Berta Sándor

Több éves börtönbüntetés internetes csalóknak

Lopott árut értékesített a világhálón keresztül egy négytagú banda. A bűnözők napjainkra kétségtelenül ha még nem is hódították meg teljesen, de egyre nagyobb előszeretettel alkalmazzák különböző piszkos ügyleteikhez már a világhálót is.

Egyre több olyan bűnügy borzalja a kedélyeket, amelyek az internettel vannak összefüggésben. Az osnabrücki kerületi bíróság több éves börtönbüntetésre ítélte egy négy főből álló bűnbanda minden tagját. A bíróság 10-es számú büntetőtanácsa bizonyítottnak látta azokat a vádakat, amelyek szerint a bűnözők összesen 285 ezer euró értékű árut loptak el, majd azt az eBay internetes aukciósházon keresztül értékesítették a mit sem sejtő felhasználók között.

A 25 és 35 év közötti elkövetők Osnabrückből, Lingenből és Oldenburgból származnak és csoportosan elkövetett lopás miatt ítélték el őket. A legnagyobb kiszabott börtönbüntetés öt év, míg a legenyhébb ítélet 2 év kilenc hónapos elzárás volt. A négytagú banda főleg építési munkagépek, munkaeszközök és autóalkatrészek ellopására specializálta magát. Az eltulajdonított gépeket és alkatrészeket a külön-külön általuk kibérelt különböző helyiségekben tárolták el a későbbi értékesítésig.

A lopott árukat az eBay internetes aukciós és hirdetőportálon értékesítették jó pénzért. A vevők persze mit sem sejtettek arról, hogy éppen korábbi, lopott eszközöket és gépeket vesznek meg. A bíróság adatai szerint végül az így befolyó összegeket a bandatagok felosztották egymás között.

A világhálón gyakorlatilag ma már bármit lehet árulni, és a legtöbb online aukciós portálon legfeljebb csak azt kérik, hogy az eladó igazolja, hogy nem bűncselekményből származik az adott termék, illetve, hogy az ő tulajdonát képezi. Ám az internetes "bolhapiacokon", az apróhirdetéses rovatoknál még gyakran ennyit sem követelnek meg a felhasználóktól, akárki felrakhat hirdetéseket, és csak később derül ki, hogy a vevő egy lopott alkatrészt vásárolt meg - ha kiderül egyáltalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AtisH #5
    A lopott szajrét ott próbálják eladni ahol tudják. Miért lenne ez alól kivétel a net.
  • Tumor #4
    :D:D:D:D ebbe mi az újdonság, vagy hír ???? Kb olyan mint ha azt közölnék, hogy lopott árut adtak fel az expressz-be.... hát lol, ...pfff
  • [HUN]PAStheLoD #3
    na ezt megérdemlik .. csempészárút értékesíteni .. az nem szép dolog
  • AdaKiller #2
    nem meglepő számomra :)
  • RangeR #1
    teljesen felborzolta a kedélyemet...