Spencer

Austinban a közeljövőben Linuxra cserélik a Windowst

Az Egyesült Államokban a Texas állambeli Austin vezetősége azt fontolgatja, hogy a város hivatalaiban használatos asztali számítógépeket Linux operációs rendszerrel, illetve OpenOffice szoftverrel látja el, vagyis a nyílt forrású szoftverek és a Microsoft termékek harca tovább folytatódik.

Pete Collins, a város telekommunikációs és technológiai bizottságának elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy Austinban immár három hónapja folyik az a projekt, mely arra hivatott, hogy megállapítsa: a hivatali asztali PC-k és szerver számítógépek esetében érdemes-e áttérni nyílt forrású platformra. Collins elmondta, hogy alaposan megvizsgálják annak lehetőségét, hogy Linuxszal lássák el a hivatali PC-ket, illetve, hogy a windowsos számítógépekre OpenOffice-t telepítsenek. Minden jel arra mutat, hogy a Linuxra történő átállásnak köszönhetően komoly összegeket takaríthatunk meg, nyilatkozta Collins.

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, a nyílt forrású szoftverek az elmúlt hónapokban kormányzati szinten többször is győzelmet arattak a Microsoft termékei felett, melyre jó példa, hogy Németországban München vezetése a közelmúltban úgy határozott, hogy mintegy 14 ezer hivatali személyi számítógépre Linux operációs rendszert telepít. A Microsoft is tisztában van egyébként azzal, hogy a nyílt forrású szoftverek által a redmondi cégre jelentett veszélyt nagyon is komolyan kell venni. Steve Ballmer, a vállalat elnök-vezérigazgatója nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a Linux és általánosságban véve a nyílt forrású szoftverek a Microsoft talán legkeményebb piaci ellenfelei.

Az austini hivatalokban jelenleg mintegy harminc asztali számítógépen használnak OpenOffice szoftvert. Collins elmondta, hogy az ő PC-jére is fel van telepítve az OpenOffice, mely lényegében minden irodai feladat ellátására tökéletesen alkalmas. Collins utalt arra, hogy a város jelenleg mintegy 6000 Windows operációs rendszerű személyi számítógépet használ, melyek közül mintegy 5200 egy, a jövő esztendő végén lejáró Microsoft szoftver szerződés keretein belül kapott redmondi szoftvereket. Jelen pillanatban minden jel arra mutat, hogy ezt a szerződést a város vezetősége nem fogja meghosszabbítani, vagyis Austin szépen lassan áttér a nyílt forrású szoftverek használatára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • droland #9
    Én azt várom, hogy a Linux tömeges felhasználású legyen, mint most Windows, hogy aztán a csúnya rossz emberek elkezdjék "ezt" rohamozni, hogy aztán megint jöjjön egy új alternatítva, amire megint rá lehet mondani, hogy EZ teljesen biztonságos...persze, "hisz még nem is tudnak róla" - ez utóbbi tudom nagyon szélsőséges, de benne van az igazság...

    Hajrá Lunix, hajrá MS, hajrá AKÁRKI,
    CSAK VÉGRE NE KELLJEN MÁR TŰZFALAT HASZNÁLNI!

    (rímel)

    ennyi...
  • b #1
    hmm, le a kalappal! de, hogy realisták maradjunk az új világban elég nehéz lesz elterjeszteni a non-profit jelleggel írt szoftvereket. :(

    egyébként nem tudom, hogy a méreg gazdag kelet-euurópai országokat mikor éri el a változás szele. szele? fuvalata vagy lehelete. :)

    izraelben van olyan minisztérium, ahol már csak szabad szoftvereket használnak, és ha valakik, akkor a zsidók mindíg tudják merről fúj a szél.