Spencer

Duálprocesszoros notebook a Liebermantól

A nagy teljesítményű, rendkívül exkluzív asztali számítógépek és notebookok gyártásával foglalkozó Lieberman cég bejelentette, hogy a közeljövőben duálprocesszoros hordozható számítógépekkel kíván megjelenni a piacon.

A minden korábbinál nagyobb teljesítményű, két darab processzorral felvértezett újdonság pontos debütálási időpontja ismeretlen, de elképzelhető, hogy a notebookot a vállalat egy Los Angeles-i (Kalifornia) rendezvényén a közeljövőben maga Miguel Lieberman, a cég elnök-vezérigazgatója fogja bemutatni. Lieberman úr ezenkívül várakozások szerint egyéb high-end kategóriás asztali PC-kről és hordozható számítógépekről is le fogja rántani a leplet.

A cég egyelőre nagyon titkolózik a duálprocesszoros notebookkal kapcsolatban, így nem lehet tudni, hogy mely gyártó mely processzorai teljesítenek majd szolgálatot az újdonságban, mint ahogy egyelőre a számítógép egyéb specifikációi és ára sem ismeretesek. Szakértők szerint a duálprocesszoros rendszer új fejezetet nyithat a notebookok történetében. A gyártók már az eddigiekben is megleptek bennünket különböző nagy teljesítményű notebookokkal, melyek többek közt például Intel Pentium 4 Extreme Edition, AMD Opteron, vagy éppen Sun Microsystems-féle UltraSparc chipekkel voltak ellátva, azonban mindeddig egyetlen gyártó sem kínált duálprocesszoros hordozható számítógépet.

A bejelentéssel egy időben azonnal el is indultak a találgatások, hogy vajon milyen processzorok kapnak majd helyet a Lieberman mindenképpen egyedülálló notebookjában. Az Intel-féle Pentium 4, Pentium M, illetve az AMD-féle Athlon XP és Athlon 64 processzorok gyorsan kizárhatók, ezek a chipek ugyanis nem használhatók többprocesszoros konfigurációkban. Ezzel szemben szóba jöhet az Intel Xeon, illetve az AMD Opteron processzora, melyek viszont összetett, notebookokban eddig nem használt chipsetekre épülő alaplapokat igényelnek, arról nem is beszélve, hogy milyen komoly hűtési megoldást szükséges ezen chipekhez használni.

Egyes források szerint egyébként a Lieberman kínálatában hamarosan 4 GHz-re, valamint 4,4 GHz-re tuningolt Pentium 4 alapú asztali számítógépek is meg fognak jelenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #11
    a p4 HTja valóban 2 processzornak LÁTSZIK, jól mondod. de nem két processzor, cask egy. most nem kezdem el ecsetelni, hogy ez miért is jó nekünk. nagy teljesítmény meg jó a programozóknak, mérnököknek, grafikusoknak... nomeg egy xeon jóval drágább, mint 50E pénz.
  • sniper #9
    Arrol nem is beszelve hogy a vinyonak csak addig van szerepe amig arrol tolt, swappel. Rax 0.5-1GB ramot a cuccba, aztan szinte fele se kell nezni.
  • sniper #8
    Megsugom, meg nalunk is lehet kapni 7200rpm, 8MB cache notebook HDD-t, nem is kell sokat turni erte, akkor nyilvan ritkasag lehet ez tolunk nyugatabbra...
  • KM #7
    Na, ez egy jó nagy marhaság volt...
  • arty #5
    mert ebben 10k-s scsi winyo van? ;)