Spencer

Hódítanak a mini merevlemezek

Szakértők szerint az idei esztendő végén már számos olyan fogyasztói elektronikus eszköz lesz kapható a kereskedelmi forgalomban, melyben valamilyen újgenerációs miniatűr merevlemez teljesít szolgálatot.

Konkrét példákat tekintve, a Sony és a Philips valamikor nyáron kívánja kiadni mini winchesteres hordozható zenelejátszó eszközeit, az év második felében pedig több olyan digitális kamera is be fog mutatkozni, mely már nem kazettára, vagy memóriakártyára, hanem kis méretű merevlemezre dolgozik. Ezenkívül említést kell tenni az ugyanilyen adattároló megoldásra épülő, úgynevezett hordozható PVR (Personal Video Recorder) eszközökről, melyek várhatóan idén év végén, illetve a jövő év elején árasztják majd el a piacot.


A miniatűr merevlemez piac egyik jeles képviselője a Cornice. A vállalat termékkínálatában 1,5-4 GB méretű, mindössze 1 colos merevlemezekkel talákozhatunk, de a konkurens Toshiba nemrégiben már 0,85 colos winchestereit is bejelentette. Az Apple Computer a nemrégiben debütált, 249 dolláros áron kapható iPod Mini hordozható zenelejátszó esetében egy 4 GB-os kapacitású mini winchestert alkalmaz. Ahogy azt már a cikk elején említettem, a Sony és a Philips hamarosan az iPod Minihez hasonló újdonságokkal kíván megjelenni a piacon. Tudni lehet, hogy a Sony Aiwa márkajelzéssel dobja majd piacra ezen újgenerációs zenelejátszóit, melyek körülbelül akkorák, mint egy hitelkártya, kapacitásuk pedig 1,5-2 GB. A Sony újdonsága előreláthatólag 229 dollárba kerül, a Philips hasonló kialakítású terméke pedig 199 dolláros áron debütálni.

Szakértők szerint az elkövetkezendő években jelentős mértékben növekedni fog a miniatűr merevlemezek kapacitása, illetve megbízhatósága és ellenálló képessége. Egyes források szerint 2005 elején megjelennek majd a piacon az első olyan 3-4 GB-os termékek, melyek minden további nélkül elviselik, ha 1,5 méter magasból leejtik őket, a későbbiekben pedig feltűnnek majd a 4 GB-nál nagyobb tárolókapacitású modellek is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shabba #9
    No de mennyiért kapsz Flash-t és mennyiért microdrive-ot? A 4GB-os flash 1050 dolcsi, a hitachi 4GB-os drive 370. E miatt a 3x árbeli differencia miatt nem halott ügy.
  • _Vegeta_ #8
    Nemtom, en nem dobalozni akarok majd a winyoval.
    Amugy szvsz a kepeket nem a digigepbe akarod majd tarolni, hanem a szamgepeden, szal kevesebb az esely ra h megserul az adat
  • shim #6
    ehh...
    ha leejtem a gépet most nem vész el az adat a flash miatt ha akkor leejtem b.szhatom 2-4Gb képem amitől kisebb agyvérzések sorozatát kapnám. azt nekem meg senki se mondja, h egy vinyó kibír egy ekkora esést
    (mivel kicsi a tömege maga a szerkezet nem fog károsodni, de az írófej olyan szépen belekarcol a lemezbe, h csak Kürti bácsi segíthet rajta :P)

    ja és az eredeti kérdésem a mostani ipodra vonatkozott tehát eleve tárgytalan :P
  • _Vegeta_ #5
    "Egyes források szerint 2005 elején megjelennek majd a piacon az első olyan 3-4 GB-os termékek, melyek minden további nélkül elviselik, ha 1,5 méter magasból leejtik őket,"

    Sztem ez tok jo, pl digit fenykepezogebe winyot lehetlessz majd kapni..(A digitgeppel amugy sem dobalozni szoktak:) )
  • shim #1
    najó de az a kérdés h *most* bírják-e a strapát. ha most leejtem az ipod minim (amit nem veszek soha mert aránytalanul, mocskosul drága) eltörik-e vinyó a rajta lévő adatokat meg elvesznek-e. ezt addig kellett volna megoldaniuk míg piacra nem dobták...