Spencer

Megjelent az immár fájlokat is törlő legújabb Mydoom variáns

A napokban felfedezték a Mydoom vírus legújabb variánsát, mely egyre gyorsabban terjed és képes a megfertőzött számítógépek merevlemezén tárolt állományok törlésére.

A Mydoom.F névre keresztelt kártevő nem egyszerűen csak DDoS (Distributed Denial of Service) támadásokat próbál indítani a Microsoft szoftvercég, illetve az amerikai hanglemezkiadókat magába tömörítő RIAA (Recording Industry Association of America) szervezet ellen, hanem egyben dokumentumokat és képeket is töröl a fertőzött rendszereken.

Mikko Hypponen, a különböző antivírus megoldások fejlesztésével foglalkozó F-Secure igazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy bár a Mydoom.F nem terjed olyan gyorsan mint elődei, a felhasználókra viszont azoknál sokkal nagyobb veszélyt jelent. A Mydoom.F szépen lassan átrágja magát a felhasználók PC-jén, és újra meg újra különböző állományokat töröl - nyilatkozta Hypponen, aki elmondta, hogy a legújabb Mydoom variáns .doc és .xls kiterjesztésű Microsoft Word, illetve Microsoft Excel dokumentumokat, illetve JPEG formátumú képeket töröl előszeretettel.

A szakértők, mint mindig, most is arra kérik a felhasználókat, hogy saját biztonságuk érdekében szerezzék be, majd pedig megfelelő módon telepítsék az általuk használt vírusirtó szoftverek legújabb frissítéseit. Az F-Secure munkatársai szerint amíg a felhasználók nem tudják beszerezni a legújabb antivírus szoftvereket, adott esetben jobban teszik, ha nem használják a fertőzött számítógépeket, ugyanis csak ez esetben garantálható, hogy a legújabb Mydoom nem törli szépen csöndben a merevlemezen tárolt különböző fájlokat.

Hypponen szerint a Mydoom.F-et nem az eredeti, januárban felbukkant Mydoom.A alkotói készítették, hanem valakik, akik korábban letöltötték az internetről a vírus forráskódját. Hypponen úgy látja, hogy vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy kiderüljön a Mydoom.F készítőinek személyazonossága. Az eredeti Mydoomot spammerek készítették, és mivel nekik semmi hasznuk nincs a fájlok törléséből, minden jel arra mutat, hogy a legutóbbi variánst nem ők fejlesztették ki - mondta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #11
    azt belátom, hogy tényleg nem tudják máshogy lerendezni, de attól még a cél nem szentesíti az eszközt!
  • Mice #8
    állj! ki beszél itt fertőzöttségről? nálam sem jelentkezett

    ennek ellenére a legszemetebb dolognak tartom, hogy valaki csak úgy szórakozásból dögleszti mások kemény munkájával összeszedett adatait.

    2 ki mondja hogy nekem a virusirtokkal bajom van, miattuk lehetek viszonylagos biztonságban

    3 "abban h megfertozodsz Te is szerepet jatszol...szal ennyi erovel sajat szemed is nyomogathatnad...."

    ez kb. akkora ökörség mintha odamennél a tengerparta, s szétrúgnád egy kisgyerek homokvárát, majd megmagyaráznád hogy ő a hibás mert odarakta :)

    nem érzed hogy egy kicsikét baromság amit mondasz

    szép is lenne ha a sorozatgyilkosok is azzal jönnének, hogy miért áltak a lövedék útjába az emberek!

    nem arról van szó, hogy valaki fertőződik e vagy sem, hanem arról, hogy milyen jogon ereszt egyáltalán bárki útjára egy ilyen dögöt

    ha teszem azt baja van az ms-el, ciscoval... tökmindegy kivel rendezze le maga

    de miért kell a világon a többi x milliárd embernek kárt okozni

    jó hogy nem már azt mondod, hogy ártatlan mind
  • Zoldalma #6
    Nem kellene mindent rakenni a virusirtora, abban h megfertozodsz Te is szerepet jatszol...szal ennyi erovel sajat szemed is nyomogathatnad....
    erdekes, nalam vhogy nem jelentkezett MyDoom.
  • [HUN]PAStheLoD #5
    juhíí :D
  • Mice #4
    miért te annak nem nyomnád ki a szemét, amelyik nem okozna neked közvetlen kárt?

    specku nekem nem infectelte a gépem a mydomi, de a mailek tetüzése miatt felnyomtam volna a hátsó felükbe egy teljes ergomókus billentyűzetet

    bár szerintem a középkori eljárás (kézfejlevágás) lenne még mindig a legjobb, akkor legalább meggondolnák, hogy írjanak e több ilyet
  • Zoldalma #3
    Ezek szerint beszoptal az elozo szeriaval :o)
  • Csatti #2
    Még ahhoz is hülyék, hogy saját vírust írjanak, csak módosítani tudnak és nagynak érzik magukat...