SG.hu·

A RealNetworks egymilliárd dollárra perli a Microsoftot

A streaming médiapiac jeles képviselője, a RealNetworks trösztellenes törvényekre hivatkozva beperelte a Microsoftot, mondván, hogy a redmondi székhelyű mamutcég a Windows operációs rendszerek révén szerzett piaci monopóliumát illegális módon arra használja, hogy lesöpörje az asztalról a digitális médiapiacon érdekelt cégeket.

A San Jose-i (Kalifornia) szövetségi bírósághoz beadott vádiratában a RealNetworks azt írja, hogy a Microsoft immár hosszú évek óta úgy viselkedik a piacon, mint egy az ellenségeit nem kímélő ragadozó, ami a konkurenseknek, így többek közt a RealNetworks-nek nagyon komoly veszteségeket okozott, illetve okoz mind a mai napig.

A peranyag szerint a Microsoft monopol helyzetét kihasználva törvénybe ütköző módon megszabja a személyi számítógépek gyártásával foglalkozó cégeknek, hogy milyen médialejátszót telepíthetnek termékeikre, ily módon pedig tulajdonképpen arra kényszeríti a felhasználókat, hogy a Windows operációs rendszerek Media Player alkalmazását használják. Bob Kimball, a RealNetworks vezető jogi szakértője szerint a kialakult helyzet tarthatatlan, ezért a vállalat peres úton próbál meg elégtételt venni a mamutcégen.


Kimball elmondta, hogy a RealNetworks-nek nagyon jó esélye van arra, hogy megnyerje a pert és megkapja az általa követelt kártérítést, mely egyébként nem kevesebb mint egymilliárd dollár, vagyis mintegy 211 milliárd forint. A RealNetworks egyébként nem csak azt kéri a bíróságtól, hogy vizsgálja meg a Microsoft eddigi, trösztellenes törvénybe ütköző tevékenységeit és büntesse meg ezért a vállalatot, hanem ezenkívül azt is, hogy gátolja meg, hogy a szoftvercég a jövőben hasonló módon járhasson el.

A RealNetworks által a bíróságra beadott több mint hatvan oldalas anyag kifogásolja, hogy a Microsoft a Windows Media Playert beleintegrálta a Windows operációs rendszerbe, ily módon pedig rendkívül nehéz helyzetbe hozta a médialejátszó piac egyéb képviselőit. Érdekesség, hogy míg a 2001 októbere és 2003 márciusa közötti időszakban forgalomba hozott új személyi számítógépek több mint 95 százalékára fel volt telepítve a Windows Media Player, addig ugyanezen PC-k mindössze két százaléka volt ellátva a RealNetworks-féle médialejátszó szoftverrel. A felperes ezenkívül azt is felrója a Microsoftnak, hogy az a Windows forráskód egyes részleteit nem volt hajlandó közölni, ami károsan érintette a RealNetworks szoftverek teljesítményét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pheel2003. 12. 28.. 17:34||#11
"Vagy felmerul de nincs penzuk perelni..."

Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Vannak ügyvédi irodák, akik ingyen dolgoznak BÁRKINEK, csak a végén részesedjenek a megnyert pénzbõl...

"Megfelelo penzert persze, az MSDN is havi elofizus, nem? :o)"

Ez meg... Ne égesd már magad inkább
© Zoldalma2003. 12. 23.. 17:34||#5
"akiknél ez a probléma nem merült fel"

Vagy felmerul de nincs penzuk perelni...

"A MS a fejlesztõk segge alá tol mindent"

Megfelelo penzert persze, az MSDN is havi elofizus, nem? :o)

Amugy a WMP kifejezetten kellemes, es hasznalhatobb mint a RealPlayer...
© Pheel2003. 12. 23.. 14:18||#4
Újabban divat perelni az MS-t, ha nem megy az üzlet. Érdekes, hogy hány megoldás van, akiknél ez a probléma nem merült fel és csak a RealNetworks érzi úgy, hogy direkt miatta változtatott a MS a kódokon és nem szólt.

Aki csak egyszer is látott már MSDN-t, az csak röhög az ilyen fejlesztõkön. A MS a fejlesztõk segge alá tol mindent, csak hogy az õ platformjukra fejlesszenek.

Úgyis szar a lejátszójuk, ráadásul még fizetõs is. Ideje eltûnni a színrõl és engedni élni azokat, akik akarnak dolgozni is és nem csak pereskedni tudnak.
© b2003. 12. 23.. 07:31||#1
reménykedjünk, hogy a per végéig kitartanak és nem születik idõközben peren kívüli susmus.