SG.hu·

Kaliforniában letartóztatták a moziban kamerázókat

Két férfit vettek őrizetbe, akiket az új törvény megsértésével vádolnak. A vád szerint a két úriember Los Angeles-i filmszínházakban próbált meg több filmet is digitális kamkorderekre rögzíteni.

Letartóztatások bizonyítják, hogy az amerikai szövetségi államban szigorúan betartják az új jogszabályt. Amerikai lapértesülések szerint - amelyek rendőrségi jelentéseken alapulnak - a 28 éves Min Jae Jount a múlt héten szombaton vették őrizetbe Mel Gibson új filmjének, A Passiónak a bemutatóján, miután egy néző nehezményezte, hogy látta a kamkorder vörös felvevőlámpájának a felvillanását. A másik férfit, a 34 éves Ruben Centeno Morenót pedig akkor tartóztatták le, amikor megpróbálta felvenni a "The Alamo" című filmet. A rendőrség jelentése szerint a filmvetítő mozigépész éjjellátó készülékkel pásztázta a nézőket és a nézőteret és ekkor fedezte fel Moreno kamkorderének a fényét. Időközben mind a két gyanúsítottat óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Az Anti-Camcorder Law-nak nevezett kaliforniai törvény a Motion Picture Association of America (MPAA) nevű jogvédő szervezet lobbitevékenységének az eredményeként született meg és 2004. január elsejével lépett hatályba. A jogszabály célja, hogy megakadályozza: illegális másolatok készüljenek a mozikban vetített filmekről. A törvény tiltja a kamkorderek bevitelét a filmvetítésekre amennyiben a magánszemély célja az, hogy a vetített műről illegális másolatot készítsen, és a tettet akár egy évig terjedő börtön- és 2500 dollárig terjedő pénzbüntetéssel szankcionálja.

A gyanúsítottak az esetekben nyilvános vetítéseken vettek részt. Az MPAA adatai szerint a kamkorderes módszerrel csak 2002 májusa és 2003 májusa között több, mint 50 hollywoodi filmről készült ily módon illegális másolat - mindez még azelőtt, hogy ezeket a filmeket az amerikai mozikban vetíteni kezdték volna.

Matthew Grossman, az MPAA szóvivője elmondta: az elkövetők általában olyan magánszemélyek, akik a premierekre, illetve a sajtóvetítésekre lopóznak be. Éppen ezért várható, hogy a jövőben minden mozi el lesz látva fémdetektorral és éjjellátó készülékkel, hogy így szűrhessék ki a mozikba a filmekről való másolatkészítési célból bevitt kamkordereket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© k0zi2004. 04. 21.. 15:13||#33
LOL
De izé ilyen filmet hogy passió :D
Majd a bíró jókeresztény lesz és megbocsájt :D
© KIP2004. 04. 21.. 12:57||#32
mit vársz a kis kínaiaktól, azoknak mind1 mit néznek , csak lehessen nézni.

Amúgymeg nem hiszem hogy emiatt kevesebb lesz a mozikamárás release, csak éppen robban fognak trüközzni a moziripper arcok:D
© Pepito2004. 04. 21.. 12:30||#30
No most arra varrjatok gombot, hogy ezeket a felveteleket dvd-re irjak es Kinaban 8 rmb-ert megveheto darabja. Fogy mint cukor.
© OMax2004. 04. 20.. 23:32||#29
hat nekem van 1 sony digitalis kameram annak menubol ki lehet kapcsolni a piros fenyt :) lehet erre talaltak ki :))
© rolika2004. 04. 20.. 11:51||#25
szigszalag rulz :)
© AtisH2004. 04. 20.. 04:24||#23
Az is lehet, hogy mozigépész bizniszét rontotta a nézõtéri csákó...
© CoolStuff2004. 04. 20.. 01:11||#21
Bocsi!:D
© CoolStuff2004. 04. 20.. 01:11||#20
Az a minõség úgyis csíra, de azé ilyet!
© CoolStuff2004. 04. 20.. 01:10||#19
A Screener minõség úgyis csíra, de azé ilyet!
© OMax2004. 04. 19.. 23:19||#18
Kaliforniában letartóztatták a moziban kamerázókat... hmm ezutan lefogjak tartoztatni a allatkerben fenykepezogepezoket es a toban horgaszbotolokat, emberek! cik iro bacsi! nem kamerazik a jonep hanem filmez!