Rónai György

Idén alig 30%-ot ér el a PCI Express videokártyák piaci részesedése

A Gigabyte előrejelzései szerint a PCI Express az idén még nem hódítja meg széles körben a piacot. Az AGP még jó ideig döntő szerepű lesz, ennek ellenére természetesen a Gigabyte is belép a PCI Express grafikus kártyák piacára, és az év végétől még az nVIDIA új SLI megoldását is támogatni fogja.

A Gigabyte szerint az AGP még jóval alacsonyabb áron elérhető, mint a PCI Express, ezért nem valószínű, hogy utóbbiak nagy szeletet kaparinthatnának meg a piacból. Az ő előrejelzéseik szerint az idén eladott kártyák 70%-a még AGP-s lesz, és legkorábban 2006-ra érhet el olyan szintet, hogy már csak opcionálisan lesz jelen a belépő szintű rendszerekben. Hogy a PCI Express mikor haladhatja meg az AGP népszerűségét, az főleg az Intel stratégiáján múlik, de nagyjából 2005 közepére tehető.

A vállalat idén negyedik negyedévre tervezi, hogy két PCI Express x16 slottal rendelkező alaplapokat is piacra dob, amelyek így már az nVIDIA SLI technológiát is támogatják. A cég várhatóan egy olyan verziót is piacra dob, amiben egy x16-os slot lesz két x8-as sebességűre felbontva. Ezen alaplapok árairól egyelőre nem beszélnek, mint ahogy az nVIDIA SLI megoldásának sem ismert az árazása. Várhatóan azonban nem kerülnek majd kétszer annyiba, mint a sima alaplapok.


Egy duálprocesszoros, két PCI Express videókártya fogadására képes alaplap

Az nVIDIA jelenleg mindössze annyit jelentett be, hogy az SLI (Scalable Link Interface) megoldását augusztusban mutatja be, és az első példányokat ősszel kezdi meg szállítani. A technológia lényege, hogy két PCI Express GeForce 6800 grafikus kártyát tesznek egy egymás mellett két PCI Express slottal rendelkező alaplapba. Ezután a kártyákat egy híddal összekötik, így azok együtt tudnak működni. Dinamikus terheléselosztással bármelyik kártya a képernyő bármelyik részletét renderelheti, és így jelentősen megnövelhető a teljesítmény.

Természetesen az SLI piac igen korlátozott lesz, és - főleg az ára miatt - a technológia várhatóan csak a csúcsgépekben fog elterjedni. A Gigabyte szerint ez a dual-videokártya megoldás legfeljebb 3%-os piaci részesedést ér el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #5
    persze majd jön az ATi és kitalál valami szépet meg OLCSÓT
  • Zedas #4
    Most elkeseredtem :(
  • Omegared #3
    Egy korábbi cikkben benne volt (valamint az nVidia honlapján is fellelhető), hogy csak és kizárólag a csúcskategóriájú 6800GT kártyákban lesz benn az SLI támogatás és csak Azonos gyártó két ugyan olyan kártyájával fog menni a dolog. Magyarán majd az egész országunkban lesz vagy 20 SLI-s gép. Gondolj bele... Te is hülye lennél venni egy GT-t mikor két "MX-el" vagy sima 6800-al több teljesítményt tudsz kinyikarni SLI-vel mint a méregdrága GT kártyával. Ebből következően az nVidia meg hülye lenne konkurenciát álítani a saját atomdrága cuccának, amikor a sok marha úgyis meg fogja venni. Kissé nyugatabbra egyáltalán nem nagy pénz még egy Alienware cumó sem. Nálunk még rég az Mx440 volt a standard kártya a bolti gépekben, mikor kint 9200-t tettek bele, és nem 64biteset.

    Omegared szóltam
  • nenad #2
    csak egyformaval fog mukodni az SLI. 100%, soha nem engedne meg egyik gyarto sem. A masik megoldas az lehetseges, de azzal is gondok lesznek szerintem ha nem ket ugyanolyan kartya lesz benne.(alienwares)
  • Zedas #1
    Ez az SLI dolog szerintem egyáltalán nem hülyeség, főleg mivel nem kell egyformának lenni a két kártyának, lehet normál 6800 mellett ultra vagy GT. Tehát ha most veszel egyet, ha lemegy az ára, később lehet bele egy másikat szerválni (egy év múlva).

    A duál PCIe buszt pedig az ősszel megjelenő geforce4 is támogatni fogja, méghozzá 16 szoros sebességgel. A The Inquier-en még az a hír is felröppent hogy lesz benne SoundStorm2, de ezt már sajna egy nVidia munkatárs azóta cáfolta. Hüpp.