Gyurkity Péter

Több száz alkalmazottat bocsát el a Maxtor

A Seagate után nem sokkal a Maxtor is bejelentette, hogy több száz munkahelyet szüntetnek meg, mivel a vártnál alacsonyabb forgalom jelentős bevételkiesést okozott a vállalatnak.

A bejelentés szerint a cég vesztesége a június 26-án véget ért második negyedévben meghaladta 20 millió dollárt. A Maxtor jelenleg összesen 13 500 főt foglalkoztat, ebből mintegy 500 alkalmazottat bocsátanak el. A Seagate még júniusban jelentette be, hogy az új takarékossági program keretében 2900 munkahelyet szüntetnek meg, és mintegy 150 millió dollárral csökkentik működési költségeiket. A rivális vállalat szintén a kereslet csökkenésével indokolta a lépést.

Mark Miller, a Hoefer & Arnett elemzője szerint június hagyományosan a legnehezebb időszak a merevlemez gyártók számára. Miller, aki maga is a Maxtor részvényese, hozzáfűzte, hogy a kereslet csökkenésén kívül a cég egyéb problémákkal is küzd. "A Maxtor fontos piacot veszíthetett el a közelmúltban, valószínűleg a Dellnél" - jelentette ki.

A vállalat szóvivője nem kommentálta Miller kijelentését, és hozzáfűzte, hogy a válasszal megvárják a július 21-én esedékes pénzügyi jelentés elkészültét. A Maxtor második negyedéves forgalma 10 százalékkal maradt el az előzetes várakozásoktól, és a merevlemezek ára is nagymértékben csökkent. "Kiábrándító volt a második negyedéves teljesítményünk" - jelentette ki Paul Tufano, a Maxtor vezérigazgatója.

Az ágazat jelenlegi stagnálása és a gyártók nehézségei éles ellentétben állnak a tavalyi reményekkel. Néhány elemző szerint a mostani helyzetért maguk a gyártók a felelősek, mert tudatosan túlkínálatot alakítottak ki. Abban viszont mindenki egyetért, hogy a stagnálást hamarosan felváltja a folyamatos fellendülés. Az új szórakoztató elektronikai eszközök - például a merevlemezes MP3 lejátszók - révén ugyanis újra fellendülhetnek a hosszú idő óta lanyhuló vásárlói igények.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Punkerwork #5
    eddig 1 maxtor winyóm volt, és több nem is lesz
  • Flashy #4
    persze, eddig is vitték mert olcsó volt, aztán meg vitték vissza mert elromlott :)
  • [HUN]PAStheLoD #3
    pedig mostanában viszik a SATA-s maxtorokat mint a cukrot! .. persze néha van 1-2 selejt :/
  • Flashy #2
    csinálhatnának végre jó vinyókat megint... :)
  • tajfun #1
    Remelem nem mennek csodbe, lassan mar alig marad vinyogyarto, aztan lesz hirtelen 999999999999999%-os ardragulas.