Spencer

Néhány napon belül megjelennek a piacon az új Nvidia grafikuskártyák

Japán számítástechnikai kereskedők megerősítették azon korábbi információkat, melyek szerint a világon elsőként az Albatron fog megjelenni a piacon GeForce 6 sorozatú grafikuskártyával, konkrétan a Trinity GeForce 6800 Ultra típusjelzésű termékkel.

Az Akiba PC Hotline értesülései szerint az első ilyen újgenerációs Nvidia kártyák május közepén, vagyis alig pár napon belül meg fognak jelenni a kereskedelmi forgalomban. Az Albatron szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a vállalat a lehető legkorábban meg szeretne jelenni a piacon GeForce 6800, illetve GeForce 6800 Ultra alapú videokártyáival. Amennyiben minden jól megy, ezen újdonságok Japánban és Tajvanon már jóval korábban megvásárolhatók lesznek, mint azt az Nvidia az addig NV40 fejlesztési kódnevet viselt grafikus processzor hivatalos bejelentésekor ígérte. A Santa Clara-i székhelyű vállalat eredetileg azt tervezte, hogy a GeForce 6 sorozatú termékek legkorábban május végén, június elején debütálnak majd a piacon.

Mint ismeretes, az Nvidia 499 dolláros ajánlott végfelhasználói árat jelölt meg legújabb high-end kategóriás grafikus megoldása, a GeForce 6800 Ultra kapcsán, azonban szinte biztosra vehető, hogy az első példányok ennél jelentősen magasabb áron találnak majd gazdára. Az Albatron Trinity GeForce 6800 Ultra első példányaiért Japánban nem kevesebb mint 623 dollárt fognak elkérni a számítástechnikai kereskedők, vagyis az Nvidia által megadott árnál 124 dollárral többet. Hasonló volt a helyzet a GeForce 5800 Ultra debütálásakor, amikor is az Nvidia által megszabott árnál ugyancsak jóval drágábban, 498-542 dolláros áron találtak gazdára az első ilyen videokártyák. A 499 dolláros ajánlott végfelhasználói árú, GeForce 5900 Ultra típusjelű kártyákért a kezdeti időkben 492-595 dollárt kellett fizetni.

Az Nvidia GeForce 6 sorozatú kártyái rövid időn belül minden piaci szegmenset meg fognak hódítani maguknak, így például lesz a piacon belépőszintű, középkategóriás, high-end kategóriás és ultra high-end kategóriás GeForce 6-os termék is. Ezek a kártyák egytől egyig az Nvidia második generációs DirectX 9.0-s grafikus megoldására, a korábban NV40 fejlesztési kódnevet viselt chipre épülnek, mely elődjéhez képest közel kétszer nagyobb teljesítményre képes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kras #14
    Hellotok.Mennyibe fognak kerulni az Gforcek.Talan a tobbi kartya olcsobb lesz?
  • janos666 #10
    Mert vele aztán bármit el lehetne adni Nézd már meg jobban.
  • shim #5
    kérni azt lehet - kapni már nem biztos h kapsz :Ð
  • RpPRO #4
    Szeptemberi sulikezdesre talan majd lehet Apucitol ilyeneket kerni itthon :))
  • peterke #3
    ezek a japcsik bármire képesek...
    ott biztos fogyni fog, még ilyen ár mellett is.
    mondjuk én szívesen bevállalnám a lecserélt, elavult FX5900-akat meg Radeon 9800-akat... :D
  • janos666 #2
    Hát majd meglátjuk.
  • _Vegeta_ #1
    Nemsokan vesznek majd ilyet az tuti