SG.hu·

Biometriai igazolványokat kapnak a brit állampolgárok

A brit kormány a tervét annak ellenére szeretné megvalósítani, hogy mind az adatvédelmi, mind pedig a polgári jogi aktivisták, szakemberek és szervezetek tiltakoznak az új igazolványok bevezetése ellen.

A biometriai személyiségjegyeket tartalmazó személyi igazolványt akar bevezetni a brit kormány. David Blunkett brit belügyminiszter ma bejelentette, hogy az első lépésben 10 ezer önkéntest látnak el az új igazolványokkal. A sokat támadott műanyag-kártyán - a tervek szerint - szerepelni fognak a személyes adatokon túl a használó ujjlenyomatai, szem-írisz-jellemzői és az arcformájának jellegzetességei is.


David Blunkett

Az igazolvány bevezetését 2007-ig akarja megvalósítani a brit kormány. Mindez már csak azért is érdekes kezdeményezés, ugyanis eddig - bármennyire is hihetetlen - Nagy-Britanniában nem volt érvényben személyi igazolvány-kötelezettség! David Blunkett - természetesen - a terrorizmus-elleni harccal indokolta az új igazolványok elkészítésének szükségességét. Szavai szerint: "Ha most nem teszünk semmit, akkor lemaradunk a többi állam mögött." A belügyminiszter igyekezett megnyugtatni az emberekkel. Úgy vélte, a kártyán nem lesz több személyes adat annál, mint amennyi egy szupermarketben használt hitel- vagy bankkártyán található.

Paul Wilkinson professzor, az elismert brit terrorizmus-ellenes szakértő szerint ugyanakkor kétséges, hogy az új igazolványoknak lesz-e bármilyen gyakorlati haszna. Mint elmondta: tény, hogy mára nyilvánvalóvá vált, hogy a 2001. szeptember 11-i terrormerényleteket elkövető személyek legtöbbje a saját érvényes személyes irataival utazott be az Egyesült Államokba, és a madridi merénylőket sem lehetett volna így lefülelni. David Blunkett is kénytelen volt elismerni, hogy egy mindenre elszánt terrorista, főleg, ha egy öngyilkos merénylőről van szó, nem fogja hagyni, hogy egy darab műanyag-igazolvány hátráltassa vagy megakadályozza céljainak az elérésében, vagyis a merénylet végrehajtásában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bee2004. 04. 28.. 14:35||#30
Oké, van igazság abban, amit írsz. Sajnos '56-ot azért buktuk el, mert nem vonultak be az amik. Persze itt nem volt olaj, nem volt gazdasági érdek.
Ott viszont nem volt forradalom, nem volt lázadás. Vagy szerinted az USA kizárólag "emberségbõl" kezdett háborút? Miért nem bízta az ENSZ-re? Mert az újjáépítésben résztvevõ ami cégek fellendülõ forgalma gazdaságélénkítõ hatású? Mert az elhasznált hadianyag helyett újakat kell gyártani - ergo gazdaságélénkítõ hatású? Mert az olaj kiaknázásában ami cégek vesznek részt - felesleges a magyarázat. Naív dolog emberbaráti cselekedeteket tulajdonítani az USÁ-nak, hacsak nem a "kellemest a hasznossal" elvét követhetik.
Én az egész iraki problémát a többek között az ilyen ügyekre felkent szervezetre, az ENSZ-re hagynám. Nem értesz egyet?
© CAD2004. 04. 28.. 13:49||#29
Ehhez egy dolgot: hogy szerettuk volna mi, ha az atkos alatt valaki csak igy bevonult volna... szal gondolkozz azert.

Amugy komolyan nem ertem miert problema ez a biometrikus igazolvany, ez csak azoknak hatrany akiknek valamit takarni kell.
© Bee2004. 04. 28.. 11:09||#26
A Jelenések Könyvére gondolsz?
Igazad van, meglepõ a párhuzam.
© rolika2004. 04. 28.. 09:22||#25
ezt már a bibliában is megírták kétezer éve(bélyeg a homlokon vagy kézfejen, és ezek nélkül semmit nem tudsz csinálni)...
© Inquisitor2004. 04. 28.. 00:42||#24
"Jónapot Mr. Yamamoto, hogy tetszett az ujjatlan póló, amit legutóbb vásárolt?" - Minority Report - Retinaazonosító
© FtranX2004. 04. 27.. 17:33||#21
talán lehet, hogy tényleg sok paranoiás könyvet olvastál...
© Bee2004. 04. 27.. 17:06||#20
Ok, igaz, de egyszerûen nem tetszik. Az ember azt hinné, hogy az emberiség lassan-lassan eljut arra a szintre, ahol az erõsebb felkarolja a gyengébbet, mert együtt lehetünk csak igazán erõsek. Utópia. Ha már Orvell, akkor mondjuk az Állatfarm.
© [HUN]PAStheLoD2004. 04. 27.. 16:16||#19
off+ :

a világ mindig is igy mukodott, az erosebb eltorolte a gyengebbet , a hon ahitott termeszet is igy mukodik, eleg paradox, de ez az evolucio .. csak a modszerek valtoznak, regen bunkosbottal es hejehuja-val , ma mar Tomahawk-al és m4a1-el meg demokracia-val ..
© csatarij2004. 04. 27.. 15:52||#18
Nos én olvastam egy elég elmebajos könyvet, amiben az áll (nem pontosan szó szerint), hogy biztos tudjátok van ez az árnyékkormány, és játszogat az emberek életével, ÉS tudtában van a földönkívüliekkel. Na most, ez elég furán hangzik, így az embereket rabszolgáknak lehetne haszálni (!!!), mert ugyebár (miért ne) az a chip ölhet is, meg nyomkövetõ. így lehetne felügyelni az embereket. úgyhogy én INKÁBB meghalok minthogy csipet ültessenek belém. Nagyon nagy változások lesznek a közeljövõben. Bár tudtában vagyok azzal, hogy amit olvastam, az kicsit...hogyismondjam... paranoiás. de azért elképzelhetõ. szóval hatalmas dolgok lesznek itt majd
© aDannyBoy2004. 04. 27.. 14:41||#15
Az elején feltett kérdésre:
Az angoloknak csak útlevele van, akkor kell ha megy külföldre, az amcsiknál pedig a jogsival szokták igazolni maguket, mert ugye az viszont mindenkinek van.