Budai Péter

Digitális fényképezőgépekre fejleszt objektívet a Tokina

Világszerte, így idehaza is egyre szélesedik a digitális tükörreflexes (DSLR) gépek piaca. Ennek elsődleges oka talán, hogy a korábbi, csillagászati árak helyett, az elmúlt időszak több új modellje vált anyagilag elérhetőbbé a kötségérzékeny profik, illetve komolyabb amatőrök számára.

Ezen géptípusok fontos jellemzője, hogy kialakításuk, és kompakt társaikétól nagyobb érzékelőméretük miatt képesek a hagyományos, analóg fotózásban használt (kisfilmes) objektívek fogadására. Egyik legnagyobb hátrányuk viszont, hogy képérzékelőjük mérete csak néhány, kivételesen drága modellben éri el a hagyományos objektíveknek megfelelő 36 x 24 mm-es képkockaméretet, így a fotón kisebb látószöget kapunk. Ennek hátrányos mivolta elsősorban a nagylátószögű objektívek használatakor érezhető.

Mivel a nagyobb méretű képérzékelők gyártása jelenleg még igen költséges, ezért több gyártó újfajta kialakítású objektívek fejlesztését tűzte ki célul. Ennek egyik éllovasa a Nikon cég, melynek DX sorozatú objektívjei kimondottan digitális SLR gépeinek érzékelőméretéhez igazítottak. A sorba azóta több cég is beállt, így pl. a Sigma és a Canon is.


Most a japán Tokina cég is csatlakozott a DSLR optikák gyártóinak sorához. A cég elsősorban kiváló építési minőségű objektívjeiről ismert. Új terméke a Tokina AF 12-24mm f/4 AT-X jelű optika, mely várhatóan minden elterjedtebb csatlakozószabványhoz illeszthető lesz. Az igen impresszív 12-24 mm-es gyújtótávú objektívvel maximálisan kb. 18-19 mm-es, hagyományos rendszerre átszámított gyújtótávnak megfelelő látószöget érhetünk el, és mindezt F/4 fényérték mellett bármely állásban, mely szintén igen jónak mondható ebben a kategóriában. A kényelmes élességállítást természetesen autofókusz-rendszer segíti.


Az objektívről sajnos igen kevés információt közölt a cég, csupán egy mintadarabot állítottak ki az idei PMA-n. Induló ára sem ismert még. Megjelenése várhatóan a nyár folyamán lesz aktuális.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aquli #8
    igen, 100 alatt, vagy 100 korul NAGYON elfogadhato gepeket lehet kapni!
    nikon, fuji, canon, olympus, minolta stb.
    hp-t meg felejtse el mindenki ;) (nekem is az van, ugyhogy tudom :))
  • pip #6
    hat en ezeket nem neveznem minoseginek...nevetseges, hogy a fenti objektivbemutato utan te a Canon PS modelleket minoseginek nevezed.
  • nimfas #5
    yke és Emb1.... szerintem és nem csak szerintem egy sima mezei Nikon F55-ös tükrös géppel sokkal jobb és nagyobb felbontású képet lehet készíteni, mint egy általad jónak titulált "minőségi" digitális fényképezőgéppel.... De inkább kérdezzetek meg egy szakértőt :-)
  • JTBM #1
    Lehet, hogy par ev mulva lehet elerheto (szazezer kornyeki) aron kapni minosegi digitalis fenykepezogepet a mostani kis szar (minosegu) vackok helyett???