SG.hu·

Erőszakos játékok elleni törvényjavaslat készül Floridában

Floridában egy olyan törvényjavaslatot készítenek elő, mely jogi úton akadályozná meg, hogy a fiatalkorúak erőszakos számítógépes játékokhoz juthassanak.

Az új törvény támogatóit nem érdekli, hogy az ehhez hasonló jogi szabályozás az eddigiekben a világ összes pontján komoly akadályokba üközött, arról nem is beszélve, hogy az ügy kapcsán az antidemokratikus cenzúra vádja is felvetődhet. Az Észak-Miami Városi Tanács törvényjavaslatának összeállítását elsősorban a Miamiben élő haiti közösség ösztönözte, ugyanis a közösség körében nem kis felháborodást keltett a Rockstar Game rendkívül népszerű játéka, a Grand Theft Auto: Vice City, melyben a játékosok egyik feladata a haitiak legyilkolása.

"Ez az egész ügy nem a cenzúráról szól, hanem arról, hogy megakadályozzuk a kifejezetten erőszakos viselkedésre bátorító játékok terjedését. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikerrel járjunk" - nyilatkozta Joe Celestin polgármester, aki egyébként a haiti közösség tagja. "Amikor egy játékban a rossz fiúk megölése a feladat, azzal alapvetően nincs problémám, azonban amikor a játékosoknak csak azért kell legyilkolniuk egy népcsoport tagjait, ez esetben a haitiakat, mert azok állítólagosan mind drogkereskedők, gengszterek és voodoo hívők, az már mindenképp elítélendő. Tarthatatlan helyzet, hogy egy játékban 2000 dollárt kap valaki csak azért, mert haitiakat öl meg. Úgy gondolom, hogy meg kell akadályoznunk, hogy az ilyen és ehhez hasonló játékok a gyermekek kezébe kerülhessenek" - mondta Celestin.

A polgármester által jóváhagyott, jelenleg szavazásra váró törvényjavaslatban többek közt az áll, hogy a fiatalkorúak számára szülői engedély nélkül erőszakos, emberek legyilkolására ösztönző játékokat eladó kereskedőkre 250 dolláros büntetést lehet kiszabni. Az Amerikai Polgári Szabadságjogi Unió azonnal tiltakozását fejezte ki az üggyel kapcsolatban, mondván, hogy az új törvény alapján akár a Tom és Jerry jellegű ártalmatlan játékokat eladó kereskedőket is meg lehet majd büntetni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© FtranX2004. 01. 18.. 22:53||#11
Én azt mondom, hogy önmagában egy játék vagy egy film miatt nem lesz senki sem erõszakos természetû vagy bûnözõ sõt akkor sem, ha végigjátsza az összes erõszakos játékot. Sokkal inkább a családi környezet és a nevelés a felelõs. Akire odafigyelnek a szülei, abból sokkal kisebb eséllyel lesz bûnözõ, mint akit hagynak elzülleni.
Ráadásul a probléma, ami ellen küzdeni akarnak ezzel a törvénytervezettel, az jóval a játékok vagy a TV feltalálása elõtt is létezett és létezni fog ezután is.

Most is adnak a szarnak egy pofont...
© [HUN]PAStheLoD2004. 01. 18.. 22:21||#10
floridába a melegtõl megzápultak az emberek ..
© mittu2004. 01. 18.. 21:13||#9
Davos
Szülõk dolga, persze.
Csak sztem nekik fogalmuk sincs arról, imádott kis csemetéjük épp mivel játszik / kit lõ fejbe éppen... suliban kap egy jó játékot, felteszi, és hajrá. Gondolok itt fõleg az olyan gyermekekre, akinek szülei monnyuk 6-7 körül érnek haza. Addig pedig... :\
üdv
© Torry2004. 01. 18.. 18:07||#6
Jaja!
mizant-nak igaza van.A szülõk dolga, hogy ne, ill. ha igen akkor meg a fejébe verni, hogy az csak játék, a valóságban nincsen ilyen.(persze ez hazugság😊))
© GAAMMEER2004. 01. 18.. 17:07||#5
Úgyis kezükbe fog jutni az erõszakos játék,akkor meg teljesen mindegy hogy van-e ilyen törvény vagy sincs.Olyan ez mint a spam ellenes törvény.Szinte semmit nem használt.😊)
© davos802004. 01. 18.. 15:04||#3
kisgyekehez=kisgyerekhez
© davos802004. 01. 18.. 14:36||#2
Nem feltétlenül szánalmas.hu.Van akire nam hatnak a játékok (vagy nem veszi észre) valakire meg hatnak.Kicsit például kiakadtam amikor valami rokonuk gyereke kijelentette 4 évesen, hogy: "fejbe kéne lõni a szemetet"Ez elég gáz szerintem.Ez az agresszió nem csak a játékokból jöhet, hanem a TV-bõl is.Nem azt mondom, hogy tiltsák be a postal kettõhöz hasonló játékokat, mert én is végig játszottam, hanem akadályozzák, meg, hogy ideggyenge emberhez, ill. kisgyekehez kerüljön.Ez mondjuk a szülõk dolga lenne.