Berta Sándor

Osztrák szélessávú internet program

Széles sávú internetes eléréseket biztosító projektet jelentett be Ausztria. A tervek szerint 2007-re Ausztria-szerte minden településen lehetővé akarják tenni a szélessávú internet használatát.

Hubert Gorbach közlekedési miniszter Georg Serentschyvel, az osztrák RTR telekommunikációs szabályozási hivatal vezetőjével találkozott, hogy konkretizálják az egész országra kiterjedő programot. A beruházások legkésőbb idén nyáron meg is kezdődnek. A munkák finanszírozásához szükséges 10 millió eurót már el is különítették az osztrák költségvetésből. A szövetségi tartományoktól és az Európai Uniótól ehhez az összeghez egyenként további 10-10 millió euró jön majd még pluszban. Az Európai Uniótól igénybe vett pénz vissza nem térítendő támogatás, amely két éves időtartamra szól.

Az osztrák hivatal vezetője fontosnak tartotta kiemelni, hogy a beruházásokkal nem a piacot uraló nagy, hanem a kisebb internet-szolgáltató vállalatokat bízzák majd meg. Ugyanakkor ez csak akkor lehetséges - és ez az egyetlen megkötés - amennyiben a kis szolgáltatók lehetővé teszik, hogy a lefektetett üvegszálas kábeleiket a többi konkurens cég, így a nagy szolgáltatók is használhassák. Az is fontos kitétel, hogy a beszerzéskor teljesen figyelmen kívül fogják hagyni, hogy melyik szolgáltató, milyen technológiát alkalmaz a hálózatok kiépítésére.

Hubert Gorbach ugyanakkor kénytelen volt elismerni, hogy jelenleg nem megfelelő mértékű összeg folyik be az adókból az internet-hozzáférések kiépítésére, az adók elosztása nem optimális. A miniszter reagált az osztrák gazdasági kamara kritikájára is, miszerint nincs megfelelő stratégiájuk a szélessávú internet kiépítésére. "Kritikát gyakorolni mindig a legkönnyebb, ám minket senki nem keresett meg a kamarától, hogy lennének jobb ötletei" - tette hozzá Hubert Gorbach.

Az Alcatel Ausztria vezetője, Franz Hofbauer egyébként megjegyezte, hogy a tartományok által nyújtott támogatás csak csepp a tengerben. Niederösterreich, vagyis Alsó-Ausztria szövetségi tartomány maga ugyanis egyedül 14,5 millió eurót fog kiadni a szélessávú internet-hálózat kiépítésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #23
    Na igen, nem éri meg beruházni, pedig a Winamp jobb TV csatornáihoz permanens 500Kbit kell, és elég jó dolgokat adnak.
  • Inquisitor #22
    Akkor én jól elvagyok a Wlan-al, mert eddig 12.500 volt, most meg 10.000. Ellenben átlag 256-380 Kbit között van, éjjel néha felkúszik 2 Mbitre. És nincs korlátozás.
  • GabiWong #21
    Matávnál ugytudom van ien, skydsl néven, de nem biztos.
    Ha csak mühöldasat akarnál, ahoz mühöld adó + vevő kéne, és mühöld használati dij, gondolom az árakra tudtok következtetni :).
  • papabear #20
    Illetve a sat.hu-n keresztül el tudsz magadnak intézni egy külföldi előfizetést...
    Azaz megoldható ha kell.
  • papabear #19
    http://www.sat.hu/h/1satnet.shtml

    Egy a baj vele, hogy kell hozzá földi kapcsolat is, ugyanis a műhold-vétel csak lefele működik, felfele kell valami kiegészítés.
    Valamint nálunk még nem árul senki ilyet, pedig az UPC-nél már tavaly megigérték, hogy lesz erre lehetőség a Direct-el.
  • Bucser #18
    UPC nem váltott semmit technikailag a cable szabvány tökéletesen alkalmas akár 4,5 Mbit/sec-es kapcsolatok ellátására is. Csak a szolgáltatók nem szeretik, ha nagyra kell méretezni a fejállomást:)) A Kábel elbírná, meg a modem is.. Az a mese meg, hogy az Új modemekkel lesz csak gyorsab az UPC akkora lol, hogy nem igaz.... BEnt a központban szabályozzák mindig is a Kábeltv-s elérés sebességét... Lásd pl. a 15G utáni korlátozást:) Mert hogy lehetne különben az, hogy régen Szegeden a Tiszanetnél Akár 2 Mbit/seccel is jött a cuc egy normál kábelmodemmel mióta megvette axelero és nyilvánosan is az lett hirtelen csak 512/128-at bír teljesítményben:)))
  • Tocke #17
    Én is használok rádiós netet, semmi gondom vele. Felénk (Pécsvárad) az ára 6400+áfa/hó 1évre vagy 5600+áfa/hó 2évre. Állandó elérés, semmi korlát. Mondjuk a sávszélesség egyelőre csak 128k/s, de mivel állandó a kapcsolat, ezért nem nagyon érdekel, ha valamit tovább tart letölteni. Több előnye is van az ADSL-hez képest, akit érdekel, írjon: [email protected]
  • GabiWong #15
    Amig megveszük a lassút, drágán, addig nemlesz gyors, oclsón.
    Ide összefogás kéne, és nem netezni, vagy több embernek saját hálózatokat kiépíteni, és gyors netet szétosztani, haszon nélkül.
    Itt magyarországon egyik sem fog megtörténni.
  • ulrik #12
    műholdon mért nem tudják megoldani az egészet?
    telefonálni lehet, tv-zni lehet netezni is lehet vele, ehhez nem kéne fektetni a témát
  • Cat #11
    azt se felejtsük el hogy a kiépítési költsége a kábelek fektetéséhez képest töredékáéron van :)