatra.