Spencer

Fénymásoló újdonságok a Hewlett-Packardtól

Korábbi ígéreteinek megfelelően a Hewlett-Packard vadonatúj fénymásolókat jelentett be, mely újdonságokat a gyártó a high-end kategóriában szeretné versenyeztetni, ezzel párhuzamosan pedig a cég munkatársai egy az Ikon Office Solutions nevezetű, irodai termékeket forgalmazó céggel kötött partnerszerződésről is beszámoltak.

A Hewlett-Packard fénymásoló piacra történő betörési tervei már jó ideje ismeretesek a szakmában. A vállalat vezetői időben felismerték, hogy a Hewlett-Packard nem rendelkezik minden olyan technológiával, mely szükséges tervei megvalósításához, éppen ezért a cég beszállítói szerződést kötött a Konicával, illetve több kereskedő céggel is felvette a kapcsolatot. Szakértők szerint a fénymásolópiac meghódítása kritikus fontossággal bír azzal kapcsolatban, hogy a Hewlett-Packard éves szinten a jövőben is megőrizhesse kétszámjegyes növekedését.

A Hewlett-Packard jelen pillanatban mintegy 1,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a high-end kategóriás fénymásolók/nyomtatók piacán, és a vállalat azt tervezi, hogy ezen részesedését három év alatt legalább tíz százalékra fogja növelni. Célunk nem más, mint hogy a konkurens gyártók kárára jelentős mértékben növeljük piacrészünket - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban George Mulhern, a Hewlett-Packard egyik alelnöke. Becslések szerint egy átlagos cég alkalmazottanként évente mintegy 800 dollárnak megfelelő összeget költ fénymásolásra, illetve nyomtatásra, és a Hewlett-Packard azt állítja, hogy ezen költség akár 30 százalékkal is csökkenthető, amennyiben a cégek Hewlett-Packard gyártmányú eszközöket használnak.

A Hewlett-Packard a napokban a korábbiaknál gyorsabb működésű fénymásolókkal rukkolt elő, konkrétan a HP LaserJet 9055-tel, a HP LaserJet 9065-tel, illetve a percenként nem kevesebb mint 85 lap fénymásolására, illetve nyomtatására alkalmas HP 9085mfp-vel. Ezen újdonságok egytől egyig többfunkciós eszközök, tehát nyomtatni, szkennelni, illetve fénymásolni egyaránt lehet segítségükkel.

Szakértők szerint a Hewlett-Packardnak folyamatosan új és egyre gyorsabb termékekkel kell előrukkolnia annak érdekében, hogy sikeresen fel tudja venni a versenyt legfőbb riválisai, a Xerox, a Ricoh, illetve a Lexmark ellenében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!